Egy laza nap, és talán működik megint

Nagyjából kész a motor a Pontonban

2016.02.07. 07:03
77 hozzászólás
Lassan egy éve szedtem szét a Dezső nevű Ponton-Mercedest. Akkor fogalmam se volt, mennyi idő alatt állok megint az indítás előtt. Ahhoz képest jól mennek a dolgok.

Nagyon kellett ez a löket a múltkor. Az autószerelést napi szinten, esetleg hobbiból, de azért mániákusan űző olvasóknak nyilván idegen a módszer, ahogy én autót szerelek, de én sosem állítottam magamról, hogy szakember lennék. Egy csávó vagyok, aki minden ilyen irányú végzettség nélkül, a Verhovina-tákolással kezdve (Csak egy papír maradt... és a gyűlölet), a Romet-matatáson át, az imádott Simsonom életbentartásának közbeiktatásával eljutott első 500-as Fiatjáig, és pénze nem lévén, az utcán, a lépcsőházban s a szülői lakás erkélyén összerakta azt a romot valahogy.

Sose váltam profivá, ó nem, közel se. Próbálok tanulni, rám ragadt elég sok minden, de a legfőbb hajtóerőm, hogy a szerelők oly sokszor a képembe hazudták, hogy megcsináltak valamit, pedig csak összekenték sziloplaszttal a munkadarabot, annyit dolgoztam utánuk, olyan sok pénzt elköltöttem rájuk feleslegesen, hogy hosszú évtizedek kínlódása és bosszankodása utána oda jutottam: csak azoknak adok a kezébe bármit megcsinálni, akiknek az erényeiről, tudásáról, anyagi korrektségéről, felfogóképességéről korábban meggyőződtem.

Ez kevés ember: Karesz barátom, Kis Csabi lakatosom Egerből (2018-ig áll nála a felgyűlt munka), Király Tomi fényező barátom (csodával határos módon lehet hozzá bejutni), Tóth Gabi Puch-szerelő régi cimborám (de ő is fulladozik a melóban), Szűcs Sanyi szintén karosszériás klubtársam, aki szerintem 2040-ig teli van melóval, Németh Csabi elektomosos haverom, akinek masszív főállása van, Sághi Iván haverom, a nagy-nagy mercis, aki inkább újabb autókat szerel, Losonczi Csabi, aki amellett, hogy csodásan lefényezte a Puchomat, még nekiállt kilakatolni, amit egy korábbi fényező szétcseszett rajta, Rennczeder Laci robogószerelő haverom – nyilván kihagytam néhány nevet, előre is elnézést, de azért azt látják, hogy nagy lukak vannak a választékban.

Mert a jó szakember vagy foglalt, vagy épp azt a fajta ügyet nem csinálja (mert kiesik a szakmai látóköréből), amibe én épp belefejelek. A leggyakrabban ilyenkor sóhajtok egyet, és nekiállok magam, nem lehet az olyan ördöngösség felkiáltással. Látják, éppen ezért írom ezeket a posztokat. Nem szkanderezni akarok, vagy felvágni a nem létező tudásommal és ügyességemmel, ebből rég kinőttem, csak lelket szeretnék önteni egy csomó ismeretlen sorstársamba.

Mert sok hozzám hasonló, kicsit szerelni tudó, a garázsban szívesen matató ember van ott kint, akiknek keserű a szája íze a mesteremberek akciói miatt, akik vagyonokat szórtak szerteszét a világban, csak hogy évek múlva legyen egy teljesen újracsinálandó romjuk. Nekik próbálok erőt adni, hogy ne hagyják magukat, nyeljenek egyet, vegyenek pár szerszámot, túrják fel a szakkönyveket és az internetet és vágjanak bele.

De mivel tudatában vagyok a saját képességeim, tudásom és gyakorlatom hiányosságainak, illeve 49 évesen már pokolian tud fájni a derekam egy hosszúra nyúlt autó alá-autóba-motortérbe-namostemelj-húzdmeg-sorozat után, ezért lassan haladok és nehezen gyűjtöm az erőt minden újabb támadáshoz. Tényleg egyszerűbb belebambulni a monitorba és tologatni az egeret. De az a halál, nem szabad elsüllyedni benne, azzal tényleg lehúztad a rolót.

