A piaci igények átalakulása miatt a legtöbb gyártó kukázta a tradicionális formájú autóit, és kínálatát SUV-kal, kupé SUV-kal és crossoverekkel töltötte fel – most éppen erre van igény. Nagyon hasonlóan tett a Ford is, aki szépen lassan kivezette az európai piacról a nem hobbiterepjáróit, így eltűntek a családi egyterűek, eltűnt a nagy szedánjuk és lassan a kicsi és közepes kompakt autójuk is. Ám utóbbi, tehát a Focus hamarosan visszatérhet, de nem feltétlenül úgy, ahogy gondolod.

Hiába a bő 25 éves hagyomány, a Ford egy újabb SUV-t csinálhat a Focus következő generációjából. Ez csak azért érdekes, mert a Focus SUV testvére lényegében a Kuga, amivel a Ford már most is elég jó eladási számokat produkál Európában. Az egyelőre nem tiszta, hogy miért csinálnak még egy C-szegmensbe tartozó SUV-t, ráadásul pletykák szerint az öregedő C2 platformra építenék az újdonságot, ami elektromos és hibrid hajtásláncokat kapna. Valószínűleg azért döntenek majd így, hogy alacsonyan tartsák a költségeket, hiszen arról is szólnak hírek, hogy a Ford egy kifejezetten olcsó szabadidő-autót adna a piacnak az új Focusszal. Ugyanezen okból kifolyólag arra is nagy az esély, hogy sok elemében osztozik majd az újdonság a jelenleg futó Kugával.

Annyit már most tudunk, hogy az új Focusszal először majd csak 2027-ben találkozhatunk, illetve esélyes, hogy az amerikai márka spanyolországi üzemében fogják gyártani. A típust valószínűleg kifejezetten az európai piacnak szánják majd, hiszen nálunk mennek a leginkább a C-szegmensbe tartozó SUV-k. Valószínűleg a Ford úgy van vele, hogy akkora a kereslet a szegmensben, hogy akár két különböző típust is elbír egy márkán belül. Főleg akkor, ha az egyik egy olcsóbb autó lesz, ami jelen pillanatban azt jelenti, hogy a 8,5 millióról nyitó Puma és a 11 millióról induló Kuga közé kell majd belőniük.

Fotó: Sturcz Bertalan / Totalcar

A Focus egyébként komoly paradigmaváltás volt a Ford számára, amikor 1998-ban bevezették. Az akkor már rendkívül elavultnak számító Escortot váltotta és egy teljesen új, modern formavilágot hozott a kompakt autók szegmensébe. Kimagasló aktív és passzív biztonsága volt a jól megtervezett szerkezet miatt, illetve számos modern kényelmi és biztonsági felszerelés alap lett. Mégsem ez tette igazán különlegessé, hanem sokkal inkább a Ford által Control Blade-nek nevezett Multilink hátsó futómű, amit némi módosítás után az akkori Mondeo alól vettek át. A Focus vezethetősége még a kisebb motorokkal is parádés volt – hát még az ST és RS modelleknek – és a városi legenda szerint az ötös Golf éppen ezért kapott szintén Multilink futóművet a hátsó tengelyére.

Forrás: Carscoops

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.