Minden jó, ha a vége jó! – viharkáros Vitara, utolsó (reméljük) rész

2024.02.23. 06:04

Emlékeztek még Elvira kálváriájára, a viharkáros Suzukival? Az esetet lezáró fejleményt is megéneklem nektek, hogy láthassátok: nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

Egy hónapja ott hagytuk abba, hogy Elvira teljesen értetlenül állt a márkaszerviz és a márkakereskedő eljárása előtt. Nem elég, hogy a viharkár után felelősségbiztosításra javított Vitara helyreállítása nem sikerült valami szépen, az emlékei szerint korábban tett beszámítási ígéret is szertefoszlott. A márkaimportőr által küldött központi válaszlevél szerint a sérült autó beszámítására sosem tettek ajánlatot, az nem is állt soha szándékukban.

Január végén még úgy volt, hogy Elvirának nem lesz új Vitarája a régi helyett.
Január végén még úgy volt, hogy Elvirának nem lesz új Vitarája a régi helyett.

Elvira január végén leadta hát az autót a budaörsi márkaszervizben ismételt javításra, másodszorra már biztosan sikerül szépen megcsinálni alapon. A márkaszerviz hamar ki is javította a korábbi javítás során keletkezett makulákat, aztán február elején visszaadta az autót tulajdonosának. 

Az események viszont nem várt fordulatot vettek.

A beszámításra vonatkozó nemleges válaszát módosította a márkakereskedés, végül 3,5 millió forintos ajánlatot tett az autóra.

Amiatt érdekes ez, hogy januárban még kifejezetten elzárkóztak ettől. Na meg amiatt is, hogy az autó javítás utáni hivatalos Eurotax értéke 5,4 millió forint volt. 

3,5 millió? A kecske sem lakott jól, a káposzta is elfogyott ilyen sovány ajánlat mellett.
3,5 millió? A kecske sem lakott jól, a káposzta is elfogyott ilyen sovány ajánlat mellett.

Érthető módon Elvira eddigre már elvesztette bizalmát a budaörsi márkaképviseletben, és a beszámítási árat is irreálisan alacsonynak tartotta. Ezért - nincs mit veszíteni felkiáltással - áthajtott az érdi Suzuki Di-Fer márkaképviselethez, ahol 

új ügyfélként kért árajánlatot egy új Vitarára, a régi beszámítása mellett.

Ő lepődött meg a legjobban, amikor azt a választ kapta, hogy ennek semmi akadálya, 4,5 millió forintért minden további nélkül beszámítják a budaörsi márkaszerviz által kétszer javított autót az új vételárába. 

Ha már homár, legyen teltkarcsú: Elvira ezúttal a legmagasabb,  GLX felszereltségre nevezett be!
Ha már homár, legyen teltkarcsú: Elvira ezúttal a legmagasabb,  GLX felszereltségre nevezett be!

Hogy mi változott? Elvira szerint semmi, talán a kitartó kilincselés és a sajtónyilvánosság elegye hozta meg gyümölcsét, de az is lehet, hogy csak a vak szerencse áll a fordulat mögött. Igazából mindegy is, az új Vitarát már megrendelte, a régit pedig elengedte lélekben. 

Az érdi márkakereskedés felkeresése előtt még tartott attól, hogy az alvázszám alapján lekérdezett és beazonosított autót egyáltalán nem számítják be, vagy csak a Budaörsön kapott 3,5 millió forintos ár mellett lesznek rá nyitottak. Azonban nem így történt. Az 5,4 milliós Eurotax értéktől még mindig messze volt az ajánlat, de már ingerküszöbön belülinek értékelte, ezért rábólintott az üzletre. 

Érden pedig nem tököltek sokat, azonnal elindították a folyamatot. Három hét alatt lezárták a viharkáros autó hitelét, meghozták a szalonba az újat, átszerelték a menetrögzítő kamerát a null kilométeres autóba. Közben előkészítették az aláírandó papírokat, hogy Elvirának csak alá kelljen firkantania, mielőtt kihajt az új járgánnyal a szalonból. 

Egy dolog hiányzik csak belőle: az agyonüthetetlen, 1.6-os szívó benzines erőforrás...
Egy dolog hiányzik csak belőle: az agyonüthetetlen, 1.6-os szívó benzines erőforrás...

Lehet így is kezelni a visszatérő ügyfeleket. Egy jól prosperáló vállalkozás pedig tudja, hogy a visszatérő ügyfél aranyat ér, a márkahűség pedig jutalmazandó. Lám-lám, az autókereskedelemben sem a szavak számítanak, hanem a tettek. A tanulság mindenesetre ezen felül is adott: 

A nem, az inkább talán, de néha akár igen is lehet, ha márkán belüli beszámításról van szó! 

Csőbe húzott a kereskedő? Szédítenek a szervek? Sunnyog a biztosító? Ha úgy érzed, hogy neked van igazad, de mégis lepattintanak a nagykutyák, jelentkezz és írd meg történeted KÉPEKKEL együtt a drtakacs@mail.totalcar.hu-ra.

Figyelem, csak akkor írj, ha elfogadod, hogy a történeted feldolgozhatjuk.