Új Bravo-változatokat fejleszt a Fiat?

2007.06.05. 12:35

Az ötajtós kompakt egyelőre a várakozásoknak megfelelően jól fogy, így a Fiatnál állítólag elkezdték tervezni a folytatást.

A hírek egyelőre négy új változatról szólnak. Elsőként a háromajtós Bravo jelenhet meg – ezzel alighanem egy éven belül találkozhatunk is –, de a pletykák szerint már a kombi változat is fejlesztés alatt áll. Ezek mellett a Bravón alapulhat a Fiat Multipla utódja is, amely már a hagyományos öt-, illetve hétüléses egyterűek közé illeszkedik. Az utolsó modellváltozat, amelyről hallani lehet, egy Bravo-alapú összkerékhajtású szabadidő-autó de ennek a megjelenését a legmerészebbek is csak 2010-re jósolják.

A Fiat a Bravót gyakorlatilag rohammunkában készítette, hogy minél hamarabb leválthassa vele a sikertelen Stilót, így nem maradt idő a kiegészítő változatok elkészítésére. Most azonban, hogy a típus sikeresnek látszik, mindenképp megéri bővíteni a kínálatot, hiszen a konkurencia teljes modellcsaládokat kínál a kompakt kategóriában.