Mégsem épül meg a "véletlenül" megszavazott akkumulátorgyár

2023.02.28. 13:14

Mégsem épül meg Kisteleken az az új akkumulátorgyár, amit mintegy “véletlenül” szavazott meg a település képviselői testülete. A képviselők annyira kevés információ birtokában szavazták meg, hogy a kisváros értékesítsen egy 12 hektáros területet egy fel nem fedett befektető számára, hogy Mészáros Gábor (Kistelek polgármesterének legfőbb politikai ellenfele) szerint gyakorlatilag konkrétumok nélkül voltak kénytelenek voksolni. Az azonban már a januári ülés jegyzőkönyvéből is kiderül, hogy valószínűsíteni lehetett, hogy egy kínai-koreai akkumulátorgyár kívánja megvásárolni a területet. Ha más nem, a magas víz- és energiaigény gyanú alapot adhatott.

Nagy Sándor, Kistelek polgármestere végül elismerte, hogy a lakosság bevonása és a képviselők részletes tájékoztatása nélküli ügylet másik felén a Mercedes és a BMW számára is beszállító akkumulátoripari szereplő áll.

Az ATV megkeresésére azonban elmondta a polgármester, hogy a beruházásból végül nem lesz semmi, ugyanis a területen képesek lettek volna kiszolgálni a magas vízigényt, de a gyár üzemeltetéséhez nem elég a város elektromos kapacitása. A beruházás érdekében az MVM öt éven belül tudta volna a kívánt szintre fejleszteni az elektromos hálózatot, a meg nem valósuló gyár tulajdonosai azonban 2,5 évnél nem tudnak többet várni.

Nagy Sándor polgármester elmondta, hogy nagyon örült volna az 500 milliárdos befektetőnek, hiszen az nem csak munkahelyeket jelentett volna a környékbeli lakosság számára, hanem a befolyó iparűzési adó is jól jött volna a településnek.