Újabb nap, újabb eltiltás alatt vezető sofőr

2024.02.14. 16:24

Lassan mindennapos, hogy egy eltiltás alatt vezető sofőr lekapcsolásáról ír a police.hu. Rögtön itt is a következő eset, ezúttal Veszprém környékéről.

A rendőrök február 11-én egy ezüstszínű Fiat Puntót akartak ellenőrizni, mely annak rendje és módja szerint félreállt a padka mellé. Mikor azonban az egyenruhás kiszállt a rendőrautóból és közelebb lépett, a Fiat sofőrje a gázba taposott hogy elmeneküljön.

Képernyőkép 2024-02-13 162058.png


Autós üldözés vette kezdetét. A rendőrök egy körforgalomban megpróbáltak a menekülő elé fordulni, ám ez egy másik autós miatt nem sikerült. Folytatódott tehát a hajsza. Hamarosan azonban a Puntó sofőrje megpróbált bevenni egy éles bal kanyart, ám megcsúszott az esős úton, a padkának csapódott és defektet kapott. Ezután az üldözés hamar véget ért. A férfi feladta.

A Fiatban a 39 éves sofőrön kívül egy 15 éves fiú is utazott. Az ő esetében felmerült a gyanú, hogy esetleg kábítószert fogyasztott. Ezt alátámasztotta az is, hogy hamarosan egy cannabis-motívummal díszített őrlő is előkerült a vádlottak ruhájából. Végül mindkettejük drogtesztje pozitív eredményt mutatott, de kiderült az is, hogy a 39 éves férfi vezetéstől való eltiltás alatt ült autóba.

 „A 15 éves fiatal ellen kábítószer birtoklása vétség miatt tettek büntetőfeljelentést, az autót vezető 39 éves férfit pedig őrizetbe vették, és vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett, járművezetés bódult állapotban vétség, valamint kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon." - írja a rendőrség.