Nyögve hát, de e súlyos tudattal a nyakamban, ám a blokkberakás kellemetlen szakaszát legalább már magam mögött tudva csináltam magamnak egy szabad vasárnapot. Minimum a hengerfejet elpucolom – gondoltam naivan. De ha az ember halad, úgyse tudja abbahagyni – ezzel azért tisztában voltam, mert én se ma kezdtem.

Igazából mindig csak nekikezdeni nehéz, kilépni abból a kellemes, iszapos patakmederből, amibe az embert a család, a lustasága, az internet közelisége (másoknál talán a tévé közelsége is – én ezzel nem élek) kényszeríti. De ha fenn van végre a szerelőgönc, lenn a test a garázsban, becsukódik a garázsajtó, megszólal a jobb híján hallgatott Petőfi (hogy fokozatosan hogy hígult az is széjjel az elmúlt években, már rángatózik a szemhéjam, amikor boldogan, üvöltve bejelentik – újabb magyar zenék! - mintha nem médiaszabály kötelezné őket a „rendes nemzeti” kultúra erőszakos szórására, még akkor is, amikor már csak a híg zacc maradt, mert minden jót eljátszottak már ötször aznap), szerszámok előkerülnek, leplek pedig le a munkadarabról, egyből jobb a kedv, sőt, már szinte nincs is kedve az embernek visszatérni a normál életbe. Itt, ebben a művilágban annyival bensőségesebb.

A nyüves darab alumíniumot, benne az összes gyanús, idegen elemmel végül vagy két és fél órát pucoltam Brigéciolban. Nem a belemerítős módszert használtam, mint fiatal koromban, mert az lassú és visszaviszi a koszt a kipucolt területekre, hanem gumipókon fellógattam a tömböt, és egy kiszuperált ablakspricnivel locsoltam, miközben elsősorban fogkefével, takarítottam, de volt ott ecset és csavarhúzó is a processzben, alatta meg egy vájdling felfogta a lefolyt Brigéciolt, újrahasznosításra. Gyönyörű lett, miután a kompresszorral kifújtam mindent, a hengerfej porszáraz és tiszta lett – én meg a szétfújt párától rettentő koszos és büdös. Sebaj, nem én lakom majd a motortérben, garantálva a 7,0:1-es kompressziót, hanem ő...

Egy erősen petróleumillatú vasárnapi ebéd után visszavetettem magam a gödörbe. Elő az új Glaser hengerfejtömítéssel, fel a motorra mindent. Ez alapvetően nem egy nagy etvasz, van két kis pozicionáló stift, aki ezt elszúrja, annak problémái vannak azzal is hogy a kanállal eltalálja a száját.

Kitúrtam a könyvemből a meghúzási nyomatékokat – ha valamit, hát a hengerfejet mindig az előírt módon kell ráhúzni, itt nincs lacafaca – s belülről kifelé, a szokásos séma szerint három menetben végighúztam a tíz csavart 78 newtonméterre. Igazából kész is vagyok – gondoltam, bár az agyam hátsó nyúlványában valaki halkan sikoltozott: te naiv barom, tényleg ezt hiszed?!

Ha már ott tartottam, az indítómotornak is adtam egy kis TLC-t (tender loving care, brit szakzsargon, lényegében simogatást jelent). Ezzel ugye, az volt a baj, hogy állandóan megcsúszott, s amikor Németh Csabi barátom kezelésbe vette, csak keféket cserélt benne meg csapágyakat, de a Bendixszel nem tudott semmit kezdeni, mert már többször szétszedték, meghegesztgették, matatták hosszú élete során, viszont ilyet szerezni nem túl egyszerű. Én hosszas eBay-kutatás, Merci-ellátók és haverok piszkálása után majdnem feladtam, de tavaly, az esseni kiállításon rám talált a szerencse.

Egy dán elektromos bácsi standja előtt ácsorogtam, igazából a Puch dinastarter keltette fel a figyelmemet, s beszélgetni kezdtünk. Mondtam, van egy ősrégi Steyr-Puchom, s hogy ez a szabályzóval együtt adva már elég ritka alkatrész ezekben a körökben, mire bólogatott, s mondta, hogy van ám otthon még sokkal több finom cucca is. Akkor dobtam fel neki a kérdést a Ponton indítómotor-Bendixről, elgondolkozott, adott egy email-címet, küldtem neki képeket, postafordultával megjött. Valami 80 euró lett az egész postával együtt, nem volt olcsó, de ha nincs más...

