![]() |
Kisebb modellfrissítést hajtottak végre a
sikeres hétüléses buszlimuzinon. A korábbi formájában is igen
kelendő Zafirát a kötelező gyakorlatok - az orr és a hátsó lámpák
átalakítása - mellett a típus sikereinek zálogaként számon tartott
Flex7 ülésrendszer tökéletesítésével igyekeztek még vonzóbbá tenni
az Opel mérnökei. Az autó külsőre nem sokat változott, mindössze
az
Omegát idéző,
középen vízszintes krómcsíkkal felosztott, krómkeretes,
gömbölydedebben lekerekített hűtőrács és az új, fehér
irányjelzővel felszerelt hátsó lámpatestek különböztetik meg a
korábbi változattól.
Belül is hasonlóan jelképes a változtatás: új
burkolatokat fejlesztettek ki a középkonzol számára, és ezentúl az
első ülések között kartámaszt is találunk. A legfontosabb
változtatásokat azonban az ülésrendszernél alkalmazták: a középső
üléssör ezen túl
40:20:40 arányban dönthető, ahol a középső szekció lehajtva
pohártartót és tároló rekeszt tartalmazó kartámaszként használható.
Emellett már középen is hárompontos biztonsági övet találunk és a
két szélső ülésen ISOFIX bekötési pontokat is elhelyeztek a
gyermekülések számára. Az elöl utazók számára a hosszabb úton
mozgatható ülések jelentenek további beállítási
lehetőségeke.
A típus műszakilag szinte semmit nem
változott, mindössze az OPC sportváltozat motorja lett 8 lóerővel
izmosabb, így most kereken kétszáz paci ficánkol a motorháztető
alatt. Emellett
a 2,2 literes dízelmotoros változat már sportos felszereltséggel
is megrendelhető, ami ültetett sportfutóművet, sportosabb
lökhárítókat és 17 hüvelykes könnyűfém felniket jelent.











