Tokióban már a második változatot láthatja a közönség, de a végleges
autó bemutatásáig még legalább két évre van szükség. Négy éve már
készült egy GT-R tanulmány, de azóta láthatóan sokat csiszoltak a
terveken. A GT-R Proto névre hallgató jármű hordozza ugyan elődjének
néhány vonását, például a mélyen a motorháztetőbe húzott első
lámpatesteket vagy az óriási hűtőnyílást elöl, mégis teljesen más
karakter. Az oldalablakok jellegzetes formája, az első sárvédők
folytatásaként kialakított lejtős oldalsó vonal, a lejtős tetővonal és
a hátsó kerekek körüli telt idomok még erősebbnek, agresszívabbnak
láttatják az autót. Az új GT-R nem is sportkocsinak látszik, inkább az
amerikai izomautók japán megfelelőjének.
A markáns forma a Nissan szerint már nem változik sokat a
sorozatgyártásig, annak ellenére, hogy az csak 2007-ben kezdődhet, ha
minden jól megy. A műszaki tartalomról azonban még mindig hallgat a
japán gyártó. Az egész biztosnak látszik, hogy az R34 jelzésű
elődmodell legendás, 2,6 literes, kisebb változtatásokkal akár 1000
lóerőig is tuningolható soros hathengeres motorja már történelem,
hiszen a Nissan évek óta leállt az ilyen elrendezésű motorok
fejlesztésével. Ugyanakkor még mindig több lehetőség áll a fejlesztők
előtt: használhatják a jól bevált 4,5 literes V8-as egy alaposan
felhergelt változatát, vagy a 350Z 3,5 literes V6-osát feltöltéssel. A
lényeg, hogy a következő GT-R teljesítménye bőven meghaladja a 400
lóerőt, így ez lehet a valaha volt legerősebb utcai Nissan.









