Hajszállal csúszott le a dobogóról a Hungaroringen az F1-be igyekvő magyar versenyző
Pole-pozícióval és negyedik hellyel kezdett Molnár Martin a brit Forma–3-as sorozat hungaroringi fordulóján.
Közzétéve:
2026. 07. 04. 15:45
Akármennyire hazai pálya Molnár Martin számára a Hungaroring, valójában számára teljesen ismeretlen terepre merészkedett a Rodin Motorsport pilótája. A brit Forma–3-as bajnokság (GB3) idei harmadik fordulójának ad otthont a mogyoródi versenypálya, ahol az első futamot két tesztnap, három szabadedzés és egy időmérő edzés előzte meg.
Pillanatok alatt javult a pálya
Molnár a pénteki szabadedzéseken egy ötödik és két harmadik hellyel jelezte, hogy ezen a hétvégén is az élmenők között kell számolni vele. A hétvége alaphangulatát mégis a szombati reggeli időmérő adta meg, ugyanis
az első időmérőt megnyerte, a másodikat pedig a harmadik leggyorsabb körrel zárta a 17 éves pilóta.
Rohamosan javult a pálya, amit jól mutat, hogy az első 15 perces szétlövés során Molnár Martin 1:35,605-tel csípte el a rajtelsőséget, a másodikon viszont úgy előzték meg ketten is, hogy csaknem 7 tizedmásodpercet javított a korábbi idején, és 1:34,918-at autózott. Az időmérő edzés leggyorsabb körét a nemzetközi F3-as sorozatban korábban két évet töltött Nyikita Bedrin szállította, aki 1:34,601-es kört repesztett.

Nagy baleset az első futamon
A 25 perces verseny rajtja után Molnár Martin a pole-pozícióból indulva a 2-es kanyarig tudta megőrizni a vezetést. Deagen Fairclough a belső íven megelőzte őt, ezt követően szűk két másodperces előnyt épített ki. Tíz perccel a verseny rajtja után
pályára küldték a biztonsági autót: Molnár csapattársa, a bajnokság első női győztese, Abbi Pulling ütközött a falnak.
Pulling is off at turn two and we have a safety car pic.twitter.com/xPgy2n9F9d
— GB3 Championship (@GB3Championship) July 4, 2026
Még hat perc volt hátra a versenyből, amikor újra meglengették a zöld zászlót. Az újraindítás után Fairclough tartotta az első helyet, azonban Molnárt a célegyenes végén Bedrin kifékezte, ráadásul két pozíciót veszített egyből, mivel a másik csapattársa, Maxim Rehm is elment mellette, így végül a negyedik helyen intették le.

A fiatal magyar tehetség azonban ezzel együtt is javított egy helyet a bajnokságban, ahol 102 ponttal már a harmadik helyen áll – az élen a 169 pontos Bedrin áll, rajta kívül a 137 pontos Rehm előzi még őt.
Vasárnap két futam vár a brit F3-as mezőnyre – ezeket 11:10-kor és 18:10-kor rendezik meg.
Program
2026. július 4., szombat
- 08:30: Kapunyitás
- 09:00–09:35: Brit Forma–3 (GB3) – Időmérő edzés
- 09:45–10:10: International GT Open – 1. időmérő edzés
- 10:20–10:40: Euroformula Open – Időmérő edzés
- 10:50–11:25: TCR Európa-kupa – Időmérő edzés
- 11:35–12:10: Regionális Formula Európa-kupa – 1. időmérő edzés
- 13:30–14:00: Brit Forma–3 (GB3) – 1. futam
- 14:35–15:50: International GT Open – 1. futam
- 16:25–17:00: Euroformula Open – 1. futam
- 17:25–17:55: TCR Európa-kupa – 1. futam
- 18:25–19:00: Regionális Formula Európa-kupa – 1. futam
- 19:20–20:20: Oldtimer Parádé
2026. július 5., vasárnap
- 08:00: Kapunyitás
- 08:35–09:05: Regionális Formula Európa-kupa – 2. időmérő edzés
- 09:15–09:40: International GT Open – 2. időmérő edzés
- 10:05–10:40: Euroformula Open – 2. futam
- 11:10–11:40: Brit Forma–3 (GB3) – 2. futam
- 13:00–13:30: TCR Európa-kupa – 2. futam
- 14:00–15:05: International GT Open – 2. futam
- 16:00–16:35: Regionális Formula Európa-kupa – 2. futam
- 17:05–17:40: Euroformula Open – 3. futam
- 18:10–18:40: Brit Forma–3 (GB3) – 3. futam
- 18:55–19:55: Oldtimer Parádé
Borítókép: Mance Imre/Totalcar










