Az ember, aki ismer téged

2015.03.08. 06:38

Adrian van Hooydonk munkájával a Föld lakosságának túlnyomó része találkozott már. Ami azért nem rossz, a Mona Lisát valószínűleg kevesebben ismerik. Ráadásul van Hooydonk él még, ellentétben da Vincivel, és jó eséllyel még több dolgot rajzol, melyek ismét beleégnek a retinák milliárdjaiba, Adrian van Hooydonk ugyanis a BMW vezető formatervezője. Az ember, aki eldönti, mi és hogyan nézzen ki, aki már most tudja, mire csorgatnak majd nyálat tíz év múlva rajongók milliói. 2009-ben vette át a stafétabotot Chris Bangle-től, de tulajdonképpen 2001 óta benne van a keze mindenben, amin propelleres logót látni. Sőt, a Miniben is.

Egyszer már beszélgettem vele a jelenlegi ötös széria bemutatóján, azóta felmerült pár új kérdés és egyedüli hazai újságíróként sikerült is elkapni egy bő félórás beszélgetésre. Olvassanak a sorok között, sok mindent elmond.

- Adrian, megvan még a 02-ese? (Egy csodásan eredeti állapotú 2002 Ti BMW tulajdonosa már hosszú évek óta és bizony tudja, hogy 02-esből a duplakarbis egy jobb autó a Turbónál.)
- Ó, persze, használom is, amikor csak időm engedi.

- Meg tudná mondani, mit szeret benne leginkább?
- Hogy fürge, könnyű és mozgékony, valamint elképesztően precíz, öröm vele autózni.

- És ön szerint akad a BMW mostani portfóliójában olyan típus, amely megfelel ezeknek a követelményeknek? Egyáltalán van még manapság értelme, illetve el lehet-e helyezni egy ilyen autót a mai piacon?
- Talán a kettes szériát tudnám említeni, az áll a legközelebb hozzá úgy méretben, mint filozófiában, és biztos vagyok benne, hogy a BMW-nél mindig is lesz ilyen típus.

- Érdekelne Adrian van Hooydonk magánember véleménye arról, hogy vajon meddig tart a most tomboló turbókorszak? Egyáltalán várható-e, hogy a következő 10-20 évben változik valami, van-e esélye, hogy valaha visszatérünk a szívómotorkhoz?
- Előrebocsájtom, hogy nem vagyok mérnök. Személy szerint azonban úgy gondolom, hogy a turbómotor hatalmas fejlődésen ment keresztül az utóbbi években és ma már – pláne a régebbiekkel összevetve – szinte teljesen kiküszöbölték a hátrányaikat, mint amilyen pl. a turbólyuk. Ezért is gondolom, hogy nem várható e-téren alapvető változás, a turbó technológiában még bőven vannak lehetőségek, de ismétlem: nem vagyok mérnök, erre ők tudnának igazán kielégítő választ adni.

- Mennyire kardinális kérdés manapság a súlycsökkentés a BMW-nél? Várható-e, hogy a jövőben érezhetően könnyebbek lesznek az autóik?
- Az egyik legfontosabb kérdésre tapintott. Ezen dolgozunk, ezen dolgoznak a mérnökeink. Erős autót bárki tud csinálni, de minket legalább annyira érdekel, hogy egy autó hogyan fordul el egy-egy kanyarban, mint hogy mennyire gyors egyenes úton. Az nem kérdés számunkra, a vezethetőség és a sportos viselkedés annál inkább. Igen, könnyebbek lesznek a BMW-k.

