Már idén bemutatják a hibrid Porsche 911-et

2024.03.12. 14:20

A legtöbb gyártó az elektrifikáció felé halad, köztük a Porsche is: már bemutatták az elektromos Macant, érkezik majd tisztán elektromos Boxster, illetve a napokban érkezett a brutális Taycan Turbo GT-t.

A 911 azonban szentnek számít, a Porsche addig szeretne kitartani a benzines mellett, ameddig csak lehetséges. Bár az elektromos változattól egyelőre elzárkózik a gyártó, a hibridtől nem: a Porsche már korábban megerősítette, hogy dolgoznak a hibrid 911-esen.

A Porsche 2023-as fenntarthatósági jelentéséből derül ki, hogy dolgoznak egy ultrasportos, hibrid 911-esen. Az újdonságról ezen kívül egyelőre semmilyen konkrétum nem derült ki, az azonban fontos részlet, hogy a bemutató közelebb van, mint vártuk: az újdonságot 2024 nyarán fogják leleplezni.

A kép illusztráció, hiszen ez itt egy egyáltalán nem hibrid 911 GT3 RS.
A kép illusztráció, hiszen ez itt egy egyáltalán nem hibrid 911 GT3 RS.

Úgy néz ki, hogy nem is csak egy modellbe kerül kiegészítő elektromos hajtás, hanem többféle hibrid 911 is készülhet. A legvadabb változatról azt mondják, hogy nagyon sportos és elképesztően gyors lesz.

Az újdonságot nem tölthető hibridnek tervezik, hogy a saját tömeg ne szálljon el annyira. Az elektromos hajtással kiegészített változat nagyjából 100 kilóval lehet majd nehezebb, mint a simán benzinmotorral hajtott megfelelője. A 992-es szériából még nincs GT2 RS, de a legvadabb spekulációk szerint pont ez a modell lehet majd hibrid.

Szintén korábbi 911-esek: 911 GT3 RS, 911 GT2 RS és 911 R.
Szintén korábbi 911-esek: 911 GT3 RS, 911 GT2 RS és 911 R.

Ha érdekelnek a leghegyesek Porschék, akkor mindenképp olvasd el a jelenlegi 911 GT3 RS-ről szóló anyagunkat:

Forrás: Porsche