Porsche Pirelli Supercup

Porsche Supercup-ban technikailag szinte azonos versenyautókat vezetnek a pilóták.

Totalcar

Közzétéve: 2000. 08. 10. 17:27

Közzétéve: 2000. 08. 10. 17:27

1993-óta fut a Porsche Supercup, amelyben technikailag szinte azonos
versenyautókat vezetnek a profi és amatőr pilóták. A mezőny idén
Porsche 911 GT 3 versenyautókkal tizenegyszer a Száguldó Cirkusz
betétfutamaként rajtol, így a Hungaroringre is ellátogatnak a
versenyzők. Újdonság az indianapolisi finálé, amelyet Amerikában
rendeznek. A 11 futam során legtöbb pontot összegyűjtő pilóta nyeri a
Porsche Pirelli Supercup-ot, a szervezők 1 millió márkát osztanak szét
a helyezettek között.
Az első magyarországi Porsche Supercup futamot az akkor még
ismeretlen Mika Hakkinen nyerte.
A magyar pályán - az azonos autók
és - a kevés előzési lehetőség miatt leginkább a vezetési tudás dönt.
Ezenkívül a pálya ismerete szól Illés Tamás mellett, aki a Porsche gyár
vendégeként áll rajthoz a vasárnapi versenyen. Illés Tamás a Porsche
weissach-i pályáján ismerkedett a 911 GT 3 Cup versenyváltozatával.
A magyar versenyző szerint a GT 3 kiszámíthatóan viselkedik, de
a weissachi pálya - amely az utcai Porschék tesztpályája - versenyautók
tesztelésére nem alkalmas a korlátozott tapadás és biztonsági zónák
miatt. Weissachban, ahol még dombok is vannak, nem lehet a határon
autózni. Ezzel együtt Illés Tamás a Ralf Schumacher által tartott 1
perc 21 másodperces körrekordtól csak 0.5-0.6 másodperccel maradt el.
Az erős mezőnyben a többi 10-15 profi versenyző is nagyjából hasonló
időket tud autózni. Ez mindenképp bíztató Illés Tamás számára, hiszen a
25 autóból álló mezőnyben az osztrák futam időmérő edzésén az első 20
autó ideje között a különbség 1 másodpercnél is kevesebb volt. Illés
csapattársa a magyar versenyen a német Rally Racing magazin újságírója,
Oliver Hilger lesz, aki így belülről ismerkedhet azzal az érdekes
világgal, amelyről egyébként csak írni szokott.

Totalcar
Totalcar