Miklós története: márkaszervizben javíttatta az összetört autóját, véletlenül felgyújtották

2024.03.19. 05:54

Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi. Ez a fajta általánosítás persze nem állja meg a helyét, balesetek pedig bárhol-bármikor előfordulhatnak. A márkaszervizekhez forduló autósok alappal várnak el magasabb szintű szolgáltatást a magasabb árért cserében, de a nem várt eseményekre senki sem készül. Pedig néha megesik, hogy a csiga is elesik.

Fülöp Miklós a szokásos reggeli rutinját végezte azon az esős reggelen a Ford Galaxy volánja mögött. Oviba vitte a csimótákat, munkába a feleségét. Mindenki mosolygós volt aznap reggel, a jól extrázott Ford Galaxy még a harmadik sorba is szállított meleg levegőt. Öröm, bódottá'. Olvasónk egy piros lámpánál várakozva még nem is sejtette, mekkora szopórollert vesz le a polcról neki éppen az élet. A lámpa zöldre váltott, Miklós elindult. A keresztforgalom bátorsárgáján átrobogni szándékozó autós pedig hiába fékezett: csatt!  

A Galaxy jobb hátulja oda lett, személyi sérülés szerencsére nem keletkezett. Az anyagi kár jelentős, legalább 2,16 millió. Oda se neki, néha ilyen ez az élet, majd a biztosító lerendezi. Miklós proaktív típus, már másnap felkeresett egy független karosszériajavító műhelyt. A „megoldjuk okosba, főnök!" és a „számla, minek?" mondatok elhangzása után azonban biztos volt benne: ebből márkaszerviz lesz. Ott szakértelem, számlaképesség, elhivatottság és professzionalizmus egy helyen várja az autókat.

A választás a szekszárdi Ford FX Autóház márkaképviseletre esett

Rutinműveletnek indult. Egy kis kalapálás, némi hegesztés, tán' egy komplett elemcsere, majd fényezés és szebb lesz, mint új korában. A károkozó KGFB-je fizet mindent, sima liba. Miklós ezen a ponton még amiatt aggódott, hogy ne legyen túl nagy a színeltérés, fogalma sem volt, mi vár rá. 

Hamar kész lesz, akkor még úgy tűnt.
Hamar kész lesz, akkor még úgy tűnt.

A mesterek nekiveselkedtek a feladatnak, hamar előkerült a CO hegesztőkészülék is, ebből elemcsere lesz. Sérült elemet levágni, újat felpöttyölni, szépen eldolgozni, nem kell félnetek, jó lesz! Jó is lett volna, csak egy fontos lépés kimaradt a műveletből Miklós elmondása szerint. A meleg levegő ugyanis nem saját lábán vándorol a harmadik sorba, hanem műanyag szellőzőcsövek szállítják hátra, szövet burkolattal-szőnyeggel megfejelve. Ezek mindegyike éghető. 

Jól sejtitek, a műanyag-szövet elemek bent maradtak az autóban a hegesztési művelet során, és lángra is kaptak. Van ilyen, csak az hibázik, aki dolgozik, mondhatná a márkaszerviz, Miklós viszont nem volt ennyire megértő. 

„Az lett volna a minimum, hogy a Galaxy érintett sarkát kicsontozzák a hegesztési művelet előtt

Főleg, ha már kiszámlázzák a KGFB biztosító felé", dohogta a pórul járt tulaj. 

Az üggyel kapcsolatban felkerestem egy független karosszériaműhelyt. Ők azt nyilatkozták, hogy amit tudnak, azt ilyenkor kipakolják, amit pedig nem, azt minimum félrehajtják, de inkább lefedik tűzálló ponyvával. A CO hegesztés ugyanis nem játék, komoly hőmérsékleten izzik az acél olyankor. Létezik, hogy ezt egy márkaszerviz ne tudná? – a kérdés költői. 