Nos, amikor Karesznál összeraktuk a hengerfejet, a viszi füstgenerátor két rágyújtás közt ezt is összepattintotta, rám már csak a beszerelés várt. A biztonság kedvéért, ahogy azt mindig szoktam, ezt is bőven elláttam zsírral, mert utána ez a fogaskerék-kapcsolat több kenést már esetleg az életben nem kap, aztán felszereltem. Ez is készen. Szinte már túl gyorsan haladtam, ilyen szédítő tempó mellett már nem lenne jó az árokba esni. Pedig megfogadtam, hogy mindent a lehető leghiggadtabban, a legkörültekintőbben és a legprecízebben fogok csinálni, mert ennél az autónál már nem babra megy a játék.

Könnyű szívvel folytattam a melót. Jöhetett a vezérlés, lánc, lánckerék, láncvezetők, láncfeszítő (darabokra szedve és) elpucolva. A vezérműlánc miatt nem paráztam, azt még akkor cserélte a jó Károly, amikor Domsjőből meghoztam az autót. Azóta ment talán 600 kilométert, az semmi, de ha lett is volna benne egy fél-egy fok nyúlás, akkor is visszateszem, mert nem egy IWIS láncról hallottam, ami mostanában szétszakadt azon frissiben, hogy betették. Pedig az jó márka. Nem kockáztatok, ez működik (amúgy ez is IWIS), visszamegy.

Kerékre rákapat a lánc, kerék fel, csavar meghúz, főtengely megteker, feszítő beszerel, főtengely egy fordulatnyit körbeforgat, OT-jelre tesz (nem oldtimer, hanem felső holtpont), hoppá. Kedves látogató, isten hozta a szopórolleren, kérem csatolja be az övét, s kapaszkodjon – mondta be egy csilingelő női hang a vidámparki megafonba, én meg tudtam, hogy most jön a java. A lent felső holtpontra tekert főtengely mellett fent, a bütyköstengelynél jócskán odébb volt a jel.

Tudják, ezért jó, hogy a Ponton főtengelyén, az ékszíjtárcsa mögött van egy fokskála, mert így meg tudtam nézni, mennyit mászott el a vezérlés. Fent jelre tettem, lent megnéztem. Ajjaj, ez bizony 7,5-8 fok... Ilyen elmászásra még a toleránsabb dízelmotorok is masszív teljesítménycsökkenéssel válaszolnak, az időzítésekre sokkal érzékenyebb benzines pedig valószínűleg előadja a „vödör csavar” című hangjátékot, ha így be merem indítani.

Oké, biztos eltettem egy foggal, megesik az ilyesmi. Visszatekertem kicsit a főtengelyt, hogy meglazuljon a lánc feszítő felőli ága, kitekertem a feszítőt, kicsit visszatekertem, hogy mindkét ág laza legyen, s egy foggal odébb léptettem darabonként a láncot. Majd a szokásos procedúra: főtengely egyet körbe, láncfeszítő beszerel, újabb tekerés körbe, s fent, a vezértengelynél jelre tettem a motort. Hoppá, most meg tíz fokot siet...

Káromkodtam, de csak a szabványos dolgokat, mert még tiszta volt az agyam, irányítottak a mozdulataim. Biztosan két foggal tettem odébb a láncot, sebaj, jobb családokban is megesik az ilyesmi. Fenti folyamat jescse jeden, visszalazít, feszítő, eggyel odébb léptet, megfeszít, feszítő vissza, körbeteker – hiszen már tudják. Oké, akkor rendben vagyunk, nyolc fok mínusz, ismét. Hogy rohadnál meg!

Az emberben idővel kialakul a reflex, hogy ehhez hasonló lelkiállapotokban a Karesz száma után kezd turkálni a telefonjában. Nekem majd' húsz éve ilyenkor automatikusan a telefon tárcsázóján kezd rángatózni ilyenkor a gyászkeretes mutatóujjam, akárcsak most is. „Kutykurutty” - jelentkezett be Visz, hiszen Károly az utóbbi időben lemondott a bevált üdvözlési módszerek, úgymint „szia”, „helló”, „szasz”, „hali”, „miazmámegin” alkalmazásától. Halad a korral, én meg itt ragadtam a sötét középkorban.

