Frissült az Audi A3, néhány funkció előfizetéses lesz

2024.03.12. 15:41

Az Audi A3 jelenlegi generációját 2020-ban mutatták be, így időszerű volt már a frissítés. A facelift ezúttal elég biztonságira sikerült: az A3 kívül és belül se változott nagyot.

Kívül az átrajzolt első lökhárító tűnhet fel, ami ezúttal lágyabb fazonú, és egyes változatoknál furcsán helyezték el rajta az emblémát. Utóbbi a nagy singleframe felső élére került, így az alsó fele a rácsra, a felső fele pedig a fényezett részre esik.

A fényszórók formája szinte teljesen egyezik a facelift előtti változatéval, viszont ezek már új egységek, testreszabható menetfénnyel. A hátsó lökhárító viszont agresszívebb lett, és bár ez se feltűnő, de újak a hátsó lámpák is. Kívülről ezen kívül apróságok változtak, illetve lettek új színek és felnik.

Újdonság a hobbiterepjárók stílusát idéző Allstreet, ami tulajdonképpen egy emelt hasmagasságú A3, néhány fényezetlen elemmel. Az Allstreet nem csak pár plusz kiegészítőt, kapott: más az orra, így ennél például az embléma is teljesen a díszrácsra került. Ez a modellváltozatot egyébként a sima A3 és a Q-modellek közé szánja az Audi.

Ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni a kifutó és az új A3 belsejét egymástól: belül csak annyira apró részletek - például a váltó előválasztója és a légbeömlők - változtak, hogy azt nagyon nehéz kiszúrni. Gazdagabb lett az alapfelszereltség, illetve a burkolatok több helyen más bevonatot kaptak.

Sokkal idegesítőbb részlet, hogy az Audi is próbálkozik az előfizetéses funkciókkal: az A3-ban több funkció előfizetéses konstrukcióban érhető el. Például az Apple CarPlay-re és az adaptív tempomatra is elő lehet fizetni külön. Szerencse, hogy az előfizetős funkciókat meg lehet venni örökre is, de ez akkor se túl jófej megoldás.

Tisztán elektromos A3 változatlanul nincs, Európában 150 lóerős, 1,5 literes benzinessel és szintén 150 lóerős, 2 literes dízellel lehet majd megvenni a frissített modellt. A dízel és a benzines egyelőre csak hétsebességes automatával lesz elérhető. Később érkeznek még más motorváltozatok is, többek között egy tölthető hibrid is.

Az ötajtós, vagyis Sportback változat benzinmotorral ára 35650 eurónál, vagyis 14,2 millió forintnál indul, a szedán felárat 800 euró, vagyis körülbelül 320 ezer forint. A benzines A3 Allstreetért minimum 37450 eurót, azaz 14,9 millió forintot kell fizetni. A cikk írásának pillanatában a magyarországi árak még nem ismertek.

Forrás: Audi