A megadott adatok alapján a ZXMoto MX250 komoly figyelmet követelhet magának a 250-es kategóriában. A márka számára 2026 eddig is erős év volt, hiszen első teljes Supersport-világbajnoki szezonjában már öt futamgyőzelmet szerzett, most a zártpályás gyorsasági versenyzés mellett láthatóan az off-road szegmensben is ambícióik vannak.
Az ember a buli mögött Zhang Xue, egykori motokrossz-versenyző és szerelő
Az MX250 egy 249,9 köbcentis, folyadékhűtéses, egyhengeres blokkot kapott, DOHC vezérléssel és négyszelepes hengerfejjel. A gyártó 30 kW-os, vagyis nagyjából 40 lóerős teljesítményt ad meg 12.500-as percenkénti fordulaton, amihez Bosch elektronikus befecskendezés és két Bosch injektor társul. A motor kompresszióviszonya 13,9:1, a szívórendszert pedig a ZXMoto szerint úgy alakították át, hogy hatékonyabb égést, erősebb felső tartományt és jól használható alsó fordulati nyomatékot biztosítson.

Az MX250 nem belépőmodellnek tűnik. A mindössze 105 kilogrammos tömeghez 325 milliméteres hasmagasság és 960 milliméteres ülésmagasság társul. A futómű teljesen állítható KYB, elöl 305, hátul 302 milliméteres rugóúttal. A hajtáslánchoz ötfokozatú váltó és a hidraulikus működtetésű, olajfürdős csúszókuplung társul.
A váz alumínium dupla bölcsős szerkezetű, ehhez alumínium lengővilla és segédváz kapcsolódik. A fékrendszer elöl 260-as tárcsát és kétdugattyús nyerget, hátul 240 milliméteres tárcsát és egydugattyús féknyerget használ. A kerékméret a kategóriában megszokott: elöl 21, hátul 19 colos küllős kerék található, gyárilag CST krosszgumikkal szerelve.

A formaterv a modern krosszmotorok ismert irányát követi: keskeny idomzat, magasra húzott sárvédők és kompakt, versenycélú összkép jellemzi. A kipufogót igyekeztek diszkréten elhelyezni, így a motor megjelenése egészen letisztult maradt.
A ZXMoto MX250-et augusztustól 2.290.000.- forintért mérik, amivel elég fajsúlyos ár-érték szereplőként lép elő.









