Végre egy igazán penge autós film
Egy autós film attól lesz igazán jó, ha nem az autókról szól. Emlékeznek például a Rush-ra? Assur meg is írta róla a véleményét, elég jó film volt, de nem az autók, vagy az autózás miatt. Lauda és Hunt párosa, a gépiesen céltudatos profi, és hedonista tehetség szembenállása a két, alapvetően érdekes személyiség miatt volt érdekes, ráadásul a két színész még jól is hozta a karaktereket. Pár napja beültem a Baby Driverre (itthon Nyomd, Bébi, nyomd címen fut), és az sem az autók miatt volt jó. Mielőtt tovább olvasnak, nézzék meg a trailert:
Csalóka, a Baby Driver a cím és a bemutató alapján egy könnyed nyáresti limonádénak tűnik, pedig több annál. A krimi régóta népszerű al-műfaja a heist-film, ebben a rablásra koncentrálnak. A főszereplő, Baby egy kora-huszonéves siheder, aki egyszer régen csinált némi adósságot egy gengszterfőnöknek (Kevin Spacey), és most azzal törleszt neki, hogy sofőrködik, a bankrablások után ő menekíti el a rablókat. Aztán Baby törleszti az adósságát, baromira hagyná is hátra ezt az életet, de a főgengszternek megvannak az eszközei, hogy magához láncolja. És innen indul a tánc, zene pedig van hozzá rendesen.
Edgar Wright rendező tudja használni a zenét, emlékezetes jelent, amikor a Haláli hullák hajnala című filmjében a Queen Don't Stop Me Now című számára verik a zombikat. A Baby driverben tovább ment, tulajdonképpen az egész filmet zenére komponálta rá, de úgy, hogy a zene tulajdonképpen a film szereplőjévé válik. Nem kell megijedni, nem musical, de a zenére össze vágott jelenetekkel annyira stílusos és pörgős a film, hogy még a lassabb, leülősebb jelenetek is szórakoztatóak.
Az üldözések különösen pörögnek, pedig nem történik semmi olyan, ami egy rajzfilmben is sok lenne. Az autók csúsznak, kisebbeket ugratnak, de olyan intenzívre vágták össze, hogy bőven elég, nem hiányzik az, hogy mondjuk egy felhőkarcolóból ugorjanak a másikba. Az autók sem épp olyanok, amivel nagyon ki lehetne tűnni a forgalomból, hiszen a menekülés az a helyzet, amikor nem hiányzik a feltűnés. A legharsányabb darab egy 2006-os, piros Subaru Impreza WRX, de feltűnik egy Cadillac Escalade EXT, Dodge Ram 3500, néhány amerikai piacos japán szedán, a film végén pedig spontán módon lenyúlt Dodge Challenger Hellcattel égetik a gumit.
Jó a látvány, jó a hang, és még a színészek is jók. A csúcs egyértelműen Jamie Foxx ritka zakkant rablója. Hajszálnyira mozog a ripacstól, de annyira jól adja az embert, akinek minden mindegy, és hiába hatalmas gennyláda, szinte drukkoltam neki. A főszereplő Baby csendes, visszafogott srác, Ansel Elgort pedig akármennyire is jól hozza a karaktert, a többiek talán rutinból lenyomják, elvégre Kevin Spacey nem ma kezdte. John Hamm, mint Haver kifejezetten erős, és főleg többdimenziós: eleinte szinte mentora a főhősnek, aztán a film végére ez átfordul, de a többi szereplő is átmegy valamiféle jellemfejlődésen. A filmben feltűnik néhány híres zenész is, például Flea a Red Hot Chili Peppersből.
Egyedül a szerelmi szál az, ami kicsit talán túlságosan meseszerű lett, de annyira jól grammozták a film többi elemével, hogy nem borulnak az arányok. Ettől függetlenül a ül a humor, zseniális a látvány, a zenét szerintem nem lehetne fokozni. A Baby driver olyan film, amire a stáblista után azonnal beülne az ember, de nem azért, hogy újra végig izgulja, hanem mert a képi megvalósítás egyszerűen szórakoztat önmagában is, mintha egy videoklip lenne. Csak még izgalmas is.
