Citroen C3 Pluriel: az átváltozóművész

Totalcar

Közzétéve: 2002. 09. 05. 17:44

Közzétéve: 2002. 09. 05. 17:44

Google Állítsd be, hogy a Totalcar az elsők között legyen a Google-találatokban!

Végül megérkezik a Citroen kisautó háromajtós változata, de nem úgy, ahogy korábban gondoltuk.

 
 
 
   

Végül megérkezik a Citroen kisautó háromajtós
változata, de nem úgy, ahogy korábban gondoltuk. A Párizsban
bemutatkozó C3 Pluriel két oldalajtaja mellett túlzás nélkül olyan
variálhatóságot ígér, mintha több autó volna egyszerre. A Citroen
mérnökei ugyanis nem teketóriáztak: szinte egy az egyben
megvalósították az 1999-es Pluriel tanulmányautót. A típus
legfontosabb újdonsága a különleges tetőszerkezet, amely a
szélvédőkereten kívül két pillekönnyű alumínium ívből és egy, a
hátsó ablakot is tartalmazó vászontetőből áll.

 
 
 
   

Ez a konfiguráció
a vászontető részleges vagy teljes kinyitásával, illetve az
alumínium keretek eltávolításával különféle karosszériaformákat
eredményez
: a Pluriel lehet hagyományos zárt kisautó csukott és
nyitott tetővel, targa, kabrió vagy a hátsó ülések lehajtásával
akár nyitott mini-teherautó is. Az autó egyébként nem csak ebben
különbözik a C3-tól: a karosszéria részletei is inkább az 1999-es
tanulmányra emlékeztetnek, mint az ötajtós modellre, bár
a gombócforma és a műszaki alapok megmaradtak. Az autó belül
is nagyfokú variálhatóságról tesz tanúbizonyságot: mind a négy ülés
külön lehajtható, így a tér szinte bárhogy beosztható.


 
 
 
   

Az autó műszaki szempontból messzemenőkig
megegyezik a C3-assal, bár eleinte csak kétféle benzinmotorral
készül majd: a kisebbik 1,4 literes 75 lóerős, míg a nagyobbik 1,6
literes 110 lóerős. Ez utóbbihoz a SensoDrive nevű szekvenciális
sebességváltót társítja a cég.

Totalcar
Totalcar