Ebben nem néznek tuloknak

Bemutató: BMW 520d és 530d Touring – 2017.

2017.05.15. 06:20

Játszottak már ivós játékot? Egy barátom például a Gyűrűk ura ivós játéktól állt fejre egy bulin. Ennek az egyik feladata többek közt az volt, hogy amikor Legolas megjegyzett egy teljesen nyilvánvaló dolgot a filmben, le kellett húzni egy felest. Frodó beesett a hókupacba, majd Legolas azt mondta: „Frodó, nyakig betemetett a hó!” Hopp, egy feles. Az orkok Vasudvard felé viszik a hobbitokat, erre Legolas: „A hobbitokat Vasudvardba viszik!” Még egy feles.

A BMW 5-ös kombijának bemutatóján a feladat az lehetett volna, hogy igyál egy felest, akárhányszor elhangzik a Sheer driving pleasure szlogen. Annyit tesz, mint tiszta vezetési élmény, és a röpke húszperces prezentáció alatt legalább hétszer mondták ki, pontos adatot nem tudok, ugyanis legalább négynél jártunk, mire feltűnt. Viszont odáig jutottunk így 2017-re, hogy még egy kétliteres turbódízel kombit vezetve sem tör ránk a röhögés, ha meghalljuk. Természetesen nem az a hidegrázós élmény, mint egy M4-esben, de nekem jobban bejött szerpentinezés közben az 520d, mint egy hasonlóan motorizált Merci, vagy Audi.

A müncheni bemutató célja az volt, hogy megismertesse a népet az aktuális, G30-as 5-ös kombijával (G31), plusz itt vezethettük először a kétliteres turbódízelt. Nyomni kell a kombit, hiszen amióta 1990-ben bemutatták az E34-es 5-ös Touring kivitelét, több mint egymilliót adtak el ebből a változatból. A praktikus okokon túllépve a kombi legnagyobb előnye, hogy úgy pergeti le a sztereotípiákat, mint zsíros teflon a vizet. Mert én ugyan elhiszem, hogy a legtöbb BMW-s kulturált az utakon, viszont ez is csak olyan, mint a netes trollok, vagyis a hangos kisebbség miatt gondoljuk azt, hogy mind hülye.

Szóval amint begördül az 5-ös szedán a parkolóba, a többség elkönyveli, hogy minimum kétes módon vagyonosodott meg a sofőrje. De ha egy 5-ös kombi érkezik, akkor máris a tisztes családapa felé tolódik a potméter, hiszen a kombi vásárlás átgondoltságot sugall, vagyis, hogy a tulajdonos praktikus szempontokat helyez előtérbe. Ez a legésszerűbb karosszéria forma: a hagyományos szedán csomagtere rosszul kihasználható. Viszont a kombi csomagtere nagy, itt most éppen 1,7 köbméterig lehet felbővíteni (100 literrel több mint eddig) az ülések ledöntésével, alapból 570 literes (10 liter a növekmény).

Csak viszonyításképpen: az E Merci kombi 1820 literesre bővíthető, és 640 literes alapból, míg az Audi A6-nál 530 liter az alap és 1680 literig origamizhatunk, tehát a BMW a két rivális közé lőtte be a méreteket. Az ülések a Mercihez hasonlóan 40:20:40 arányban dönthetőek, vagyis a két üléstől független a középső szelet. Ez azért jó, mert így egy alaktalan tárgy is berakható úgy, hogy mi döntünk, melyik oldalon maradjon a kétharmad ülés. Tárolórekesz itt is van a padló alatt, a kolléga például élvezte, hogy a laptopja nem kelebólál a kanyarban, és sínen tologatható rögzítőszemeket is kapunk. Legfeljebb 730 kilónyi csomaggal terhelhetjük, ezt majd valószínűleg 20 év múlva értékelni fogja egy bontotttégla-kereskedő.

