Vannak gyártók, amelyek készítenek autókat dedikáltan rendőri használatra. Ezeken vannak olyan spéci, mégis gyári megoldások, amelyek alkalmassá teszik az autókat a feladatra. Ám van az úgy, hogy a rendőrség mégsem ezek közül válogat, hanem a saját útját járja. Így kerülhetett Észak-Karolniában 25 Ford Mustang GT a rendőrség állományába.

Még csak nem is a 2,3 literes EcoBoost, hanem egyből a V8-as GT változat mellett döntöttek hogy ne csak jól nézzen ki a rendőri fényezés alatt, hanem ereje is legyen. Ez 486 lóerőt jelent a 2024-es Mustang esetében, de ezen túl esélyes, hogy került az autókra egy GT Performance Package. Erről árulkodnak olyan külső jegyek, mint a plusz karosszéria elemek, a Brembo fékek vagy a nagyobb kipufogók. Emellett ebben a csomagban van torzen differenciálmű, sportosabbra hangolt, alacsonyabb futómű és egy hangsúlyos hátsó szárny.

A Motor1 kiszámolta, hogy az autó ezzel a csomaggal összesen 50 790 dollárba kerülhetett, ez átszámítva 18,7 millió forintnak felel meg. Ebben egyébként benne van az is, hogy a 6 fokozatú kézi helyett, egy 10 gangos automata váltó került az autókba. A rendőri felszerelés egyébként nem a Ford műve, a sajtó kérdésére azt mondták, hogy nekik nincs ilyen opciójuk a Mustanghoz, csak az F-150-hez és az Expedition-höz. A szükséges eszközök beszerzése, beépítése és a fényezés valószínűleg egy külsős cég műve volt.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.