Másról sem szóltak az elmúlt napokban az időjárás-előrejelzések, mint arról, hogy az eső bekavarhat a Forma–1-es Miami Nagydíjon, ugyanis a verseny idején zivatarokra számítanak a meteorológusok. A floridai állami törvények értelmében emiatt könnyen veszélybe kerülhetett volna a verseny, azok ugyanis kimondják, hogy mennydörgés vagy villámcsapás tevékenység esetén minden szabadtéri sporteseményt vagy tömegrendezvényt habozás nélkül fel kell függeszteni, és legkorábban csak 30 perc elteltével lehetséges a folytatás.

Helyi idő szerint 16 – magyar idő szerint pedig 22 – órakor rajtolt volna az öt hét kihagyás utáni első F1-es nagydíj, de már korábban kilátásba helyezték, hogy biztos, ami biztos alapon előrébb hozhatják a rajtot. Erről az időmérő edzés után egyeztetett a Forma–1 Menedzsment (FOM), a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a verseny promótere, melyet követően az F1 és az FIA közös közleményben jelezte, hogy

három órával előrébb hozták a Miami Nagydíjat.

A döntés értelmében helyi idő szerint 13 órakor, míg magyar idő szerint 19 órakor veszi kezdetét. Változtattak a Forma–2-es főfutam időpontján is, helyi idő szerint 9:25-re, vagyis magyar idő szerint 15:25-re került előre.

Az FIA már korábban veszélyhelyzetet hirdetett a várható időjárás miatt, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy amennyiben a hivatalos meteorológiai szolgálat több mint 40 százalékos valószínűséget lát csapadék érkezésére, a csapatok a Parc Fermé-szabályok mellett is végrehajthatnak kisebb finomításokat az autóikon. Fontos, hogy ilyenkor csak olyan módosítások megengedtek, amelyekre a vizes pálya miatt lehet szükség: ilyen például a hasmagasság vagy az első szárny állásának módosítása. Ha pedig a versenyen ténylegesen leesik az eső, korlátozzák az aktív aerodinamikai rendszer használatát is, és a hátsó szárnynak végig csukott állapotban kell maradnia.

Kizárhatják a Red Bull versenyzőjét

Minden bizonnyal változni fog a rajtsorrend is, ám erről hivatalosan csak hat órával a verseny – immáron módosított – időpontja előtt fognak dönteni. Isack Hadjart a kizárás veszélye fenyegeti, miután a Red Bullján szabálytalannak találták a padlólemezt: Jo Bauer, az FIA technikai delegáltja szerint az érintett elem bal és jobb oldala 2–2 milliméterrel kilóg a szabályok által előírt referencia-térfogatból. A francia a kilencedik rajthelyét fogja így elveszíteni, az FIA külön engedélyével a bokszutcából vághat neki az 57 körös távnak.

MIAMI, FLORIDA - MAY 02: Isack Hadjar of France driving the (6) Oracle Red Bull Racing RB22 Red Bull Ford on track during qualifying ahead of the F1 Grand Prix of Miami at Miami International Autodrome on May 02, 2026 in Miami, Florida. (Photo by Dom Gibbons - Formula 1/Formula 1 via Getty Images)
Hadjar minden bizonnyal el fogja veszíteni a kilencedik rajthelyét. Fotó: Dom Gibbons/Formula 1/Getty Images

A pole-pozícióba az idei és zsinórban harmadik időmérős sikere után Andrea Kimi Antonelli állhat fel. A Mercedes világbajnoki éllovasa mellől a Red Bull-os Max Verstappen, mögülük, a második sorból pedig a ferraris Charles Leclerc és a McLaren címvédője, Lando Norris várhatják a piros lámpák kialvását.

Forrás: FIA/X, GPblog.com, Sky Sports F1 (1, 2)
Borítókép: Mark Sutton/Formula 1/Getty Images

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Újságíró, szerkesztő, podcaster, a technikai sportok megszállott fanatikusa. Második otthona a versenypálya, 2015 óta megállás nélkül ír és beszél – 2026 februárjától a Totalcar felületein teszi mindezt. A TotalRace podcast házigazdája.