Ferrari arra a régi problémára talált megoldást, hogy hogyan lehet a
négykerék-hajtás előnyeit jelentős súlygyarapodás nélkül beépíteni egy
sportkocsiba. Jelenleg a nagy teljesítményű sportkocsik többségét
hátsókerék-hajtással készítik, csak néhány akad, amely állandó
négykerék-hajtással készül.
A Ferrari azonban nem követi ez utóbbi iskolát, helyette egy olyan
rendszert készítettek a mérnökök, amely csak végszükség esetén, és csak
rövid időre irányít nyomatékot az első kerekekre. Így egy esetleges
megcsúszásnál érvényesülhet a négykerék-hajtás stabilizáló hatása, de a
rendszer egyszerű maradhat - gyakorlatilag egy tengelykapcsolóból és
néhány tengelyből áll az egész - és így nem teszi több száz kilóval
nehezebbé az autót.
A Ferrari fejlesztése egyelőre a szabadalmi eljárásnál tart, de úgy
tudjuk, nemsokára több típusban is megjelenhet. Felépítéséből adódóan
elsősorban orrmotoros modellekhez használható, így a 612 Scaglietti, a
Maranello sorozat hamarosan bemutatkozó utódja, és talán a Maserati
néhány modellje kaphatja meg.







