2021.09.23. 10:55

Az Év Autójának kiválasztása hosszú folyamat. Gondoljunk csak bele, mennyi új modellt mutatnak be a gyártók minden évben – egy-egy nagy autószalon szinte bejárhatatlan területen kínál feldolgozhatatlan mennyiségű újdonságot.

A díj története a hatvanas évekig nyúlik vissza, a holland Autovisie című lapnál dolgozó Fred van der Vlugt ötlete volt az európai Év Autója megválasztása, 1963-ban pedig meg is valósította. A zsűri összetétele az évtizedek során sokszor változott, bővült is.

A 2018-as Tannistest mezőnye
A 2018-as Tannistest mezőnye

A választásnak vannak nagyon fontos állomásai, ezek közül az egyik – és talán egyben a legjelentősebb – a Tannistest. Az először 1978-ban megtartott rendezvény a helyszínt biztosító Tannisby nevű dán faluról kapta a nevét, és lényegében egy többnapos autótesztelő Paradicsomnak mondható. Vagy, ha úgy tetszik, éppen pokolnak, hiszen elképesztő mennyiségű új autót kell igen rövid idő alatt végigülni, kipróbálni, hogy aztán a tapasztalatok birtokában kialakuljon fejben egy sorrend, a zsűritagok ki tudják választani a következő körbe kerülő autókat.

A szervezők ugyanis igyekeznek minden szóba jöhető típust összegyűjteni, és ez általában 90 százalék körüli hatékonysággal sikerül is nekik. Azokról az autókról van szó, amelyeket legalább öt európai országban forgalmazni fognak majd a következő év (tehát jelen esetben 2022) január elsején. A hellyel-közzel végleges, hosszú lista általában őszre áll össze, ezért aztán a Tannistestet is ősszel tartják. Novemberben a zsűritagok megkapják az akkor már tényleg végleges listát, december elejére leszűkítik hétre a mezőnyt.

A következő nagyon fontos lépcső a mortefontaine-i tesztelés: ekkorra tehát hét (de legfeljebb nyolc) autó marad csak benn a körben. A Tannistesthez képest is kevesebb idő áll rendelkezésre a Párizs melletti kistelepülésen, hogy az újságírók még egyszer, utoljára friss élményeket szerezzenek az esélyesekkel a CERAM tesztpályán. A zsűri ezután visszavonul, hogy értékeljen, pontozzon, végül az eredményt rendszerint - legalábbis egy 2012-es vezetőségi döntéstől számítva - a márciusi Genfi Autószalonon hirdetik ki.

A Totalcaron 2012 óta olvashatják első kézből a Tannistesten – valamint Mortefontaine-ben – szerzett tapasztalatokat, akkor lett ugyanis a zsűri tagja Csikós Zsolt. Ettől az évtől pedig már Gajdán Miklós hozza el az olvasóknak a legérdekesebb, legfontosabb újdonságokat. Az idei teszt szeptember 25-től 30-ig tart, a háromtagú Totalcar-küldöttség rendszeresen beszámol a történésekről.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.