Egy ideje már tudjuk, hogy készül az új BMW M5 és M5 Touring, de a nagy leleplezés még várat magára. Ez azonban még idén meg fog történni, ugyanis már az utolsó tesztútjait rója a két prototípus.

A BMW M Youtube-csatornája most az utolsó téli tesztútról készített egy vlogot, aminek az első része már megtekinthető. A cél Münchenből a svédországi Arjeplog. Bár Münchentől csak a legközelebbi kikötőig mennek, ahol kompra szállnak, hogy eljussanak Göteborgba. Innen Arjeplog nagyjából 1300 kilométer.

Onnantól viszont már "lábon" megy a két álcázott BMW. A mérnökök szerint a prototípusok már nagyon közel vannak a végleges verzióhoz, de biztosra szeretnének menni.

Sok konkrétumot nem tudunk a két BMW-ről, de azt már egy korábbi interjúból megtudhattuk, hogy mindkét M5-öst plug-in V8 hajtja. A BMW M-divíziójának vezetője, Frank van Meel  hozzátette, hogy még mindig a belső égésű motor lesz a domináns a hajtásban és ez várhatóan a későbbi M-modelleknél is így marad majd.

Nem a nullából rakják össze, hiszen ez a rendszer jelenleg is dolgozik aBMW XM-ben . Ott a hagyományos változatban 644 lóerőt és 800 Nm nyomatékot produkál a 2,7 tonna körüli testhez. Ebből a 4,4 literes, twinturbó V8-as 483 lóerőt és 650 Nm nyomatékot tesz hozzá, míg az elektromos rendszer 194 lóerővel és 280 Nm-rel segít be. Erre ráadásul még rátesz egy lapáttal a  Label Red kivitel , aminél a rendszerteljesítményt egészen 738 lóerőre húzták fel, amihez még tartozik 1000 Nm nyomaték.

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Újságíró
Autórajongó újságíróból avanzsálódott autórajongó social media manager és újságíró. Gofri és egy Mini Cooper r50 gazdája. Insta: @az_a_pasztor