Sebtében vázoltam neki a problémát, mire azonnal szállította a fóliába csomagolt magyarázatot, s rögvest utána érkezett a mikróban felolvasztható, mirelit megoldáspakk. Én naiv, azt hittem, hogy tudok valami újat mondani a rozsdás bioolaj permetében negyven év alatt szarukeménnyé edződött vén rinocérosznak...

„Igen, pont megvan a 18 fok, ennyi a lánckerék-fogak távolsága egymástól. Az a baj, hogy egyszerre vékony a hengerfejtömítés, amit vettél, s a hengerfej felújításánál síkolni is kellett egyet, ezzel most lejjebb került az egész. Ha lejjebb kerül, vezérműtengely is odébb fordul, ezt remélem látod magad előtt. Az állólámpásnál én ilyenkor vastagabb hengerfejpakolást teszek be, de kétlem, hogy a Pontomhoz (így mondja, már csak dacból is, a drága ember) találnál effélét. Van azonban menekülőút, várjál (és itt billentyűzetkopogás csendült fel a vonal túlvégéről), igen, meg is van, diktálom a cikkszámot. A Mercedes ugyanis két fokonként, egészen tíz fokig gyárt eltolt éket. Neked meg kell venned a nyolcfokosat, 2500 forint, külföldről jön, ezért egy-két napba beletelik, mire ideér, kedvezmény sincs rajta, megveheted magad is a Unixnál. Jövő hétvégére biztosan megjön, összerakhatod a motort” - így a megnyugtatás.

Végül Torjay Lacinál rendeltem meg az éket, mert hozzá könnyeben tudok beugrani este fél nyolc felé, amikor hazajárok, mint a Unixba, s legalább dumálunk pár szót is. Újabb hétvége, újabb szerelés, hajrá Náncsi néni. Ujjongtam, ezt olcsón megoldottam, azt hittem innen a háromsávos autobahn. Egy frászt.

El kell kicsit gondolkozni, merre álljon az az ék, de azért átláttam a helyzetet, beraktam. A régi alig akart kijönni, a belső részénél meg kellett ütni egy tompa csavarhúzóval, hogy kiforduljon, mert szerintem 1962 óta nem bolygatta senki, de az új szépen elfoglalta a helyét, miután elláttam egy leheletnyi olajréteggel. Vezérműkerékre fel a lánc, helyre csusszant, satöbbi – hiszen tudják, nem akarom sokadszorra leírni, már gyakorlottabban ment, mint hetedikben anno a bűvös kocka-kirakás.

Még biztonságból körbetekertem egyszer a motort, s kicsit kíváncsian, de azért meglehetős önbizalommal rápillantottam az OT-hez tekert főtengelynél a vezértengely-jelre. Azúristenit! Mi ez?! A jel, fogatlan fémínyét kicsit felhúzva, hallhatóan röhögött rajtam. Hajszálpontosan ugyanott volt, mint annak előtte. Látják, a Bianchinál ilyenkor az agyam belekapaszkodna az emlékbe, ahogy a római kockaköveken a Forum Romanum mögött zötyögtünk, sikoltozva az örömtől a zúzós forgalomban a gyerekeimmel, de a Pontonnal nem voltak ilyen szép élményeim. Ennél helyette azonnal hallom a csattanást Harnosändben, ahogy a kamion belém száll, érzem a jeges hideget, ahogy az Insignia vontat a reménytelen dán éjszakában, az autópályán a komp felé, mert elment az olajnyomás. Mindig mondom: mielőtt valaki szétszed egy autót, próbáljon meg vele néhány szép pillanatot szerezni, mert nem lesz lelkiereje végigvinni, ha sorozatos komplikációk támadnak. Leroskadtam a székre, kellett volna az agyamba egy processzorhűtő, mert félő volt, hogy kiolvadnak a csipek.

Mint egy idióta mutogattam magamnak a levegőbe, még szerencse, hogy nem lát ilyenkor senki. Bent az ék... igen, erre kell tenni, egész biztos... rá a lánckerék... oké, ennyivel odébb fordul... de hogy a p-ban van benne megint nyolc fok?! Mert ha négy lenne vagy tizenkettő, kicsit még érteném, de ugyanannyi? Ej, biztos rossz irányban tettem be, egy próbát megér.

