Toyota Corolla: T Sport helyett Compressor

2005.10.25. 10:39


Corolla Compressor

A Toyota csendben leállította a sportos kompakt gyártását, bár Európa gazdagabbik felében egy erősebb és jóval drágább változattal töltik be a modellpalettán keletkezett rést. A Corolla T Sport végzetét ugyanaz a 2ZZ-GE jelzésű motor jelentette, amelynek a születését köszönheti. Az 1,8 literes, 192 lóerős, változó szelepvezérlésű négyhengeres csak az Euro III környezetvédelmi normának felelt meg. Mivel korábban megszűnt a Celica forgalmazása Európában, és a jelenleg forgalmazott Corolla is pályafutásának végéhez közeledik, a motor továbbfejlesztése nem érte volna meg a Toyotának.


Corolla Compressor

Áthidaló megoldásként Nyugat-Európában a Toyota Team Europe által kidolgozott kompresszoros Corolla Euro IV-es változatot kínálják, amely 217 lóerős, mechanikus feltöltős motorjával 230 km/h-s végsebesség elérésére képes, és 6,9 másodperc alatt érheti el a 100 km/h sebességet. A Corolla Compressorral csak két komoly probléma van. Egyrészt csak korlátozott számban áll rendelkezésre, másrészt a kis sorozatú gyártás miatt eléggé drága. Valamivel több mint 33 ezer euróba, azaz 8,4 millió forintba kerül, szemben a T Sport 5,67 millió forintos alapárával. A hazai Toyota képviselet információi szerint Magyarországon épp a magas ár miatt nem is lesz kapható, bár a Corolla T Sportot egyelőre még forgalmazzák itthon, amíg a raktárkészletek ezt lehetővé teszik. A következő nagy sorozatban készített sportos Corolla már a következő, 10. generációhoz tartozik majd, amely a Toyota szokásos modellváltási periódusát figyelembe véve valószínűleg már 2006-ban bemutatkozik.