Mennyibe kerül egy Punto II üzemeltetése?

2019.02.20. 15:44

Csaba levele a Puntót ingyen sorozat legutóbbi epizódja után jött meg Sorstársként, teljes megértéssel olvasom az ingyen-Punto sorozatodat. Nekünk is van egy, sajnos pénzért kellett vennem, amiről menet közben kiderült ez-az, és eléggé kalandos vele az élet, és képes lenne végtelen mennyiségű pénzt felemészteni. Mellette szóljon viszont, hogy annyira hűségesen el akar vinni A-ból B-be, hogy három hengerrel haza lehetett vele jönni Komáromból Budapestre. – kezdte.

Csaba csatolt egy táblázatot is a, ami döbbenetes részletességgel tartalmazza az autó költségeit. Értsd: mindent beleszámolt, az autó beszerzési árától a kötelező biztosításon át az alkatrészekig, és persze a benzinbe ölt pénzt is. Meg amit a legtöbb ember észre sem vesz: az ablakmosó folyadékot és az illatosítót is. (A táblázat ide kattintva letölthető.)

Érdekelni kezdett a dolog, és a táblázat tételeit bemásoltam egy Excelbe, és összeadtam a számokat.

Nagyjából 3 millió forint jött ki, ami 80 és 151 ezer km között fedte le az autó költségeit. Bennem ilyenkor elkezd mocorogni a kisördög, hogy megnézzem, mennyi is az 1.2 8V Punto a kilométerköltsége. Az autót látatlanban nehéz beárazni, úgy saccoltam, hogy most biztosan el lehetne adni 350 ezerért, elvégre 15 éves korához képest szinte kevés benne a kilométer. Azért nem sokat rugóztam a dolgon, mert plusz-mínusz 50 ezer forint már nem hatalmas tévedés, ha a pár milliós kiadásokhoz viszonyítjuk.

Vagyis ha a költségekből kivonjuk az autó mostani értékét, és ezt elosztjuk a megtett kilométerekkel, akkor nagyjából 38-40 forintba került minden egyes kilométer Csabának, amit a Puntóval megtett.

Ez eszméletlenül kedvező szám, annak idején, amikor a Kiszámoló blog autóköltség-kalkulátora megjelent, én a megvételekor 9 éves Avensisre, amelynek tényleg kicsi már az értékvesztése, 70 Ft/km költséget számoltam ki. Vagyis ha olcsón akarsz autózni, és van türelmed pár hülyeséget időnként megjavítani/tatni, lehet, hogy nem is akkora őrültség a Punto, bár hozzáteszem, azért futnak még Yarisok, Jazzek is. Csakhogy a beszerzésük nem ennyibe kerül. Következzék Csaba levele, amiből ismét kiderül, hogy nincs ingyen ebéd. Ja igen, és nem maradt kérdésem, látom a jövőm:

Feladó Csaba

Címzett Papp Tibor

Dátum 2019. febr. 4., H, 19:59

Tárgy Punto II

Kedves Tibor!


A mi Puntónk egy 2003-es modell, csík szem, 5 ajtó, 1.2 8v, szép kék, klíma nincs 73ekm-el (ilyen állapotnál durva, de valós volt). Egy budapesti autókereskedésben találtunk rá, miután a Seicentónkkal egy tömegbalesetbe kerültünk, és rommá tört, mi meg éppen túléltük, sajnos volt aki nem (4-es út). ("FUN" FACT: gazdasági totálkár lett a kaszni, a bontóba akartuk vinni, de valaki egyben megvette tőlem a roncsot. Ha esetleg regisztrálva vagy a "csalólebuktató" rendszerbe, akkor érdemes megnézni a KBM-380 rendszámú autó történetét, mert él és virul. Sok minden le lett rajta cserélve, lettek hátsó ülésnél fejtámlák, de legdurvább akkor is az, hogy lett rajta napfénytető... Ebből is lehetne egy érdekes cikk :D ) Vissza a Puntóhoz. Munkába kellett autó, baleset után azonnal, ilyenkor az ember a létező összes hibát elkövetni, ha sietnie kell az autóvásárlással, azt veszi ami van. Kicsit zörgött, kicsit kerregett, de gurult. Utóbbi szokását végül is megtartotta, de jöttek a gondok sorra.