Szét az egész, finoman kiütögettem az éket (itt már nem olyan egyszerű, mert a lépcső feltámaszkodik a vezértengely anyagán, tehát ez nem akar kibillenni, a lépcső alá nyúlni viszont nem tudsz mivel, mert nagyon passzentos. Azért megkocogtattam, valami történt, mert a legvékonyabb csavarhúzómat már alá tudtam tolni, kiemeltem. Hogy ez micsoda förtelmes hulladékanyagból van... Finoman ütöttem (az eredeti éket sokkal erősebben), de így is benyomódott, oldalt meg kitüremkedett ugyanazon a helyen. Bepróbáltam a lánckerék hornyába, naná, hogy elakadt. Oké, tűreszelő elő, lehúztam róla az egyenetlenséget. Akkor most össze, de fordított ékállással.

Elmolyoltam megint tíz percet. Remegő kézzel tekertem körbe a motort, biztos voltam abban, hogy a teljes szomszédság azt hiszi, meghülyültem, akkorát ordítok majd, ha nem stimmel. Hát persze, hogy ordítottam, a pumik azonnal ugatni kezdtek két fal szigetelése mögül. Tíz fok sietés, hajszálpontosan... Ültem, mint akinek a hutik kiirtották a családját és amúgy is elkapta az ebolát. Fejem körül húsos legyek dongtak, várták, hogy zavartalanul csámcsoghassanak az agyvelőmből, már elhessegetni őket sem volt kedvem. Távolból keselyűvijjogás, sakálok röhögése, megérdemlem, minek fogtam ilyen felesleges és vén autóba. Nyeltem egyet, nulláról újragondoltam mindent, mint az egyetemi beugró vizsga-zárthelyiken, amikor tudtam, hogy nem jöhet ki 46118,98462376 newtonméteres nyomaték egy két milliméter vastag erőkarra. Pontosan azt érzi az ember, mint akkor, az AudMaxban. Pedig azokról a vizsgáimról együtt szoktam álmodni a katonai élményeimmel, annyira gyűlöltem őket.

Tehát ott a tengely. Benne az ékpálya. Abban az eltolt ék. Felteszem a hézagoló alátétet, rácsúszik a lánckerék... Hoppá, min is van a jel? Hát az alátéten. De hiszen az eltolt alátéttel az alátét is odébb fordul, tehát... tehát... rosszul mutatja a vezérműtengely pozícióját! Hozzá képest nyolc fokkal odébb lesz a vezértengely, én meg azt látom, hogyan áll a lánc miatt maga a kerék! Aminek a pozícióján egy jottányit nem módosít a spéci ék!

Egyszerűen nem akartam elhinni. A Mercedes olyan alkatrészt gyártott az autóihoz, amelyet ha beépít az ember, onnantól nem lesz jel, hogy meg tudja mondani, hogy állnak az időzítések a motorban? Szédültem a felismeréstől, tárcsáztam Viszt, mert úgy éreztem, elment az eszem. Nem, ilyet nem csinálhatott egy Mercedes az ötvenes évek végén, amikor még mindenkinek vastag, szarukeretes szemüvege, minőségi logarlécet tartalmazó kék köpenye és masszív varrású Salamander cipője volt a stuttgarti rajztáblák mellett! Nem örültem a körvonalazódni látszó megoldásnak, mert épp egy világ dőlt össze bennem.

„Kutykurutty” - így a füstgyár, hadarva magyaráztam neki. „Hát persze, az úgy van. Egy jó ékkel megméred, mennyi az eltérés, aztán becsukod a szemed, beteszed a korrekciós éket és jó lesz. Ez van, így kell szeretni” - bólintott rá Károly az okfejtésemre, és az én garázsomban is gomolyogni kezdett a füst, ahogy nyugtázásul belefújta a kínai mobil mikrofonjába.

Ó basszus, most tényleg nem szúrhatom el, hogy merre teszem be. Nem túlzok, tízszer gondoltam végig, mert ha összeakadnak a szelepek indításkor, hát menten lyukat vágok önnön koponyámba egy rozsdás Zgyelano v SzSzSzR feliratú zikniző szerszámmal. Még csak remélni merem, hogy eltaláltam, mindenesetre kézi forgatásra gyönyörűen körbeforog a motor...

