2036. november 18-án az Amerikai Egyesült Evangélikus Államok nyugati felén, a Nevada állambeli Winnemucca városától 23 kilométerre északnyugatra francia gyártmányú, Dreyfus-hiperhajtóművel szerelt űrhajó csapódott a sivatagba. Az épen maradt titánkabinban a Jézus Szívének Seriffjeinek arra járó önkéntese két mumifikálódott holttestet talált, egy nőét és egy férfiét. A férfi zsebében talált kommunikátorból kinyert adatok alapján rekonstruálható a tragikus véget ért expedíció története.
2026. augusztus 11. 20:37, Le Mans, Franciaország
Az alkonyat lassan rádől az Ettore Bugatti Űrkikötő
irányítótornyára. Az aszfalt félhomályos nyüzsgését egy Delahaye Kappa
607 hordozórakéta árnyéka vágja ketté. Kétszáz méter magasan a
parancsnoki kabin két ülése közül a kommunikációs tiszté még üres. A
másikban én ülök, a küldetés vezetője.
Nevem Pierre de Rousse, a Párizsi Aerodinamikai Társaság (PSA)
alapítója vagyok, úticélunk az Alpha Centauri B RC-908 kódnevű
bolygója.
A Hatodik Köztársaságból sohasem lett volna az űrtechnológia pezsgő
központja,
ha nincs a
2007-es elnökválasztás , és azon nem nyer a semmiből feltűnt
Guillaume le Meur. Látnoki, kíméletlen csapatával hónapok
leforgása alatt szerelte szét a szabadság, egyenlőség és testvériség
vázára koleszterines plakként rakódott, jóléti államnak csúfolt
monstrozitást, libertariánus utópiává varázsolva Franciaországot.
Persze voltak lázadások, szörnyű lázadások, porig égett a St. Denis-i
futballstadion, de eltelt egy év, és a nép hirtelen fellélegzett.
Lekerült mellkasáról a bürokrácia fojtogató cementeszsákja, és az addig
iratpakolásba és állami bérbe fojtott kreativitás új világokat kezdett
teremteni.
A Párizsi Aerodinamikai Társaságot 2009 tavaszán alapítottam.
Szikrázott a levegő a fiatal mérnökök, buherátorok és kalandorok fölös
energiáitól. Arra gondoltam, hogy ha egy
amerikai exbróker tíz évvel korábban a semmiből létre tudta hozni büszke
népünk
Enciklopédiájának
méltó
utódját,
akkor mi miért ne tudnánk ugyanezt megcsinálni az űrkutatással. A
Társasághoz százak, ezrek csatlakoztak, kiváló elmék, akik kétórás
ebédszünetekben majszolt grillcsirkék helyett hajnalokba nyúlva
gondolkoztak, terveztek és építettek. 2012-re elkészült az első
rakétánk, egy évre rá
sikeresen teszteltük Claude Dreyfus zseniális hiperhajtóművét,
ami a fénysebesség 95%-ára gyorsít bármit, amit elé teszel.
2015-ben kezdtük az Alpha Centauri rendszer körüli bolygók
kolonizálását, az első csapatok a húszas évek elején érkeztek meg,
azóta 178 sikeres küldetésen vagyunk túl. Társaink légkört
szintetizálnak, építkeznek, fényt visznek a vákuum kietlen
feketeségébe. Terraformálnak.
De most mennem kell, megérkezett Sophie Valentine kommunikációs
tiszt.
2026. augusztus 11. 22:12, Le Mans, Franciaország
Öt perc, és indulunk.
Sophie kimérten fogadott. De azért elmosolyodott,
amikor mondtam neki, hogy külön alvókabinjaink vannak, és nem kell
aggódnia, nem dőlök a vállára az ötéves úton egyszer sem. Sophie 59
éves, de a kétévente alkalmazott
parciális immortalizációs
kúráktól harmincnak sem néz ki. Elrágcsált még egy zöldalmát, felvette
a sisakot, és elment ellenőrizni a műszereit.
