A kormány 300 milliárd forintot szán infrastrukturális fejlesztésre a Mini-Dubajnak becézett, Rákosrendezőre tervezett új városközpont miatt. Ebbe beletartozik a kisföldalatti felújítása és meghosszabbítása is, ami az állami keret több mint egyharmadát vinné el.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a kisföldalatti már nagyon rászorul a felújításra, amit éveken belül meg is kaphat. A Metróért Egyesület elnöke akkor szerelvényenkénti 2 milliárd forinttal számolt.

Most az enbudapestem.hu felkereste a BKK Beruházási osztályát, hogy a teljes vonal felújítása és meghossszabbítása mennyibe kerülne. Válaszuk szerint ez 106 milliárd forint lenne. Ugyanis a vonal felújítása és Körvasútig való meghosszabbítása  várhatóan 77 milliárd forintba, míg a járműcsere 29 milliárdba kerülne. 

A kormány egyébként az érintett területen és annak körzetében vállalta a szükséges állami infrastrukturális fejlesztések megvalósítását. Vagyis a gyalogos-és közúti felüljárók építését, a vasúti pálya fejlesztését és a befedését úgy, hogy felette kialakítható legyen egy park. Valamint az M1-es metró meghosszabbítását, új gyalogutak, valamint híres-hírhedt kerékpárutak kialakítását. És terveik szerint mindez 300 milliárd forintból kivitelezhető.

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Újságíró
Autórajongó újságíróból avanzsálódott autórajongó social media manager és újságíró. Gofri és egy Mini Cooper r50 gazdája. Insta: @az_a_pasztor