A Chrysler automataváltó-dízelmotor kombinációval igyekszik az
európai vásárlók kedvében járni. Az új modellváltozatba az eddig csak a
Jeep Cherokeeban használt
2,8 literes 150 lóerős négyhengeres turbódízel motor kerül,
amely az előzetes információk szerint kevesebb mint kilenc liter
gázolajat fogyaszt a Voyagerben 100 km-en. A motorhoz automataváltó
jár, amelyet az európai vásárlók igényeinek megfelelően úgy állítanak
be, hogy az autó a lehető legfrissebben reagáljon a gázadásra. A 2,8
literes motor kézi kapcsolású váltóval kombinálva nem lesz kapható, az
ötsebességes manuális váltós modellekhez továbbra is csak a 2,5 literes
CRD dízlet választhatják majd a vásárlók.
A 2004-es évre átdolgozott Voyager az új motorral a következő év
második negyedétől lesz kapható Észak-Amerikán kívül, de az
exportmodellekbe az új változat legfontosabb újdonsága, a Stow 'n Go
fantázianevű egyszerűen összehajtható második és harmadik üléssor
érthetetlen módon egy ideig még nem kerül bele.







