Az újonc Cadillac csapatnak nem sok babér termett a legutóbbi Osztrák Nagydíjon, és valószínűleg a hétvégén esedékes Brit Nagydíjon sem váltják meg a világot. De az amerikaiak nagyon hisznek a projektben, és azért az is látszik, hogy a marketingeseik sem lazsálnak. Sergio Pérez és Valtteri Bottas MAC-26-os versenyautói ugyanis Miami után megint egy speckó fényezést kapnak.

Július 4-én, vagyis az időmérő napján lesz 250 éve, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásával megszületett az Amerikai Egyesült Államok. A nagy nemzeti ünnepből a Cadillac úgy veszi ki a részét, hogy kék-fehér-piros színbe öltözteti a versenyautókat – erre a hétvégére szakítanak az aszimmetrikus dizájnnal. Mivel az első szárnyakon és a motorborításon is csillagokat láthatunk, kicsit olyan, mintha egy száguldó nemzeti zászlót alkottak volna.

Szükség lenne a Cadillacnél végre egy pontszerzésre, de a tempó mellett a megbízhatóság terén is a mezőny hátsó traktusában foglalnak helyet. Bottas négy, Pérez pedig két futamot nem tudott befejezni az eddigi nyolcból.

Nem a Cadillac az egyetlen csapat, amely különleges megjelenéssel készül Silverstone-ra. A McLaren egy letisztult retró fényezést prezentált, a Williams pedig a brit nemzeti lobogót, a Union Jack-et több helyen is megjeleníti ezen a hétvégén Sainz és Albon autóján. Hogy a látványos fényezések kinek hoznak szerencsét, az hamarosan kiderül a Brit Nagydíjon.
Program – Forma–1 Brit Nagydíj, 2026
Július 3., péntek
- 13:30–14:30: 1. szabadedzés
- 17:30–18:15: Sprintidőmérő
Július 4., szombat
- 13:00–14:00: Sprintfutam (17 kör)
- 17:00–18:00: Időmérő edzés
Július 5., vasárnap
- 16:00–: Futam (52 kör)
Az előző hétvégi Osztrák Nagydíjat a TotalRace legutóbbi adásában beszéltük ki:









