Egyelőre
tárgyalják Jürgen Schrempp lemondási javaslatát. A DaimlerChrysler
vezérigazgatója, az óriáscég létrejöttének szellemi atyja azután
ajánlotta fel hogy elhagyja posztját, miután cége a felügyelő bizottság
nyomására megtagadta, hogy pénzügyi segítséget nyújtson japán
partnerének, a Mitsubishinek. A mai napon kezdődött felügyelőbizotsági
ülésen állítólag Schrempp lemondása is szerepel a napirenden, bár azok
után, hogy alig néhány hónapja hosszabbították meg a vezérigazgató
szerződését, a végeredmény szinte bármi lehet.
Schrempp helyzetét javítja, hogy a DC 2004 első negyedében a vártnál
sokkal jobban szerepelt, elsősorban a Chryslernek köszönhetően, így
elképzelhető, hogy a részvényesek képviselői még egyszer bizalmat
szavaznak a sokat támadott vezetőnek. Az elégedetlen hangok elsődleges
oka, hogy a Daimler-Benz és a Chrysler egyesülése óta a részvények
összértéke jelentősen lecsökkent, elsősorban a Chrysler és a Mitsubishi
sorozatos gyenge szereplése miatt, ez pedig sokak számára
elfogadhatatlan.
A DC-nek a Mitsubishivel kapcsolatos álláspontjára a
felügyelőbizotsági ülés kimenetele várhatóan nem lesz hatással, mivel
azt már korábban tisztázta a DC egyik tisztviselője: az
együttműködésről nem mond le a DC, és a megkezdett közös projekteket
sem szakítják meg, azaz a teljes szakításról szóló hírek túlzónak
bizonyultak, bár még mindig kérdéses, hogy a Mitsubishi túléli-e a DC
támogatásának elmaradását.