- Miért nőttek ekkorára a vesék a mai BMW-ken? Van egyértelmű dizájn-oka, vagy minden az éppen említett turbómotorok levegőigénye miatt van? Nem gondolja, hogy a kisebb modellek arányait, egy-egy típus arcát inkább rontják a hatalmas nyílások?
- Megfogta a lényegét, ugyanis a motorok levegőigénye határozza meg a vesék méretét. Ha megfigyeli, ma szinte teljes egészében ezeken keresztül kapja a motor a levegőt, míg régebben ez nem csak így volt. Az adott motor levegőigényét négyzetmilliméterre kiszámolt felületen lehet kielégíteni, ezt a mérnökök közlik velünk, mi pedig bele kell, hogy férjünk, így vagy úgy. Ráadásul a turbómotorok levegőigénye hatalmas. Megfigyelheti, hogy igyekszünk egy-egy típust kategóriájának megfelelő vesével ellátni. A sportos, lapos autók veséi szélesek, laposak, míg pl. az új Active Tourer esetében magasabbak, mintegy utalva az autó funkciójára.

- Nyilván, de azt azért lássuk be, hogy az Active Tourer messze nem a legelegánsabb BMW, ami valaha készült.
- Nyilván elegáns autót egy klasszikus, széles, lapos, hosszú limuzinformára könnyű tervezni. Az Active Tourer kategóriáján belül elsősorban a térkínálat a lényeges tulajdonság. Úgy gondolom, hogy ennek ellenére sikerült igazán sportos és dinamikus külsőt adni neki, amelyben túltesz konkurensein.

- Azért ne menjünk el amellett, hogy az elsőkerekes koncepció erősen megváltoztathatja a megszokott BMW-arányokat. A hosszú orr-rövid fenék alapvetően formálta a BMW-k külsejét generációk óta, ezzel lehet valamit kezdeni?
- Egyelőre az Active Tourerről van szó, annál pedig – mint már említettem – más értékekre fordítottuk a fő figyelmet, de az elsőkerékhajtás nem jelenti okvetlenül azt, hogy valami nem sportos. Ráadásul az erős BMW-k alapvetően hátsókerék-hajtásúak maradnak, bizonyos motorerő alatt pedig egy elsőkerékhajtású autó is tud sportos lenni.

- Ha már az elegáns megoldásnál tartunk: hónapok óta kering a pletyka a BMW nagy, 7-es alapú kupéjáról. Ráadásul tavaly a Pininfarina-standon láthattuk az igazán csodálatos Gran Lusso tanulmányt, amely megmutatta, milyen is lehetne egy nagy BMW kupé. Bővülhet a paletta?
- A Pininfarina kupéja tényleg csodálatosra sikerült. Nagyon elégedettek voltunk vele, hiszen annak idején magam rendeltem meg a stúdiótól és remek munkát végeztek. Egyelőre nem mondhatok semmit, de bármi megtörténhet, akár az is, hogy készül egy nagy BMW kupé.

- Mi élvez magasabb prioritást egy-egy modell tervezésekor? A forma szabja meg a műszaki tartalmat vagy inkább fordítva?
- Az én dolgom, mint fő formatervezőnek, hogy olyan autót készítsünk, amely érzelmekkel teli, és amelyre ránézve az ember vezetni akarja. Minden erőmmel és a munkatársaimmal ezen dolgozunk. Amennyire lehet, annyira igyekszünk párhuzamban tartani a formatervezők és a mérnökök munkáját. Ez sokszor nem egyszerű, hiszen az előbbi részlegen 650-en, míg a másodikban közel tízezren dolgoznak összesen. Sokszor ez a párhuzamos fejlesztés nem megy zökkenőmentesen, mert iszonyatosan komplex feladat és kompromisszumokat igényel, de az ilyen esetek számát igyekszünk a minimálisra csökkenteni. Ennek ellenére nagyon fontos, hiszen jelenleg két év alatt tervezünk meg egy teljesen új modellt. Mindenképpen az a cél, hogy egy mérnök, amikor hazamegy, büszkén mutathassa meg a feleségének, hogy milyen szép autót gyártunk, míg a formatervező arra lehessen büszke, milyen remek menettulajdonságai vannak, milyen precízen és jól vezethető alacsony és magas sebességnél is...

- Szóval ezért van meg még mindig a 2002-ese, hogy emlékeztesse a hagyományos értékekre...
- Bizony, pontosan.