Innen már tényleg kicsit egyszerűbb dolgok vártak rám. Betettem a másik oldalról is a láncvezetőt, elmostam az olajszűrő-házat, betettem egy új szűrőt, felszereltem az egészet. Vízpumpa is a helyére került, rá a ventilátorlapát. Következett, amitől féltem, mert leszereléskor hülye módon nem fotóztam le, milyen sorrendben ment össze minden, s csak utána jöttem rá, hogy trükkösen hézagolták ki az egészet: a dinamó.

Külön cifrázza a dolgot a Pontonnál, hogy úgy állnak a dinamótartó állványon az őt a blokkhoz rögzítő, illetve a dinamót őbele rögzítő csavarok anyái, hogy még véletlenül se lehessen hozzájuk férni rendes szerszámmal. Pokolian rossz ezt a részt szerelni – megint csak arra tudtam gondolni, hogy a szemre nagyon hasonló állólámpás motor micsoda egy barátságos munkadarab ehhez az átgondolatlan förtelemhez képest.

Talán hatszor szedtem le és raktam vissza a dinamó különféle hézagoló-távtartó felállásokban, mire a tárcsája vonalban állt a ventilátor és a főtengely ékszíjpályájával. És ilyenkor minden alkalommal végig kellett tekerni az összes önzáró anyát, mert olyan spéci, lépcsős hézagolók vannak a készletben, amik vonalba illesztik a dinamót, és lazára hagyva nem működnek. Uuuuuuutáltam. De azért jó lett.

Jött az indítómotor, majd a dinamó összes kábele – szerencsére ezeket lefotóztam szétszedéskor, sokat nem kellett morfondírozni. A gázrudazat alsó része feltéve, alkoholcsöves hőjeladó bent a hengerfejben, fel az AC-pumpa, már tettem is az olajszűrőház csöcsére az olajnyomásmérő csövét. Állt össze minden, vészesen. Ekkor jelent meg Bálint az ajtóban - „apa, vacsora van, utána nézünk még egy Buszont?” Hát persze, jövök...

Újabb hét, már csak szép melók vártak rám. Hülye módon elfelejtettem, hogy az egybecsavart szívó-kipufogósort utólag vettem le a hengerfejről, mert így, hogy fent a hengerfej fent van, már alig-alig lehet felnyüstölni – tudják, a Ponton motortere nagyon keskeny.

Feltettem az új sortömítést, s végül azért csak kitaláltam, hogy vékony ronggyal hogyan tudom annyira körbetekerni a csövet, hogy merjem feszegetni a kipufogócsonkot, s így bejátsszam a helyére a kettős öntvényt. Összeállt ez is, és bár elpucoltam korábban, azért belógattam egy mágnest a szívócsonkba jó mélyen, hogy kiszedjek bármilyen fémes spént, amit az első átfordulásnál esetleg beszívna a motor.

Végre véglegesre húzhattam a sort, helyére tehettem végleg a láncfeszítőt is. Az jött, amit viszont nagyon szeretek, bár pepecs munka – a szelephézag-állítás. Szívó 0,1, kipufogó 0,2 a könyv szerint, tehát elővettem a négy lemezkét a hézagmérőből: 0,1, 0,15, 0,2, 0,25 – az öt századdal vastagabbak azért kellenek, hogy beállítás után ellenőrizzem, nem lett-e túl nagy a hézag.

1-3-4-2: a négyhengeres motor gyújtási sorrendjét aki nem tudja álmából felébresztve is felnőtt korára, az inkább ne piszkáljon ilyen dolgokat. A high-lever júzerek a sorhatosét, a pro-levelesek a nyolchengeresét is vágják, nekem ahhoz nincs agyam. Kétszer végigmentem a hengereket, körbeforgatva a főtengelyt. A Mercedes szelephézag-állítása elég kretén – ezeknél a motoroknál a vezérműtengely felülről nyomja a himbát, s nem a himbában levő csavart állítod a hézag belövéséhez (majd rögzíted kontraanyával), hanem azt a csavart tekergeted, amelyikre az egyik végén támaszkodik. Itt nincs is kontraanya – a csavar annyira szorul tőben a hengerfejbe, hogy el nem fordul magától, annyi szent.

