Elkészült a Renault Thalia utódja

2008.08.19. 09:46

Bő egy hónapja láthattunk néhány képet egy lépcsős hátú Renault kisautó-prototípusról, de titkon azt reméltük, csak ijesztgetés. Nem az, a Thalia második generációját néhány napon belül bemutatják Moszkvában.

Az új formatervnek már nincs köze a Clio II-éhez, de az a gyanúnk, a bevált alapokat megtartották, legalábbis erre utal, hogy a Thalia rémes, púpos hátulja lényegében megmaradt, anyi különbséggel, hogy a púp oldalán kialakítottak két apró, harmadik oldalablakot. Az autó eleje a Dacia Sandero, illetve a Nissan Tiida stílusát idézi: karakterét egyértelműen a ferdén álló, jellegzetes ívű fényszóróknak köszönheti, az egyszerű, vízszintes hűtőrács és az alsó légbeömlő viszont végletesen egyszerű és sematikus. Oldalról a hatalmas üvegfelületek tűnhetnek fel, és szemre is látszik, hogy az autó hosszabb lett, méghozzá 11 centiméterrel. Bár a tengelytávra vonatkozó adattal egyelőre adós a Renault, az az érzésünk, hogy a többlethossz hatása főként az utastérben lesz érezhető, hisz a hátsó ajtó legalább akkora, mint az első, ha nem nagyobb, miközben a csomagtartó még rövidebbnek tűnik, mint a régi Thalián.

A Renault a fotókon kívül egyelőre csupán annyit árult el az új modellről, hogy benzin- és dízelmotorokkal is kapható lesz, a hossza 4,26 méter, a magassága pedig 1,43 méter. Ez nem sok, de arra épp elég, hogy felmerüljön a kérdés, vajon miért volt szükség erre az autóra. A Dacia Logan lényegében ugyanekkora - sőt 10 centivel magasabb - így nem valószínű, hogy térkínálatban, használati értékben érzékelhető különbség lenne a két autó között. Ráadásul a Daciát eleve úgy tervezték, hogy olcsóbb legyen, mint bármi más a piacon, azaz az új Thalia valószínűleg többe kerül majd. A célpiacok is átfedik egymást: az új modellt is Közép- és Kelet-Európában, Oroszországban, Törökországban és a közel-keleten forgalmazzák majd, így ezeken a területeken lényegében saját magának csinál konkurenciát a Renault. A gyáriak persze biztosan elvégezték a szükséges számításokat, amelyekből nyilván az jött ki, hogy érdemes egy újabb olcsó családi modellbe fektetni, és azt Dacia helyett Renault márkajelzéssel piacra dobni.

Az új Renault Thalia hivatalos bemutatóját a Moszkvai Autószalonon tartják mához egy hétre, augusztus 26-án. Akkor remélhetőleg a részletes adatokat is megismerhetjük, és talán a kérdéseink egy részére is választ kaphatunk.