És hogy mit csinálunk a RC-908-on? Mi is terraformálunk. A
spektroszkópos analízis szerint a bolygó légkörét nagyrészt
xenon alkotja. A
parancsnoki kabin alatti rakteret szinte teljes egészében egy Arnoux
márkájú terraformáló központ foglalja el. A rendszer 78 tonna, az
RC-908-ra érve kipakoljuk, hogy
nanorobotjai néhány
hét alatt teljes méretére építhessék. A központ innentől a
rendelkezésre álló anyagokból oxigént, nitrogént és szén-dioxidot
szintetizál.
Tizenöt év, és az emberiségnek adunk egy új bolygót.
Persze szánalmas, hogy még csak itt tartunk a miniatürizációban, hogy
masszív teherűrhajóval tudunk csak terraformálót szállítani, de
remélem, mire 38-ban visszaérünk, az egész rendszer zsebben elfér.
2026. augusztus 12. 23:44, a Hold és a Mars között
Felszálltunk. A
Mulsanne-egyenes
felett fordult el az űrhajónk, alattunk két versenyautó fékezett szemre
úgy ötszázról az első sikán előtt. A Dreyfus-hiperhajtómű egy perc
múlva aktiválódik.
64 leszel, mire megérkezünk, mondtam Sophie-nak
tréfásan, mire ő jéghidegen rámnézett, elővett az
oldalzsebéből egy
Sweet Sixteen márkájú fiatalító kapszulát, megvillantotta,
majd elmosolyodott. Vissszamosolyogtam.
Fél perc.
Bekapcsoltam az alvókabin
fentanilpumpáját.
2031. szeptember 14. 06:45, RC-908 körüli pálya
Fél perce felébredtem. A monitor szerint megérkeztünk. Ötvenegy éves
vagyok, te jó isten, és akkora a szakállam, mint a
lubavicsi rebbének . Rohanok borotválkozni, remélem az út alatt nem
csomósodott be a
borotvakrém.
2031. szeptember 14. 13:37, RC-908
Leszálltunk. Kietlen kavicssivatag, amerre csak a szem és a
leszállóegység fotoreceptora ellát.
2031. október 1. 03:39, RC-908
Ha nem tudnám, hogy egy terméketlen, embert kettőt látott táj
közepén ülünk,
tökéletesen elhinném, hogy szokásos őszi provence-i hétvégéim
egyikén vagyok. Buja pázsit közepén ülünk kerti székeken,
mögöttünk kellemes hétvégi ház, előttünk asztal, rajta sajt és bor.
Csak ha felnézek és hunyorítok, akkor látom az RC-908 xenonlégkörét
kizáró erőtér eltérő törésmutatója okozta csillogást. Sophie egy pohár
szintetikus
Château Pétrust szürcsöl. Azt mondja, olyan, mint amit az apjával ivott a
18. születésnapján, annyi különbséggel, hogy az igazi volt, és annyiba
került, mint egy használt Citroën.
Tegnap délután elkészültünk a terraformáló beállításával. A
gázanalizátor néhány perccel később kimutatható oxigénkoncentrációt
mért az erőmű környékén. Tizenöt év, tizenöt év, és újabb Földet
vehetünk birtokba.
Mutasson valaki szebb jövőképet a tudományénál!
Holnap aktiváljuk a terraformáló kiegészítő moduljait. Leragad a
szemem. Sophie feltűnően csinos ma este. Kinéz vagy huszonkettőnek.
Maximum.
2031. október 3. 01:17, RC-908
Elkezdtünk utat és autót gyártani. A terraformáló csodálatos
szerkezet, de amit gyárt, az a szemnek láthatatlan. Az autógyár viszont
pontosan olyan, mint egy földi autógyár, csak éppen androidok csinálnak
mindent.
A Hatodik Köztársaság egyik nagy érdeme volt, hogy egy-két év alatt
lerázta magáról a General Motors faceliftfasizmusát.
A mai francia autók úgy néznek ki, mint 20-30 éve,
annyi különbséggel, hogy belső égésű motor helyett az ezredforduló
környékén kifejlesztett és azóta tökéletesített
Tesla-motorok
hajtják őket. Energiát szinte nem fogyasztanak, hatásfokuk
lélegzetelállító, az utazósebesség 300 körül van.
Az RC-908-ra hozott autógyár is ilyen autókat készít, kívülről úgy
néznek ki, mint a század első évtizedében gyártott Peugeot 207-esek,
kis, gombóc hatchbackek.
