Motorépítés a verseny-Ladától az ezer lóerős Bugattiig

2018.03.21. 17:31
5 hozzászólás

Egy éve fontos előadást szerveztünk az Automobil és Tuning Show közönségnek, melyen a motorfejlesztés és a tuning szakértőinek segítségével mutattuk meg az autóerősítés kalandos útjait. Dr. Hanula Barna a Széchenyi István egyetem, Audi Hungária Járműmérnöki karának dékánja és Havassy Péter a Havassy motorsport vezetője két valódi legenda. Pályájukat közösen kezdték, Lada-motorokból készítettek verhetetlen versenymotorokat és bár később más és más irányokban mentek tovább ők ketten pontosan tudják, miért kerül 300 ezer forintba egy orosz versenyautó főtengelye, azt is, hogy miért csak egy versenyt bírnak ki a túlhúzott motorok és azt is, hogy mit kell tennünk, ha kevésnek találjuk az autónk erejét. 

Közös előadásukat Göbölyös Zsolt, a Totalcar szakújságírója moderálja és mivel felvételt készítettünk róla, most önök is láthatják. A következő egy óra nem könnyed szórakozás, inkább remek tanulási lehetőség minden rendes autóőrült számára.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.