Az előző gazdája rettenetesen hanyag volt, először kezdeném azzal:


  1. Bal hátul forduláskor kattog, ha többen ülünk benne: először a kerékcsavarokra gondoltunk, hogy beleér valamibe, amikor nagy teher kerül rá (persze, hogy kattogna ott bármi is, csak forduláskor, amikor az ott egy merev szerkezet...). 3 év alatt ezt a problémát nem sikerült megoldani, de itt bolygattuk meg ezt a mediterrán technikát, éééééés
  2. kiderült, hogy szerencsétlen gazdája Opel felniket rakott rá. Mondanom sem kell, hogy az Opel kerékagya kisebb, osztóköre nagyobb. Kedves tulaj ezt úgy oldotta meg, hogy mind a 4 kerékagyat körbeflexelte, hogy ráférjen, és megfúrta az osztókört, hogy teljes legyen az összkép. A kerékcsavar persze nem volt jó, így azt is cseréltük. De kellett új felni, ééééés
  3. Lementünk Komáromba, mert ott volt a legközelebb gyári alufelni, jó állapotú gumikkal, mondanom jobb sem kell, jó áron is adták. Megérkezésünk előtt elkezdett 3 hengerrel üzemelni, és szinte mindig le akart fulladni. Megvettük a felniket, hazajöttünk 3 hengerrel az M1 autópályán sötétben esőben, másnap vittük a szerelőhöz. Kiderült, hogy az egyik injektor műanyag elfáradt, és kitört. Hogy hogyan tört ki, az mai napig rejtély.

Bár látszódott az autón, hogy kókányolt a verda, valahol gondoskodás nyomaira is lehetett bukkani. Ugyanis van rajta komplett alvázvédelem. Ezután már csak azok a problémák jöttek, amik azért vannak, mert Punto:


