• Hibás ragasztás miatt leválhat néhány McLaren 765LT hátsó ablaka.
  • A könnyű polikarbonát táblát leengedett ablak mellett nagy sebességnél kifeszítheti a légnyomás.
  • Elrendelték a visszahívást, a kereskedők megkapták a javítási eljárást.

Visszahívást rendeltek el Amerikában 163 darab McLaren 765LT-re, mert kieshet belőlük a hátsó ablak. A brit gyártó nemrég hibás ragasztást tárt fel több 2020. augusztus 3-a és 2021. május 19-e között gyártott autónál, amikben hátul könnyű polikarbonát tábla van üveg helyett. Ha a tulajdonosok sokat mennek lehúzott oldalablakokkal, a légnyomás feszíti a táblát, aminek következtében a ragasztás lassan elenged. A gyártó közleménye szerint eleinte kellemetlen zörgéssel jelentkezik a hiba, később a tábla részben leválhat. Olyan esetről is tudnak, amikor a hátsó ablak egészben kirepült a helyéről, de balesetet szerencsére nem okozott.

A visszahívásban nem érintettek a Spider (kabrió) és tetőn elhelyezett szénszálas légbeömlővel rendelkező Coupe modellek – azokban más megoldást alkalmaztak. A többi 765LT tulajdonosát és a kereskedéseket azonban már értesítette a McLaren. Utóbbi megkapta a javítási eljáráshoz szükséges dokumentumokat és felszereléseket: az ablak négy sarkán elhelyezett speciális elemekkel erősítik meg a gyenge ragasztást. Amíg a tulajdonosokat nem hívják be javításra, a McLaren azt javasolja, hogy ne menjenek versenypályán nyitott ablakkal, illetve ne hajtsanak gyorsabban 154 km/h-nál (96 mph).

Forrás: Carscoops

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.