Aztán a hangulat is izzani kezdett

Miklós beszámolója szerint a márkaszerviz egyáltalán nem értesítette a tűzesetről, helyette nekiálltak eltüntetni a nyomokat, majd befejezni az elemcserét. Ő csak egy véletlen folyamán tudta meg, hogy előző nap felgyújtották az autóját javítás közben. Telefonon érdeklődött, hogy mikor mehet a kész autóért, a márkaszerviz pedig annyit közölt, hogy az előzetesen megbeszéltnél tovább fog tartani a javítás, mert történt egy „kis malőr, megpörkölődött" néhány műanyag elem, amiket ki kell cserélni. 

Miklós hiányolta a munkalapot és a tűzeseti jegyzőkönyvet, szerette volna tudni, ki és miként hozta ezt így össze. Mivel információt erről nem kapott, azt gyanította, hogy a szakmunkásképző gyakornoki program keretében „inasok" hegeszthették az autóját.

Jobbnak látta, ha leállíttatja a munkálatokat, amíg a márkaszerviz felelősségbiztosítója fel nem méri a károkat

A márkaszerviz azonban tovább folytatta a romeltakarítást és a hegesztést is. Mire a biztosító kiment szemlézni, már egész máshogy nézett ki a sérülés elmondása szerint, amit kifejezetten aggályosnak tartott.

Ő azt szerette volna, ha a kárszakértő szakvéleményéig nem nyúl a márkaszerviz az autójához, az ellen pedig kifejezetten tiltakozott, hogy a kárt okozó márkaszerviz határozza meg, hogy mit vesz fel cserére és mit tekint „menthetőnek". Elmondása szerint hiába, a munkálatok haladtak tovább. 

Felmerült az a megoldás is, hogy totálkárosnak nyilvánítják az autót és elszámolnak,

erre azonban végül nem került sor. Már csak azért sem, mert először 3,7 milliós ajánlatot tettek az autóra, amit végül 4 millióra emeltek, miközben a márkaszerviz udvarán állt a piac akkori legolcsóbb, azonos színű Ford Galaxy-ja 4,6 millió forintos irányáron. Miklós ebbe nem ment bele, elmondása szerint azért, mert a KGFB 2,16 milliós és a tűzesetre vonatkozó közel 3 milliós (10 százalék önrész melletti) felelősségbiztosítói kármértékek mellett mindenki jól járt volna, csak ő nem. Az autója – magas felszereltsége miatt – akkor 6 millió feletti értéket képviselt a piacon – idézi fel.

Miklós tehetetlenül pattogott a három biztosító (Casco, KGFB, műhelybiztosítás), a Ford Magyarország és a szekszárdi Ford FX Autóház között, mindenki a másikra mutogatott. Szóba került a Ford központi vis major kerete is, de az sem vezetett eredményre.  

A műhely felelősségbiztosítója elvégezte a kárszemlét, a megállapításaival viszont Miklós nem értett egyet és kérte annak felülvizsgálatát. A felülvizsgáló kárszakértővel folytatott beszélgetést rögzítette is. Elmondása szerint ott nem a Ford FX Autóház – Szekszárd munkáját és eljárását dicsérő szavak hangzottak el.  

Miklós eközben sem volt tétlen, 270 ezer forintos önköltségen közjegyzőhöz fordult ún. előzetes bizonyítás eljárást és független járműszakértői szakvélemény készítését kezdeményezve,

hogy utólag igazolható legyen mekkora a kár és azt ki okozta.

Nem szép, cserében legalább kész sincs.
Nem szép, cserében legalább kész sincs.

Ez azonban eltartott pár hónapig, a szakértő pedig arra jutott, hogy nem tud érdemben nyilatkozni a javítás szakszerűségéről, mivel az – Miklós tiltása nyomán – nem került befejezésre. A tűzesetről pedig úgy nyilatkozott, hogy „a tűzvédelmi előírások figyelmetlenségből adódó megszegése okozhatta a rövid ideig fennálló tüzet (izzást) a jármű belső terében (klímacsatornában)." 