Hosszan beszélgettem a gyár androidjait irányító
Marcellel, aki természetesen maga is android. Puha
műanyagsapkákat visel kiálló szénszálcsavarjai fején, nehogy
meghibásodás esetén felsértse a gyárat vagy az autókat.
Marcel nagy kedvelője
Jean-Paul Marat -nak. Kíváncsi vagyok, tudja-e, hogy bőrbetegsége miatt
micsoda orrfacsaró bűzt árasztott élete utolsó éveiben. Valószínűleg
nem.
2031. október 5. 18:56, RC-908
Kisétáltunk Sophie-val az épülő utat nézni. Ezt is nanorobotok
építik, az autógyárból sugároznak szét a bolygón. Az út pereme finoman,
délibábosan vibrál, ott szintetizálja a milliárdnyi apró robot az
aszfaltot a xenonlégkörből, három kilométer per órás sebességgel.
Kellemes tempóban sétáltunk az épülő út mellett. Űrruhánk bakancsa
csikorgott a kavicsokon. Sophie még a zsákszerű szöveten keresztül is
nagyon jól néz ki.
Kapcsolatunk persze szigorúan szakmai. Lehet, hogy így van jól.
Lehet.
Azért ha elkészül az útból néhány száz kilométer, összerakom az
indulás előtt zsebrevágott
Citroën SM-et, teszek
bele benzint, és elviszem cirkálni. A nők szeretik a V6-osok
hangját.
Állítólag.
Mindketten 15 éve hallottunk utoljára autót, akkor is csak
múzeumban.
2031. október 9. 23:49, RC-908
Alkonyatkor érkeztek, háromfős csapatban. Nagy sebességgel, kecsesen
suhantak a bolygót borító kavics felett pár centivel, szivarszerű
fémtestükön szikrázott a lemenő Alpha Centauri B.
Játékosan körbevettek minket, ide-oda cikáztak, magas, kerregő
hangot hallattak. Talán meg kellett volna rémülnünk. Az
életnek eddig magunkon kívül semmilyen jelével nem találkoztunk. De nem
tettük. Lenyűgözve bámultuk őket, én egy darab szintetikus brie-t
majszoltam, Sophie egy pohár Pétrust kortyolt, mint esténként
általában. A lények hátából nyolc tömzsi csáp áll ki, félgömb alakú
fémháló borítja őket. Egyébként lebegnek, cikáznak, gyorsulnak.
Látványosan jól érzik magukat.
Egyikük aztán lelassított, és Sophie lábához lebegett. Apró,
téglalap alakú, celofánba csomagolt tárgyat egyensúlyozott hosszú orra
hegyén. Sophie elvette. A lények elrohantak, majd pár perc múlva
eltűntek a horizonton. Sophie szerint a Chomsky-78 gyártmányú, az
agykérgének
Wernicke-területére
ültetett nyelvprocesszora maximum 1-2 nap alatt dekódolja a lények
kerregő hangját. Amennyiben van mit dekódolni, és tényleg jól
gondoltuk, és beszéltek hozzánk.
A celofánba csomagolt téglalapot kinyitottuk. Barnássárga,
morzsalékony anyagból készült, a vegyi mintavevő szerint hosszúláncú
szénhidrogénekből és xenonból áll. Kíváncsiságból
egy darabot Jean Luc-12 ketrecébe helyeztem, aki
elrágcsálta, rózsaszín mellső lábaival letakarította a
morzsákat bajszáról, majd amennyire egy egér boldognak tűnhet, annyira
boldogan összegömbölyödött és elaludt.
Sophie kacagott, és ő is elment aludni.
2031. október 11. 08:38 RC-908
A lények tényleg intelligensek. Tudnak rólunk, amióta
landoltunk. Egy végeláthatatlan belső tenger partján élnek, amit még
nem láttunk, a tengerből isznak. Más energiára nincs szükségük. A
tengert és a vizét a nyelvükön
lótusznak hívják, a morzsalékony téglalap a tenger
hiperkoncentrált üledéke, amit nagy ínyencségként tartanak számon.
Néhány havonta elrágnak belőle egyet.
Le vagyok nyűgözve.
