Megbukott a napelemes út

2019.08.15. 11:10

A francia Colas fektette le a napelemes autóút-hálózat első kilométereit még 2016-ban, de mára egyértelművé vált, hogy valamit alaposan elszámoltak az útépítő cég mérnökei. A végeredmény ugyanis zajos és törékeny lett, olyannyira, hogy már le is mondtak a meglevő napelemes utak karbantartásáról.

A problémát állítólag az okozta, hogy az utat alkotó modulok nagyon hamar kilazultak a forgalom jelentette terhelés hatására, és az elmozdulni képes blokkok aztán szét is töredeznek. Ennek köszönhetően gyorsan csökkent az utak energiatermelő képessége is. Ez eleve nem érte el az elvárt 709 kWh/nap értéket: az első évben az eredmény 409 kWh/nap volt, de ez az útfelület gyors szétesése miatt 2018-ra, azaz alig két év használat hatására 78,4 kWh-ra esett vissza.

Egy másik probléma a napelemes utakkal, hogy nagyon zajosnak bizonyultak. Ennek köszönhető, hogy a hatóságok 70 km/h-s sebességkorlátozást voltak kénytelenek bevezetni rajtuk. A francia kísérlet így teljes kudarcnak tűnik.

Az érdekes az, hogy eközben a Hollandiában létesített napelemes kerékpárút, amelyet egy Solarroad nevű cég létesített, a várakozásokat meghaladó eredményeket produkál. Az elvárt évi 50-70 kWh/m² helyett a 2014-ben telepített első változat 73 kWh/m²-t produkált, a 2016 óta tesztelt továbbfejlesztett változat pedig évi 93 kWh/m²-nyi energiát állított elő átlagosan.

Csupán e két kísérlet alapján nem könnyű megítélni, hogy az ötletet érdemes-e továbbfejleszteni, az viszont egyértelmű, hogy a Franciaországban alkalmazott megoldás jelen formájában használhatatlan: egész egyszerűen nem bírja a terhelést, amit az átlagos autóforgalom jelent.