  1. Eleinte érdekes gondja volt, nyüszítő hangot adott a motorból menet közben. Eleinte véletlenszerűnek tűnt, gondoltam legközelebb csinálja, megállok, és jól belenézek. Valahogy amikor elkezdtem már félreállni, abbamaradt a nyüszgés, elhalgatott, és ezt vagy 10x eljátszotta velem. A szerelő javasolta, hogy menjek el orvoshoz, lehet stroke-ot kaptam, de nem hagytam vele békén. Egy hónapig kerestük a baját, mire végül elárulta magát egyszer a dugóban, mert bekapcsolt a ventilátor. Ugyan az a nyöszörgő csapás jött belőle, csak épp állóhelyzetben. Kiderült, hogy a ventilátor elörgedett, valami műanyag kotyogós lett benne, és lötyögött az egész lapátkerék. Ezután jöttem rá, hogy ez a szemétláda azért hallgatott el amikor lassítottam, mert akkor már nem fújta annyira a menetszél, hogy forogjon annyira az a....... az. A csere oldotta meg.
  2. Induláskor kormányoszlop rázkódás: a Puntok 95%-a csinálja. A szerelőink olasz fanatikusok, találkozókat is szerveztek régen, de Ők mondták, baja nincs a kocsinak ettől, csak simán megremeg az első forduláskor, aggasztó a hang, de mondhatni természetes. Azzal nyugtattak, hogy az olasz és a német autó között az a különbség, hogy az olasz hangosan romlik el, a német meg csendben teszi. Ezt igazolni tudom, mert kb ugyannyit bajunk van ezzel a kocsival, mint a család egy hasonló korú német autójával (VW Polo 2003). Csak mi halljuk, ha el akar romlani valami, az Övéké meg egyszer csak megáll vagy sípol a műszerfal :D (volt rá példa)
  3. Best of: tankolás. Valami légvisszaömlőnyíláscső vagy mi, nem jó benne, ez szintén Punto betegség. Konkrétan nem lehet megtankolni, hanem csepegtetni kell 2-vel, mert folyton kilövi a pisztolyt. Kutas mindig hülyének néz, mit tankolok azon a 30-35-literen 10 percig. Egyszer az egyik oda jött hozzám, hogy segítsen, mondtam, hogy köszi nem kell, aztán ismerte fel, hogy egy Punto, és kicsúszott a száján, hogy "Jaj egy Fiat" :D Majd magamra hagyott.
  4. Szervo: Nekünk szerencsénk van, mert még nem jött elő. Viszont időközönként felvillan a piros korményszervó hiba. A felvillanást felvillansának értsd, kb 10ms. Sokáig azt hittem káprázik a szemem, de egyszer, amikor este mentem a pályán, akkor mefigyeltem, hogy véletlenszerűen felvillan. De nincs gond vele, viszont ahogy Te is megtudtad, a kormányszög-jeladó lehet ezeknél gond. Ami drága.
  5. Idegesítő gondja, hogy a hőgomba műanyag csatlakozója nagyo kínai, és nem tart jól. Ennek következtében van hogy menet közben pályán, országúton elveszti a gomba jelét, leesik a hőfokmutató, checkengine, és veszettük elkezdi fújni magát kegyetlenül. Akkor félreállok, megvárom amíg kikapcsolja magát, majd mehet tovább a rulettkerék. Egy évre sikerült a problémát kontaktsprével áthidalni, de kiszáradt, és megint csinálja. Korábban a szerelők cserélték a csatlakozót, de az sem vált be. Egyszer megunom, és odaforrasztom.
  6. Ne lepődj meg, ha egyszer az ablaktörlő lapát menet közben függőlegesben marad. Emiatt egyszer majdnem a Dunába löktem. Hazafele jöttem a szerelőtől, 130eFt-al könnyebben, azzal a nyugalommal és békével, hogy most már jó, "nyugodj meg kedves feleségem, most már jó az autó, marad pénz ruhára is...". Azon a szűk 3,5km-en amíg hazaértem este esőben, kiégett az első izzó, és leesett az ablaktörlőlapát-hajtókar a mozgatókarról, meg kikopott a zsanérja. Természetesen a vezető oldal felőliről beszélek, így fél lámpával az anyósülésről kukucskálva kellett hazamennem. Mivel másnap a kocsi munkába ment, ezért sötétben-esőben meg is kellett oldanom ezeket a gondokat.
  7. Ha már kiégett izzó: ilyen fos lámpákat... Elnézést a kifejezésért. Ez a projektoros őrület mint két tesco gyertya. Ködlámpával közelkedek, de annyira siralmas még így is, hogy eddig még senki le sem villogott. Megnéztem, tényleg nem vakítok még így se, de egyszerűen nem látok vele. Borzalmas. Persze ez is 2x25eFt lenne a legolcsóbb Depo, ami állítólag bír 2 évet. Majd egyszer felújítom, ha nem lesz jobb dolgom, addig szerencsére a nem projektoros ködlámpával lehet kulturáltan közlekedni, úgy hogy én lássak, mást meg ne zavarjak. Izzócsere amúgy javít rajta, de nem sokat. Ja igen, és ha a bal oldalon cserélned kell az izzót, előtte vegyél be 2 xanaxot. Nincs hely, az izzófogató fém állandóan leesik, de legalább nem látod hogy mit csinálsz, közben meg csak két ujjal tudsz matani.
  8. A kuplung elég nehéz. Amikor átülök egy Opelbe, vagy VW-be, mindig kinyomom szegény gép szemét, mert hozzászoktam az olaszhoz. A mienk ráadásul picit akad egy ponton, egyes feljegyzések szeint kinyomócsapágy, de a szerelő megnyugtatott, tovább romlani nem fog, és a következő is ezt fogja csinálni, ezért inkább megszoktuk. Vállalható a gond, együtt lehet vele élni.
  9. Fényezés: hát, van ez a 2003-as évjárat. Gyártási hiba, hogy ezeknél elkezd lehullani a lakk. Hát a mienk is ilyen, borzalmasan néz ki, és valószínűleg az egész autó le fogja dobni a lakkréteget. A fényező mondott rá egy jó 100eFt-os javítási árat, én meg egy viszlátot :D
  10. A küszöb el fog tűnni pár éven belül. Ahogy az a Punto-k 95%-nál van. Bal-jobb hátul kezdődik a kerékjárati ívnél, és szépen végig fog rohadni.
  11. Télen a víz nem tud felmelegedni, ez viszont konkréten Fiat betegség stilós barátom mesélte, nekik is ez volt. Valami termosztát szelep, ami nem engedi ki a vizet a hűtőrácshoz jobb esetben, na az nem jó nekünk, és igazából mindig kering kifele is a víz. Azon kívül hogy -15 fokban nem fúj meleget, más problémát nem okoz.
  12. Egyszer a dobnál kirohadt a kipufogó, majd hangos lett. 20km után le is szakad a dob (úton voltunk, szerencsére álló helyzetben történt!!! ez hatalmas mák volt) és 2 hétig úgy kellett vele járunk, hogy a hástó ülés alatt véget ért a kipufogócső, és ordított mint a sakál. Én élveztem, a feleségem kevésbé.
Összességében, hogy mennyire utálom vagy szeretem? Tudod, a mantra, 40-45Ft/km. Hogy mire készülj? Mindig zörögni fog. Ha zörög, járj utána mi baja, ha lehet vele együtt élni, fogadd el :D Ha nem, akkor cseréld ki, hálás lesz egy ideig, de újra előjön majd valami. Olyan érzésem soha nem volt még, hogy megcsináltatjuk, és pfhú, de jó, végre jó az autó, csak használni kell. Most is van baja, fújja magát, kattog hátul, akad a kuplung, néha felvillan a szervó... A Punto megtanítatja veled, hogy ez is csak egy vas :D De a motorja nagyon hálás, egyszerű, és a világból kimegy kis odafigyeléssel. Nem kell mindig mindennek jónak lenni rajta, mert nem tud olyat. És így megy, folyamatosan, nem hagy ott sehol, és 40-45Ft/km.

Ha kérdésed maradt, írj :D

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.