2020.06.02. 14:07

Az életedet kockáztatják, mégis megteszik naponta - írtuk tavaly a jellemzően Németország és Románia vagy Szerbia közt Magyarország érintésével közlekedő speciális járműszerelvényekről. Ezek a sokszor túlterhelt vontatók elsősorban azért speciálisak, mert minden szabályt megsértenek velük, így rendszeresen lekapcsolnak néhányat a több százból, amelyek hetente átszelik az országot.

A Police.hu híre szerint ezúttal a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei 2020. május 31-én néhány perccel 10 óra előtt, az M43-as autópályán, Maroslele közelében állították meg a román vontatót. A rendőrök azt szúrták ki, hogy egy lerobbant Chrysler Voyagert egy olyan kisteherautó mögé kötöttek, amelyhez eleve tréler volt már kapcsolva. Az ellenőrzés során kiderült az is, hogy a vontatott autóban a vezetőn kívül még további személyek is utaztak. A sofőrök helyszíni bírságot kaptak és nem vontathatták tovább kötélen a lerobbant Voyagert.

A horrorkaraván-jelenségnek általánosságban több oka van. Egyrészt sokkal olcsóbb a szállítás, ha a sokszor, vontatmány nélkül akár autójogosítvánnyal is vezethető autómentő egyetlen sofőrrel utaztat három-négy autót. Másrészt, az ehhez a kategóriához tartozó adminisztrációs és pihenőidőre vonatkozó szabályok lazábbak, mint a nehézteherautók esetében. A bírságösszegek itthon néhány tízezertől több százezer forintig terjedhetnek, ám mivel közepes a lebukás esélye a kevés rendőr miatt, a keleti nepperek nem tágítanak a módszertől.

Azért sem, mert Romániában, 2017 elején felrobbant a használtautó-piac, miután megszüntették az ottani regadót, amelyet környezetvédelmi díjnak neveztek. Lássuk a Sprinter hátán utazó W211-es E-osztályt, mögöttük, tréleren a Tiguant és Smartot, e mögött pedig a lerobbant Voyagert! 

A csúcsidőszakban, tavaly komplett összeállítást olvashattak nálunk egy eset kapcsán, amelyben több mint kétmillió forintra büntették a karavánozó sofőrt.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.