Miután elmondta, Sophie elővette zsebéből a téglalap maradékát, és a
felét leharapta, majd elrágta és lenyelte. Leírhatatlan boldogság és
nyugalom áradt szét az arcán, elment az egyik fotelágyig, és
beleült.
2031. október 11. 14:32 RC-908
Sophie még mindig a fotelágyban ül, és mosolyog.
2031. október 12. 21:43 RC-908
–
Helló – mondta Sophie fél órája. Magához tért. Azt mondta,
soha nem tapasztalt élmény volt.
Mintha egyszerre fogyasztott volna heroint és LSD-t, mondja, de
mindenre emlékszik, teljesen tiszta a feje. Egyébként szebb,
mint valaha, sugárzik, tökéletes plakátlánya lehetne kedvelt Sweet
Sixteen fiatalítókapszulájának.
A zsebébe nyúlt, a maradék kekszet kettétörte, a felét nekem
nyújtotta, a másikat elrágta. Táncra perdült. Az enyém még itt van az
asztalon.
2031. október 13. 15:33 RC-908
Pár perce tértem magamhoz. Évekig, évtizedekig zuhantam, éreztem,
ahogy az agyam enged a gravitációnak, és lassan kitüremkedik a
fülemből, éreztem, ahogy a szemeim elpukkannak, mint az érett kökények,
ahogy az izmaim leszakadnak a csontról, ahogy a bőröm
lángoló zeppelinként felhasad és elég, és csak zuhantam tovább.
Sophie azt mondta, menjünk ki a tengerhez. Mosolygott. Megyek
összerakni az SM-et.
2031. október 15. 05:44 RC-908
Másfél napja haladtunk a friss aszfalton, az SM motorja boldogan
rikoltott, persze jót tett neki az utólag belehegesztett oxigénpumpa,
mert a xenonnal nem tudott volna sok mindent kezdeni.
Sophie türelmetlen. A nanorobotok az elforrt hűtővizet
pótolják, olajat szintetizálnak az elfolyt helyébe. Mindjárt
megyünk tovább. Már látom a tengert. Barna.
2031. október 15. 08:27 RC-908
A tengerparton állok.
A tenger dízelolajból van. Lassan hullámzik, a
felszínére a Földön napfogyatkozáskor sem látható színeket rajzol az
Alpha Centauri B. Sophie elment a lótuszevőkkel, egyikük hátára ült,
féktelen tempóban suhannak a tenger és a kavicssivatag peremén,
hullámfrontot húznak maguk mögött. Sophie már túl van egy kekszen.
2031. október 16. 13:46 RC-908
Visszaindultunk. Sophie zsebe tömve van kekszekkel. Nem nagyon
beszél. A lótuszevők palackorrú delfinek módjára játszanak az SM körül,
előreszaladnak, visszatérnek, keringenek, milliméterekkel az út felett
száguldanak.
2031. október 20. 07:32 RC-908
Sophie-t nem láttam pár napja. Lejöttem az autógyárba. Számolom a
gyártási ciklusokat. Gyönyörű monotónia. Megnyugtat. A gyár szíve
ötvenhat másodpercenként ver egyet. Minden gép erre van szinkronizálva.
A készülő autók narancssárga védőhéjat viselnek.
Eszembe jutnak róluk Sophie kekszei. Kimegyek. Az autógyár és a
terraformáló környékén már jó a levegő, van benne úgy tizenhét százalék
oxigén. A dögnehéz xenontól kicsit nagyobbakat kell szívni belőle.
Sajog a rekeszizmom. De működik.
2031. október 24. 03:41 RC-908
Fél perce vérfagyasztó sikolyt hallottam. Valószínűleg csak
álom.
2031. október 24. 07:15 RC-908
Sophie megjelent a teraszon. Szénfekete táskák vannak a szemei
alatt.
– Pierre, el kell mondanom valamit – kezdte, majd a
zsebébe nyúlt, kivett egy kekszet, elrágta, lezseren a fejébe csapta a
sisakját, és belépett az erőtér légzsilipjébe. Hat lótuszevő fogta
körbe, ő egyikük hátára mászott, elviharzottak.
2031. október 26. 14:34 RC-908
Sophie pár perce jött vissza. Könnyektől maszatos az arca, a haja
kócos, a körmeit lerágta.