Igazából még erőltetésre is nehezen. Éreztem, lefordul a 14-es kulcs (vagy eltöröm), ha nagyon erőltetem. Újabb Karesz-javaslat: elő az aldis, csillag-villás, a csillag oldalon racsnis kulccsal, mert annak vastag a pofája, az nem ugrik le. Így is lett, csodás volt vele dolgozni. Minden csúszó-súrlódó felületet megkentem olajjal, csepegtettem a láncra és annak segédberendezéseire is jócskán – nem szeretnék kopást ezen a tájon, amíg meg nem jön az igazi olajnyomás.

Repkedtek fel a segédberendezések, a masszív, merev benzincső, a még tavaly, általam újjáépített karburátor és tálcája. Hoppá, ezt mindig is nehéz volt meghúzni, mert a belső anyájához nem fér hozzá rendesen kulcs, most is hasonlóan jártam. Előszedtem az összes 13-as villást, amim van otthon, s végigpróbáltam, vajon melyikkel sikerül. Na melyik lett a befutó? A Mercedes-Benz feliratú Heyco. Höhö. Höhöhöhö...

Még a gyújtáselosztó vákuumcsövét is áthúztam a motor mögött, a karburátorba való rögzítődarabot pedig elláttam menetrögzítővel, mert a fele se tréfa, ha ott kitépi a menetet. Ennek a csőnek még ki kell találnom valami rögzítést, mert így nem lifeghet szabadon... Légszűrőház is felment, de magát a szűrőt és a fedelet nem teszem fel, mert indításkor itt majd matatni kell a benzines fecskendővel, ha nem akarom legyilkoni a frissen rendbe tett indítómotort.

Bálint kopogtatott a garázsajtón. „Apa, vacsora, amúgy, megnézünk még egy A Buszont?” Hát persze fiam, jövök, francba a vasakkal, ha lehet együtt egy jót röhögni. Kérdezik, mi van hátra még? A gyújtáselosztó belövése (el kell találni, melyik foggal akad össze az alsó végén az olajszivattyúval, mert az alapvetően meghatározza, hogy jól áll-e majd a fedél, a kondi és az oktánszám-állító skála), a hűtő beszerelése, csövek visszarakása, olaj, víz, akku...

Karesz szerint viszont nem indul majd be önindítóval, mert a Mercedes valamiért 0,25-ös illesztést specifikált ezeknek a Mahle-dugóknak, ezért a többi a jó időre, tavaszra marad. Majd akkor kihúzzuk Dezsőt a garázsból, körberángatjuk vagy ötször a háztömbön, hogy mindenhová eljusson az olaj és a legzavaróbb spének bemenjenek a szűrőbe, majd megpróbáljuk óvatosan behúzni.

Onnantól számítva Karesz szerint egy hét még, mire túl leszek annyi próbajáratáson és éjszakai, rendkívül komótos vezetésen, hogy bele merhessen ülni a család. Talán akad még majd egy vasárnap márciusban, áprilisban, amikor Buszon helyett Ponton lesz a hívószó.

------------------------------------------------------------------------------------

Megjelent posztok azóta, hogy Dezső a hazánkban állomásozik (időrendben visszafelé):

2015.11.22. Nem megy be? Dehogyisnem!
2015.08.16. Sejtettem, hogy ez lesz a vége
2015.04.05. Ponton-sztori: az újabb szópóroller
2015.01.25. Hogy van a Ponton? Sehogy. Pedig küzdök
2013.12.01. Ponton a gyógyulás útján
2013.11.09. Dezső végre magyar lett
2013.10.20. Na, áttoltuk a vizsgán
2013.09.28. Dezső a bírák előtt
2013.07.31. El se hiszem, beindult a honosítás
2013.06.13. Totalcar Pályanap - Hazajött a Ponton!
2013.06.09. Centikre a befejezéstől
2013.03.03. Legközelebb talán már el is hozom
2012.12.23. Már csak papírmunka van vele?
2012.10.30. Te jó ég, a végén még elkészül!
2012.09.30. Alagút vége? Az a mozdony lámpája…
2012.07.22. Dezső keréken!
2012.06.10. Vakul, aki látja
2012.03.29. Breaking, a Ponton fényeződik!
2012.03.18. Ponton - lassan már aranyból
2011.11.26. Puchot mentettem, Bianchit kergettem (részben Dezsőről szól)
2011.09.25. Egyre lassabban, de biztosan előre
2011.07.17. Mi van a Mergákkal? (részben Dezsőről szól)
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább