2018.11.05. 06:07 Módosítva: 2018-11-05 07:03:09

Téved aki a tenyerét dörzsölve mantrázza, hogy régen, az egyszerű szívómotorok korszakában minden jobb volt. Mindig voltak hibás konstrukciók, korán pusztuló motorok, elrontott részegységek és súlyos javítási költségek. Legfeljebb nem hallottunk róluk ilyen gyakran. A Ford Ecoboost nevű, turbós benzinmotorokból álló motorcsaládjának ezer köbcentis és 1,6 literes változata például a hűtőrendszer hibája miatt dögölhet meg. Az aprónak tűnő hibák miatt autók gyulladtak ki, és több ezer példányban kellett motort cserélni, mielőtt a Ford végre elismerte, hogy baj van.

A Ford Ecoboost motorok lehetséges hibáiról és ezek félrekezeléséről szólt a BBC október elején közreadott riportja, melyben hengerfej-hibás és porrá égett autók, illetve a Ford össze-vissza beszélő ügyfélközpontja alakítják a főszerepet. 

Az ezer köbcentis, háromhengeres, turbós benzinmotor 2010-ben került a Ford kínálatába és rögtön tarolt. Nem csak a Fiesta kapta meg, de beépítették a Mondeóig mindenbe, ami a cég európai utcai személyautó-kínálatába tartozott. A motor a downsizing-hullám éllovasa, többször nyert Év Motorja díjat, és szemben más, hasonló konstrukciókkal, eddig mi sem hallottunk róla rosszat.

1.0L-EcoBoostEngine-05

Ezért igazán megdöbbentő mindaz, amit a brit közszolgálati csatorna kitartó riporternője október elején nyilvánosságra hozott. Nem a motor bukott nagyot, hanem a Ford addigi ügyfélkezelési gyakorlata.

FordC-MAX07

A riportban elsőként egy olyan házaspárt szólaltatnak meg, akiknek ilyen egyliteres, 125 lóerős motorral szerelt C-Maxa menet közben alacsony hűtőfolyadék-szintre figyelmeztetett. Rátöltöttek a folyadékra, de másnap már nem indult az autó. A márkaszervizben kiderült, hogy motort kell cserélni, így az egyébként lízingelt autó javítás közel hatezer angol fontba, átszámítva körülbelül 2,2 millió forintba kerülne.

A Ford egyterű gazdái nem fogadták el az ajánlatot, és a cég brit központjához fordultak. Több mint három hónapig tartó egyeztetést követően 1700 font (körülbelül 625 ezer forintnak megfelelő) összegű javítási számlát fizettettek velük, miután a cég az eredeti javítási költség hatvanöt százalékát átvállalta. Ez még mindig fájdalmasan magas összeg egy négy és fél éves, nem taxiüzemben hajtott autó esetében. 

A riport egy másik, szintén Ecoboost-károsult autótulajdonos esetével folytatódik, akinek hosszított kivitelű C-Maxában a motorcsalád nagyobb, 1,6 literes turbómotorja ment tönkre. Ez a hiba is megnövekedett hűtőfolyadék-fogyasztás kíséretében jelentkezett, majd az autó motortere kigyulladt, mielőtt a C-Max eljutott volna a szervizbe. 

A BBC riportere egy harmadik ügyet is bemutat, amelyben egy néhány éves Fiesta ST gazdája mesélte el, hogyan gyulladt ki, majd égett ki teljesen az autója, vélhetően ugyancsak a túlmelegedés miatt. Bár a második C-Maxon és az ST-n is volt biztosítás, az utóbbi gazdája ráfizetéssel jutott egy új autóhoz a tűzesetet követően.

A brit Ford hosszú nyűglődést követően több mint 15 ezer, egyhatos Ecoboost motorral szerelt autót hívott vissza, hogy alapos karbantartás után egy újabb hőérzékelőt építsen be a hűtőrendszerbe. Összesen 44 600, Nagy-Britanniában forgalomban lévő ecoboostos Fordot érintett a probléma, írják az Express című napilap cikkében.

Elgondolkodtató, hogy a cég már 2012-ben tudott a motorok melegedési problémáiról, hiszen az Egyesült Államokban is voltak hasonló tűzesetek. Ott 2014. januárjában indítottak visszahívási akciót az NHTSA, vagyis a helyi közlekedési hatóság információi szerint. Négy évvel azelőtt(!), hogy a cég Nagy-Britanniában hivatalosan elismerte volna, hogy baj van az Ecoboostok hűtőrendszerével. Még rémületesebbé válik az eset, miután a BBC riportja felidézi annak a dél-afrikai Kuga-tulajdonosnak a tragédiáját, aki bent égett az autójában, miután a motortér lángra kapott, és ő csapdába esett az utastérben. 

A brit Ford-központ eleinte arra hivatkozott, hogy a világ különböző pontjain forgalmazott, azonos típusú autóinak műszaki felépítése eltérő lehet, így az egyes földrészeken elrendelt központi szervizakciók alapja sem feltétlenül egyezik, ezért ezekből semmilyen általános következtetés nem vonható le.

Végül a brit közszolgálati csatorna mégis elérte, hogy a korábban elutasított panaszokat újra megvizsgálja a Ford, amely vállalta, hogy az ezres Ecoboost-motorral szerelt autók hibáit saját költségén kijavítja, és a korábban pórul járt tulajdonosok panaszait újravizsgálják, kárukat megtérítik.

Mindehhez, úgy tűnik szükség volt a BBC tényfeltáró riportjára és a szélesebb nyilvánosságra. Az ottani Ecoboost-tulajdonosoknak önálló Facebook-csoportja is van, Ford Ecoboost Nightmare (rémálom) néven. A jelenleg több mint 4200 tagú oldalon egymást követik a riportban bemutatotthoz hasonló esetleírások,  több mint ezerkétszáz hasonló esetről számolnak be. 

Az ügyben megkerestem a Ford magyarországi importőrét is, mert kíváncsi voltam, nálunk miként kezelik a hengerfej-hibákat. Megtudtam, hogy Magyarországon két éve mintegy 475, idén viszont már 1678 ezer köbcentis Ecoboost motorral szerelt új Fordot adtak el.

Mint írják, a hűtőrendszerben működés közben a folyadéktágulás miatt ingadozik a folyadékszint és a nyomás is, ezért a megfelelő működéshez szükség van egy visszavezető csőre (vezetékre) a kiegyenlítő tartályba. A túl rideg anyagból készült cső a működés közben fellépő rezgések miatt elrepedhetett. Ha ez megtörtént, itt szivárgott el a hűtővíz, és túlmelegedett a motor. Az ezres Ford Focus modellek tulajdonosait értesítették, hogy a hűtőfolyadék-vezeték magas hőmérsékletnél történő esetleges meghibásodásának kockázata miatt ezeket az autókat szervizbe kell vinni. A visszahívási akció eredményeként a Ford 506 érintett autóra adott ki visszahívást Magyarországon, és ebből 485 esetben már kicserélték az alkatrészt, míg huszonegy további autó vár a műveletre.

Az 1,6 literes Ecoboost motor esetéről a magyar Ford-központ azt írta, a hűtőfolyadék kiegyenlítőtartálya hőterhelés hatására elöregedhet és megrepedhet, majd a repedésen elszivárog a hűtőfolyadék. Hűtés nélkül az egész, de főként a hengerfej túlmelegszik, majd ez is elreped, méghozzá olyan helyen, ahol ez motorolaj-szivárgást okoz. Szerencsétlen véletlen, hogy a hengerfej repedésén át távozó motorolaj éppen a kipufogó-leömlőre szivárog, ami tüzet okozhat. A magyar importőr erre a problémára szintén hirdetett visszahívási kampányt. Összesen 480 egyhatos Ecoboost motorral szerelt autó érintett, melyek közül 307-et már megjavítottak, 173-at ezután fognak.

Egyelőre nincs tudomásunk olyan esetről, amikor a súlyos motorproblémák tűzet okoztak a Magyarországon használt autókban, és reméljük, nem is történt ilyen. Ha mégis, kérjük írják meg nekünk az esetet a zachd@mail.totalcar.hu címre, illetve keressék meg a Fordot, ha a felsorolt motorok egyikével szerelt autót használnak, de nem értesültek a visszahívási akcióról!