Három nyitott modell is szerepel a németek menetrendjében, de ezek
közül egyelőre csak egyet, a Beetle Cabriót ismerjük. A második modell
a hagyományos Golf Cabrio utódja lesz, amely
összecsukható keménytetővel de szerencsére a korábbi modelleken
megszokott merev kosárfül-bukókeret nélkül készül. Ez a modell a VW
tervezői szerint egyáltalán nem lesz közvetlen ellenfele a Beetle
Cabriónak: magasabb ára, jobb időjárás elleni védelme, négy felnőttet
befogadó utastere és konzervatív formavilága teljesen más rétegnek
szól. Sőt, a Volkswagennél azokra is gondolnak, akiknek sem a Beetle
sem a Golf nem felelne meg, elsősorban a megfelelő menetdinamika
hiányában. Nekik készülhet
a Concept-R roadster szériaváltozata, amely egyesek szerint
2006-ra meg is érkezik a kereskedésekbe, a tanulmányautóban bemutatott
V6-os mellett néhány egyszerűbb és kisebb teljesítményű négyhengeres
motororral.