A hátsó futómű minden Touring esetében légrugós, és jár hozzá lábbal nyitható csomagtérajtó is, utóbbi akkor igazán jó, ha mindkét kezünkben egy cekkerrel szeretnénk bejutni. Ezen felül megkapjuk a hatalmas hátsó lábteret, ami nagyobb, mint a rövid 7-esben, ráadásul a kombi tetővonal miatt a fejtér is tisztességes méretű. A beltér amúgy csodás, főleg az 530d fehér bőr kárpitja volt emlékezetes, igaz, akárhányszor elámultunk rajta, a mondatot követte egy Úristen, hogy néz ez majd ki két hét használat után. Egyedül a zongoralakk méltatlan (a 20d-ben ez volt) ehhez a összeállításhoz, de úgyis mindenki jobban jár, ha inkább szálcsiszolt alumíniumbetétek rendel.

A másik újdonság a 20d motorvariáns, ez egy kétliteres, 190 lerós turbódízel, 400 newtonméternyi nyomatékkal. Ezzel kezdtük a próbakört és nagyjából két kilométer után lett világos, hogy ennél több csak akkor kellhet, ha valamit vontatnánk. Az 520d 7,8 másodperc alatt éri el a százat, igaz, csak a nyolcsebeséges automata váltóval, a hatsebességes kézivel 8 másodperces gyorsulás. A sebességmérő digitális tűje ebben is könnyedén hagyja maga mögött a 200-at, ráadásul némi kellemetlen hang csak addig érezhető, amíg be nem melegszik. A München környéki dombokon autózva sem maradt hiányérzet, annyira jól hangolták össze a motort a váltóval, hogy nem találtunk olyan forgalmi szituációt, ahol zavarba jött volna.

Az 530d 265 lóereje és bestiális 625 newtonmétere impozáns, és biztos van az az élethelyzet, amikor egy majdnem ötméteres kombinak 5,5 másodperc alatt kell százra ugrania, de én még nem találkoztam vele. Miután mindkét autóval lenyomtunk több mint 200 kilométert, én bőven beérném a négyhengeres dízellel. Akinek a sok sosem elég, megveheti majd az M550d-t is, négyturbós dízellel, 400 lóerővel, elvégre valamivel el kell húzni egy elakadt 3-as metró szerelvényt. Vagy egyszerre kettőt.

Kiállították azt a modellt is, ami valószínűleg a legnépszerűbb lesz itthon: az 520d M Performance-t. Ezen a jövőben rendelhető összes sportos kiegészítő fent volt, szénszállal keretezett, hatalmas beömlők, körben agresszív toldatok, még a gyorsítócsík is jól állt neki. A kerekek alatt hatalmas féktárcsa, de a vastag fajtából, ami jellemzően karbon-kerámia és csak versenyautók, vagy legkeményebb sportautók alá kerül be. Meg is kérdeztem az egyik kihelyezett marketingest, hogy most tényleg karbon-kerámia fék van-e egy 190 lóerős, turbódízel autó alatt, de megnyugtatott, hogy hagyományos acél a tárcsa, csak szokatlanul széles a fékfelülete. Nem irigylem, aki 15 év múlva próbálja majd összevadászni az M-es kiegészítőket, nehezebb lesz, mint ma az E46-hoz.

Az 5-ös kombi, a legkisebb, kétliteres dízellel, de már automata váltóval 15,3 millió forint lesz, az 530d-ért viszont minimum 17,5 milliót kell kicsengetni, persze bőven srófolhatjuk mindkettőt. Aki nem tud kibékülni a gázolajjal, választhatja még az 530i-t kétliteres turbóval, vagy az 540i-t háromliteres turbóval, 340 lóerővel. Mivel a benzineseket nem próbáltam, az 520d tűnik jó választásnak, már ez a belépő dízel is többet tud, mint amire közlekedés címén bárkinek szüksége lehet. Emellett kényelmes, praktikus, és jár hozzá az extra, amit nem lehet forintosítani: felelős családapa leszünk benne, nem sztereotip BMW-s.