Japánban és Észak-Amerikában is mutatkoznak már a két gyártó
különválásának jelei, persze elsősorban a Suzuki részéről. Első
lépésként a következő hónapokban teljesen felszámolják a japán
együttműködést, amelynek keretei közt a Suzuki eddig Chevrolet
márkajelzésű típusokat gyártott és forgalmazott.
Egyebek közt eltűnik Japánban a Chevrolet Optra néven kínált
Daewoo Nubira kombi, és a Suzuki Ignis helyben gyártott, Chevrolet
Cruze nevű változata is. Egyedül az óriási, Amerikából importált
Trailblazert kínálja tovább az alaposan megritkuló, immár a Suzukitól
független Chevrolet kereskedőhálózat. Ugyanakkor Észak-Amerikában a
Suzuki már nem mutatja be saját márkaneve alatt a Daewoo Tosca, illetve
nálunk Chevrolet Epica márkanéven ismert szedánt, egyrészt azért, mert
a típus elődje, az Evanda Suzuki Verona néven nem volt igazán népszerű,
másrészt a Daewoo típusainak minőségi problémái az elmúlt években sokat
rontottak a Suzuki márkanév megítélésén.
Jelenleg úgy néz ki, hogy a jövőben nem lesz több közös fejlesztése
a GM-nek és a Suzukinak, bár a még meglevő típusok forgalmazását
modellciklusuk végéig még biztosan folytatják, sőt, a már megkezdett
fejlesztéseket – amilyen például az új Opel Agila-Suzuki WagonR+ páros
– is befejezik.
A Suzukinak persze szüksége van egy, vagy több erős szövetségesre,
és ezt a szerepet a jövőben már nem a GM tölti be. Egyelőre több jelölt
is akad, de most úgy látszik, a Nissan lehet a befutó, amellyel
egyelőre új kisautók fejlesztéséről, és néhány modellcseréről
állapodott meg a Suzuki.