–
Pierre, megőrülök, nem bírom sokáig – mondta. Átöleltem,
tartottam, közben jobb kezemmel a zsebeiből a földre szórtam a
kekszeket. Tucatszám borították a szintetikus pázsitot. Sophie
remegett.
Három lótuszevő jelent meg az erőtér másik oldalán. Dühösen
kerregnek. Sophie elfúló hangon annyit mondott, a lótuszevők Colin
reinkarnációját látják benne.
–
Ki az a Colin? – kérdeztem.
–
A lótuszevők istene – mondta.
Ezt persze már az elején is tudta. Csak nekem nem mondta. Ezzel
kezdték. A bohókás, alumínium gazemberek.
És még azt hittem, hogy az űr a hideg, tiszta racionalitás világa. A
Hatodik Köztársaság méltó kiterjesztése.
Kilenc másik lótuszevő jelent meg az erőtér külső oldalán.
El kell innen tűnnünk.
2031. október 28. 19:44 RC-908
–
De annyira boldoggá tettek, annyira boldoggá tettek – mondja
Sophie, és hullanak a könnyei. –
Soha nem éreztem ennyire szabadnak magam. És te nem akartál volna
isten lenni?
–
Nem – gondolom, de nem mondok semmit. Én a rációban
hiszek.
A leszállóegység irányítópultja elé szíjazva ülünk, apró erőterünk
közepén, alattunk a ház, teraszán élesített taktikai hidrogénbomba. Még
két perc. Az erőtéren kívül milliószám gyűlnek a lótuszevők, a
horizontig csillog fényes alumíniumbőrük. Dühödten kerregnek, a hangjuk
betölti az egész világot.
Még egy perc.
Aktiválom a leszállóegység hajtóművét. Lomhán felpörög. A pázsiton
hagyott borosüveg felborul.
Fél perc.
Kinyitom az erőteret. Kilövünk. Gyorsulunk.
Tíz másodperc.
A lótuszevők rájönnek, mire készülünk. A levegőbe kapnak, utánunk
erednek.
Két másodperc.
Nem hallok semmit, csak az iszonyatos erejű lökést. Valahogy
röppályán maradunk. A lótuszevők olvadt alumíniumcseppekké válnak, és
elpárolognak. Mindent betölt a termonukleáris detonáció
mennydörgése.
Aztán semmi. Kijutunk az űrbe. Csönd van.
2031. október 30. 20:44 RC-908 körüli pálya
Dokkoltunk. Beírtam a komputerbe a Földet. Öt év, és otthon vagyunk.
A Dreyfus-hiperhajtómű egy perc múlva aktiválódik. Sophie már az
alvókabinjában ül, bekapcsolta a fentanilpumpáját, kimerült, csukva a
szeme, alatta sötét foltok.
Könnyű pamutinget veszek. Lefekszem. Csikorog a fogam a dühtől, de
el fog múlni. El fog múlni.
2033. január 09. 07:41 A Föld felé
Fél napja történt. Hirtelen magamhoz tértem. A monitor szerint még
félúton sem vagyunk. Kikászálódtam az alvókabinból. Szörnyű köhögés
vett rajtam erőt, de legyűrtem. Eleredt az orrom vére, fekete csöppek
estek a titánpadlóra.
A földön Sophie ült, illetve ami maradt belőle. A haja kihullott, a
fogai kihulltak, bőre csíkokban felhasadt.
Az elmúlt két évben végig ébren volt.
Azt mondta, egy dolgot kér. Sokadikra értettem csak meg, mert a
nyelve csontszáraz volt, lágyan hörgött, de megértettem.
Előkotortam a zsebemből a tartalék ciánkapszulát, óvatosan az ínyére
helyeztem, és csendben rányomtam az alsó állkapcsát. Összecsuklott.
Sokáig ültem én is ott a földön vele, a fejét tartottam, aztán
felálltam.
Gondolkozom, kikapcsoljam-e a Dreyfus-hajtóművet.
Minek? Hírvivőkre szükség van. Csinálok egy biztonsági mentést a
kommunikátoron.
Előveszem a saját kapszulámat is.
A haladás nem állhat meg. Soha nem állhat meg. És ahol fát vágnak,
ott hullik a forgács.
Allez les Bleus!
