Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
- Európának és Kínának példát kellene mutatnia a szabadkereskedelem terén szemben az Egyesült Államokkal, amelynek elnöke vámháborúba kezdett országa legnagyobb kereskedelmi partnerei ellen.
- Legalábbis a kínaiak ebbe az irányba mennének és ezt megosztották Oliver Zipsével is.

A kínai kormány arra biztatja az Európai Uniót, hogy legyen az egyik tartóoszlopa a nemzetközi kereskedelemnek Kínával mint másik pillérrel karöltve – idézte a hongkongi South China Morning Post hírportál Vang Ven-tao kereskedelmi minisztert. A politikus a március 23-án kezdődött pekingi befektetői fórumon szólalt fel, amelyen találkozott mások mellett Oliver Zipsével, a BMW vezérigazgatójával.
Vang szerint Európának azzal kellene kezdenie, hogy eláll azoktól a büntetővámoktól, amelyeket a Kínában gyártott elektromos autók importjára vetett ki 2024 őszén. Ez jelzés lenne a vállalatoknak, hogy van esély a beszállítói láncaik és a piacaik zavartalan fenntartására akkor, amikor Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke vámháborúval akar móresre tanítani minden országot.
A befektetői fórumon több mint nyolcvan globális szinten tevékenykedő vállalat vezetője vesz részt kínai cégvezetők és kormánytisztviselők társaságában. A történelem azt bizonyította, hogy a vámháborúk, a kereskedelmi háborúk eredményeként mindenki vesztes lett – mondta Vang Zipsének.
A kereskedelmi miniszter szerint Kína és az EU kiszámíthatóságot és stabilitást vihet a nemzetközi viszonyokba annak ellenére, hogy finoman fogalmazva komplex helyzet alakult ki az EgyesültÁllamokból indult kereskedelmi háború miatt. Azt is elmondta, hogy reményei szerint a BMW továbbra is aktívan lobbizni fog Brüsszelben azért, hogy minél előbb kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak a villanyautókra kivetett európai importvám ügyében.
