Mintha egymás tükörképei lennének, a BMW és a Mercedes szinte azonos
filozófiájú modellekkel bombázza potenciális vásárlóit. Most a
bajorokon a sor, hiszen a Mercedes megjelent a C osztály kompakt
változatával, a jelenleg futó BMW 3-as Compact viszont már igencsak
öregecske, még az 1991-ben bemutatott 3-as sorozaton alapszik. Az új
Compact már a jelenlegi 3-as szérián alapszik, bár - főképp az orr-rész
környékén - önálló formatervet kap. Ebben a modellben mutatkozik be
egy új motorcsalád is, amely egynyolcas, 2,0 és 2,2 literes
négyhengeresekből áll majd. A csúcsmodellbe a 2,2-es 170 lóerős
változat kerül. A belső szerkezeti elemek nagyobb része megegyezik a
nagyobb 3-asokkal, így azok fejlett futóműrendszere is bekerül a
kistestvérbe. A hátsó ülésekre való beszállásra is különleges megoldást
dolgoztak ki a bajor mérnökök: az első üléseket elektromotorok
mozgatják a megfelelő helyzetbe és vissza, így elkerülhető a
kényelmetlen ülésállítgatás minden be- és kiszállás után. Az új modell
bemutatója jövő tavaszra várható, és párhuzamosan a forgalmazás is
megindul.








