Fütyülő turbó vászontetővel

2010.03.27. 06:14

Következetesen folytatja az Audi a széndioxid-statisztika faragását. A legkisebb közvetlen befecskendezésű turbómotorjukkal, az 1,2 literes TFSI-vel a nyitott A3-ban is leváltják a régi 1,6-os szívómotort.

Az európai autógyártók a törvényhozók szorongatására egyre alacsonyabb széndioxid-kibocsátású járműveket kénytelenek gyártani – bár tudjuk, hogy ez a törekvés inkább csak a szabványos teszteljárásnál érvényesül, mint a valós fogyasztásban. Az autóvásárlók azonban nem biztos, hogy rosszul járnak így, hiszen a kisebb hengerűrtartalmú, feltöltött motorok gyakran élvezetesebben használhatók, mint az azonos teljesítményű, nagyobb turbótlan társaik.

Több Volkswagen-csoporttól származó autóban megjelent már ez a csupán 95 kilogramm súlyú pörgős motor, és egyikben sem okozott csalódást. Lóerőre ugyanannyit tud, mint az 1,6-os MPI, 175 Nm-es nyomatéka azonban 27-tel több az elődjénél. Mivel a kis méreteknek köszönhetően ennél a motornál a turbólyuk alig észrevehető, ráadásul kizárólag 6-sebességes váltóval árulják, vélhetően jól járnak a leendő A3 kabrió tulajdonosok.