- 20 éves fiatal nő menekült a rendőrök elől Győrben.
- Az autós egy közúti ellenőrzés elől akart meglépni.
- Kiderült, hogy se érvényes forgalmi engedélye, se jogosítványa nincs; drogot viszont találtak nála.
Autós üldözés zajlott március 12-én Győrben. A rendőrség szerint a 20 éves sofőrt a Vasvári Pál úton akarták ellenőrizni, ám a nő a megkülönböztető hang- és fényjelzés ellenére megállás helyett a gázba taposott.
Nem jutott messzire: a piros jelzést figyelmen kívül hagyva áthajtott egy kereszteződésen, majd a Levendula utcában egy szabályosan parkoló gépkocsinak ütközött. A rendőrök ezután tudtak intézkedni az autós ellen.

Hamar kiderült, hogy a baleset okozójának nincs érvényes vezetői engedélye, valamint az autó műszaki vizsgájának érvényessége is lejárt. Ha ez még nem lenne elég, a jármű átvizsgálása során az utastérben droggyanús anyagot találtak.
A fiatal nőt a helyi rendőrkapitányságra állították elő, ahol vele szemben a drogteszt pozitív eredményt mutatott. Ezután engedély nélküli vezetés miatt őrizetbe vették, kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt pedig kihallgatták.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a járművezetés bódítószer hatása alatt negatív hatással van a közlekedés biztonságára. Már a kis mennyiségű fogyasztás is olyan hatást válthat ki, ami nem teszi lehetővé a biztonságos közlekedést. Ezzel veszélyeztetjük mások és saját magunk életét, testi épségét is. - mondja a rendőrség.
