![]() |
Új hűtőmaszk és hátsó rész, valamint
átdolgozott belső jellemzi a Land Rover hobbiterepjárójának
felújított változatát. Első pillantásra a
nagyrészt az autó színére fényezett és a korábbinál markánsabb,
szögletesebb orr tűnhet fel, amelyet a lökhárító két függőleges
fekete csíkja tesz igazán jellegzetessé. Hátul jóval kisebb mértékű
a változás: itt mindössze a színre fújt lökhárító és a benne
elhelyezett kisebb lámpacsoport formája változott.
A legtöbbet azonban a belső téren változtattak,
amely a vásárlók kritikái nyomán sokkal jobb minőségérzetet nyújt,
elsősorban a jobb anyagválasztásnak és a bőséggel alkalmazott
alumínium betéteknek köszönhetően. Emellett a típussorozat egy új
változattal is gazdagodik: a Freelander Sport
azoknak készül, akik nem szándékoznak terepre menni az
autójukkal. Az új változat elsősorban 30 mm-el alacsonyabbra
állított és keményebb rugókkal felszerelt futóművében különbözik a
korábbiaktól, felismerni viszont 18 hüvelykes alufelnieiről a
legegyszerűbb.
Műszaki téren persze alig változtattak az
autón, ami érthető is, hiszen 2005-ben érkezik a Ford alkatrészekre
épülő utód, így nem lett volna kifizetődő az aktuális modell
fejlesztésébe jelentős túlzottan nagy összeget ölni. A felújított
Land Rover Freelander első példányai novemberben kerülnek a
kereskedésekbe.











