Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Ha van autó, amiről utoljára jutna eszedbe a környezetvédelem, az a RAM. A Dodge-ról néhány éve leválasztott márkát eddig leginkább a sok száz lóerős, alvázas pickupjairól ismerhettük, ami lehetőleg kompresszoros V8-cal ural le maga körül mindent, miközben a világ összes benzinjét is képes elfogyasztani. A trendek és a környezetvédelmi szabályozások mellett viszont nem lehet elmenni, és ahogy van Ford F-150 Lightning, Chevrolet Silverado EV és Hummer EV, úgy készül az elektromos RAM is.

Most már biztos, hogy a négy keréken guruló oximoron bemutatkozik, méghozzá november 18 előtt, hogy az LA Auto Show rendezvényen már fizikailag is mutathassanak belőle valamit. A RAM vezérigazgatója, Mike Koval Jr. kiemelte, hogy vontatásban és teherbírásban a konkurensek fölé akarnak emelkedni.

Minden bizonnyal a Stellantis által fejlesztett STLA Frame platformon gördítik le a RAM-ot, a moduláris platform akár 805 kilométer hatótávolságot is kínálhat és 200 kWh-s, vagy annál nagyobb akkumulátorpakkot is be tud fogadni, tehát vélhetően lesz olyan csúcsmodell, ami ezeket tudja majd, viszont ha árban sem akarnak elszállni, akkor biztosan lesz ennél visszafogottabb kivitel is.

A kiadott előzetes fotókon a megvilágított RAM-felirat és a duplakabinos kivitel, ami leginkább feltűnő, viszont a gyártás leghamarabb 2024-ben indulhat be, addig még sok dolog változhat. 2030-ra a RAM összes modelljéhez terveznek elektromos opciót.

Nemrég járt nálunk a RAM 1500 TRX, ami még amerikai léptékben is egy durva eresztésnek számít. Ne hagyd ki a videót!

Szentkuti Ákos
Szentkuti Ákos
Vezető szerkesztő
Még egyetemi tanulmányaim mellett kezdtem újságíróként 2014-ben, azóta folyamatosan publikálok. A Totalcarhoz 2021 végén érkeztem, 2023 óta vezető szerkesztője vagyok a lapnak. Szakmai vezetőként vagyok jelen a MűhelyPRN videósorozatban, műsorvezetőként a Murvaélet használt autós műsorban és az Égéstér podcastben. Gépjármű mechatronikai technikusként különösen érdekel a technika és a furcsa hibajelenségek világa, időnként szakmai konferenciákon is felbukkanok moderátorkent autóipari témákban.