• A BMW és az EA Games együtt ünnepli a Need for Speed sorozat 30. születésnapját.
  • A Most Wanted című játék ikonikus BMW M3 GTR-ét csinálták meg a valóságban.
  • Az M3 GTR egy különleges utcai versenyautó volt, V8-as motorral és 350 lóerővel.
  • Mindössze három darab maradt meg belőle, mindegyik a BMW tulajdonában van.

Idén 30 éves az egyik legemlékezetesebb autós játék, a Need for Speed első része. Ezt megünnepelvén a BMW és a játékért felelős Electronic Arts megépítette a sorozat meghatározó autóját, a BMW M3 GTR-t. Ez a sokak szerint legjobban sikerült epizódban, a Most Wantedben jelent meg 2005-ben, aztán még egyszer elővették 2022-ben az Unboundban is.

A BMW egy már meglévő M3 GTR-t alakított át, ami főleg a fényezésben merült ki. Fóliával húzták fel az autóra az eredeti, 2005-ös játékban látható M3 dizájnját. Az érdeklődők november 27. és január 6. között nézhetik majd meg az autót a BMW a müncheni Welt kiállító központjában.

Az alapot a 2000-ben megjelent BMW E46 M3 adta, de az nem ugyanaz, mint a GTR kivitel. Azt ugyanis homologizációs célból építette a BMW, hogy indulhassanak az amerikai Le Mans sorozatban. Éppen ezért egy utcai versenyautóról van szó, amiben nincsenek hátsó ülések, se kárpitok, se fűtés, se hangrendszer, így le tudták tolni a súlyát 1350 kilóra. Sőt, a 343 lóerős sorhatost is kiszórták belőle, a helyére pedig egy négyliteres, V8-as került immár 350 lóerővel és 365 Nm nyomatékkal. A teljesítményt egy hatsebességes kézi váltó vitte el a hátsó hídra, amin egy állítható sperrdiffi dolgozott. Hiába a rengeteg átépítés, a homologizáció miatt mégis utcai autó lett, aminek egyébként 295 km/h körül alakult a végsebessége.

Összesen tíz autót építettek, de csak három készült el a versenyszezonra 2001-ben. Mivel éppen ebben az évben módosították a szabályokat úgy, hogy már nem volt szükség a homologizációs autókra, a BMW a hét félkész GTR-t újrahasznosította. A verseny ideje alatt a BMW a három működő autót a szabályoknak megfelelően árulta darabját 250 000 euróért. Akkoriban 257 forint volt az euró a legrosszabb időszakban (2001.06.12), így átszámítva 64,2 millió forint lett volna az M3 GTR.

Ennél sokkal olcsóbb megoldás volt 2005-ben felcsapni a Need for Speed: Most Wantedet, amiben rögtön az első versenyen az M3 GTR-rel állsz rajthoz. A rövid történet szerint először elnyerik tőled ezt az autót és az egész sztori arra épül fel, hogy a végén visszanyerd. Biztos vagyok benne, hogy sokan kellemes nosztalgiával gondolnak majd vissza, amikor meglátják, hogy a BMW a játékbeli dizájnnal látott el egy valódi M3 GTR-t.

Forrás: Motor1, BMW

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.