A viszony így hamar elmérgesedett, a márkaszerviz ki is tiltotta olvasónkat a műhely területéről

Az autót ponyva alá csomagolták (ami szépen polírozta a fényezést), majd olvasónk elmondása szerint 8 hónapig nem voltak hajlandóak visszaadni azt arra hivatkozással, hogy nekik ebben áll a pénzük és a munkát elvégezték. Miklós végső kétségbeesésében rendőrt hívott a műhelyhez és a törvény erejével kényszerítette ki az autó visszaadását. 

„Persze nem biztos, hogy jót tesz neked."
„Persze nem biztos, hogy jót tesz neked."

Arra hivatkozott, hogy a szerviz a tűzesetről való azonnali értesítés elmulasztásával megszegte a szerződést, így pedig jogtalanul tartja vissza a magántulajdont képező autót. A helyszíni intézkedés végül eredményre vezetett, visszakapta a Fordot, lapos kerékkel, lemerült akkumulátorral. Miklós ma már úgy látja, hogy első nap feljelentést kellett volna tennie a rendőrségen ismeretlen elkövető ellen, károkozás miatt. 

Mit mond a Ford FX Autóház?

Az üggyel kapcsolatban a másik felet is megkerestem. A márkaszerviz jogi képviselője arról tájékoztatott, hogy a márkaszerviz "sosem tagadta és elismerte, hogy az általa végzett javítás során hibázott, melynek következménye volt az ominózus tűzeset. A hibát a saját költségén kijavítani szerette volna, azonban erre az ügyfél Fülöp Miklós kifejezett tiltása okán nem kerülhetett sor, a megkezdett javítást sem a biztosítós káresemény, sem a tűzeset tekintetében folytatni nem lehetett. 

A szerviz több ajánlatot tett az ügyfél felé az ügy rendezése végett, melyeket azonban egyetlen alkalommal sem fogadott el, részéről azonban ajánlat, ellenajánlat nem történt. 

Az elismert hibánk nem jogosítja fel az ügyfelet arra a magatartásra, melyet a több éve húzódó ügyben tanúsít.

Az autót a szerviz pár napos előzetes egyeztetés mellett bármikor kiadta volna, ha az ügyfél ezt előzetesen jelzi a szerviz felé. Ehelyett bejelentés nélkül és rendőri kísérettel állított be a szervizhez!

Az ügyfél alkalmanként önhatalmúan a szerviznek olyan részeibe is engedély nélkül bement, ami az ügyfelek által (elől - a szerk.) elzárt terület."  

Az ügy idestova 3 éve húzódik, mára Miklós is lenyugodott annyira, hogy tud róla beszélni. Ennyi idő távlatából is úgy fogalmaz, hogy márkaszervizhez méltatlan barbárság esett meg az autójával, és álmában sem gondolta volna, hogy ilyen megtörténhet. Ahogy korábban is megírtuk, a műhely felelősségbiztosítója sem utalta át a teljes kárösszeget, a maradék 10 százalékot - a folyamatban lévő jogvitára hivatkozással - pedig a szekszárdi Ford FX Autóháztól is hiába várja. 

Ez egy nehéz történet. Hogy kinek adtok igazat, azt döntsétek el ti.

Kivel értetek egyet?

Hogy mi lesz az ügy végső kimenetele és mikor? Azt még senki sem tudja, a felek álláspontja nem igazán közeledett egymáshoz az elmúlt évek során. Érthető, hogy ennyi idegeskedés és vitatkozás után, egy tűzkáros, félig kijavított autóval, na meg sok százezres mínusszal a tarsolyában olvasónk már gondolni sem akar a pereskedésre. Könnyen megeshet, hogy mégsem lesz más választása.

 

Csőbe húzott a kereskedő? Szédítenek a szervek? Sunnyog a biztosító? Ha úgy érzed, hogy neked van igazad, de mégis lepattintanak a nagykutyák, jelentkezz és írd meg történeted KÉPEKKEL együtt a drtakacs@mail.totalcar.hu-ra.

Figyelem, csak akkor írj, ha elfogadod, hogy a történeted feldolgozhatjuk.

 valamennyi olvasónk túl öreg már az ilyen elbeszélő költeményekhez.