2016.08.03. 06:28
Mély levegő és egy csukafejes a külföldi autóhirdetések óceánjába. Életem első autójának megvásárlására készülök egy olyan országban, amelynek nem beszélem a nyelvét. Bizakodom, a kínálat óriási, és amikor ismét felbukkanok a mélyből, fogaim közt a Rulettkerék új autójának kulcsait szorítom majd. Ez már a negyedik évad, kezdődik az utazás.

A nagyszüleim kertjében tanultam meg autót vezetni. Százholdas pagony volt egy Polski-Fiat számára, kanyargós kavicsúttal, néhány fenyegető gyümölcsfával, és ahogy emlékszem, egy békés, füves területtel, ahol a laza talajon elindulással próbálkoztunk. Túl fiatal voltam a jogosítványszerzéshez, nagyapámnak viszont már volt három infarktusa, és mint később megtudtuk, még három éve az életben. Éppen időben kezdtük félig illegális, de rettentő izgalmas tevékenységünket. 

Az autózás azóta búvópatakként kísért az életben, mert mindig az útjában állt egy-két motorkerékpár. Általában anyám autóit kértem-kaptam kölcsön, így még egy okom volt halogatni, hogy vegyek egy sajátot. 

Most, húsz évvel később valami egészen újba kezdek. A Totalcarnál öt év alatt megszereztem a magam dózisát sokak közös szenvedélyéből, és azt is látom, hogy még többen vannak, akik már térdig járnak a felnőttkorban, amikor először fordulnak rá az autóvásárlásra. Változik a világ, manapság abból is lehet egészséges felnőtt ember, aki hallani sem akar az autóról. A mi generációnk döbbenten nézte, ahogy nyolc éve százezrek adósodtak el valamilyen hitellel, és látjuk, hogy további százezrek alatt éppen újabb pokol nyílik a magyar használtautó-piacon. Átverik őket.

A magyar kínálat bűzlő mocsár, néhány tavirózsával. A kínálat zömét Németországból hozzák, az ősforrás a mobile.de, az autoscout24.de és az eBay, ahol összesen kétmillió, főként használt autót adnának el. Fájdalom, hogy a hozzánk érkező évi 100-150 ezer példány jelentős részével már a szeméttelepi kotrógép tolólapját sem karcolnák össze arrafelé, és valódi kín, hogy egy alapos mosás után sokszor ugyanezekről a kocsikról állítják itthon, hogy érdemes rájuk elkölteni több százezer, vagy néhány millió forintot, egy család összes félretett pénzét. 

A szörnyű átverések olyan otromba csúsztatásoknak ágyaznak meg, mint hogy a behozott használt autók 90 százalékának visszatekerték a kilométeróráját, ezért nincs más választás, mint venni vagy lízingelni egy újat. Ennek most véget vetünk. Miután az utóbbi hetekben többször eszembe jutottak a kamaszkori vezetési leckék, mindennap több órát töltöttem a kinti hirdetések böngészésével. Eldöntöttem, hogy a Csikós-féle Volvo 740-nel elkezdett Rulettkerék sorozat negyedik évadában eloszlatok néhány hamis hiedelmet és belebújok a szorongva vágyakozó autóvásárló bőrébe. 

Történetem képzelt hősének nincs sok pénze. Nem magyarázta meg magának, hogy nem gond, ha évekig nem vesz új ruhákat, nem megy nyaralni és nem hazudja azt sem, hogy mindennél fontosabb neki az autó. Nem fontosabb, csak fontos. Így határozta el, hogy kihagyja a kereskedőt és egyszemélyes szedd-magad mozgalomként szüretel a német piacról. 

Reményei szerint körülbelül 1500 euróért, vagyis napi középárfolyamon számolva 467 ezer forintért lesz autója. További százezrekért honosítania is kell és az gyaníthatóan nem csak üzemanyagot kér a menésért cserébe. Ha az egyszerűség kedvéért a legnagyobb német hirdetési oldalon vadászik, az ezerötszázas összeghatár alatt potom 76 ezer darabos kínálat borul a nyakába.

Autó ez még, vagy már szemét?  

Nem kevés pénz ez, de ha a padlóról söprögetünk, akár száz euró alatt találunk autónak tűnő tárgyakat, egyenesen a kilencvenes évekből. Téved, aki azt gondolja, hogy a német meg sem mozdul ennyi pénzért, mert több ezer Skoda Felicia, Peugeot 106 és Opel Corsa B sorakozik oldalakon keresztül. Talán évek óta nem voltak beindítva, és talán csak azért adják el őket, mert kirohadt alattuk a fű a kert végében, nem fér el a hintaágy, zsémbel az asszony, meghalt a bácsi és felszámolják a hagyatékát.

Van egyszerűbb magyarázat is, ezek a guruló izék kivétel nélkül alkalmatlanok a közlekedésre és nem hajthatnak be a nagyvárosokba sem, mert zöld, hanem piros vagy sárga környezetvédelmi plakettjük van. A német műszaki vizsga valóban szigorú, ezért szomorú az első, mellkastáji szorítást okozó tetem, egy Alfa Romeo 145 várható sorsa. 1,4-es, már nem bokszer, hanem Twin Spark motorral szerelt, nem egy rakéta, de jó ránézni. Bontani fogják, vagy csak bedobják a darálóba, ha nem adja meg senki a 90 eurós irányár (Verhandlungsbasis) valahányad részét. Az Alfa sajnos rohad, én darálnám.

Ahogy bolyongok ezen a szomorú talált tárgyak osztályán, a sok unfallfrei (balesetmentes) tucatautó közt, rossz érzéseim támadnak. Találati oldalakon át csupa olyan kocsi jön szembe, amelyeket itthon még súlyos százezrekért akarnának ránk sózni, pedig, ha már a sónál tartunk, az utóbbi tizenöt-húsz tél gyakorlatilag egytől-egyig kivégezte őket. 

A mobilés világ poklában minden, de minden van. Ha elég kitartóan gázolunk a matricabombaként haldokló, de szintén korrodált és természetesen forgalomból kivont Fordok Escortok, Opel Astrák és Volkswagen Golfok közt, száz euró fölött eljutunk az első E36-os BMW-hez.

Persze ez is hulla, már a képek is elárulják, ráadásul nincs műszakija, és igazán bántó a nyolcszelepes, ezernyolcszáz köbcentis motor. Minden idősebb kolléga eltanácsol tőle. A hirdető is érzi ezt, egyszerűen újrafotózta az autó fotóit egy monitoron, és reméli, nem látszik, hogy a kaszni minden sarka törött, az autó hiányos, pénzt nem ér. 

Ezekkel közlekedni is lehet

Ötszáz euróig vizsgás, de még mindig alapmotoros, öreg autók közül válogathatok. Lelki szemeim előtt megjelenik ezeknek az autóknak a képe, ahogy villogó elakadásjelzővel ácsorognak az autópályán, valahol Németországban, mert voltam olyan marha, hogy beültem az egyikbe, hogy valahogy hazakotorjam őket és keményem tejeljek az államnak a roncsom magyar rendszámáért. A rémlátomásban nincs már túl sok szufla a telefonom akkumulátorában, az árok partjára fekszem és nyüszítek a felismeréstől: melléválasztottam. 

Az öregedő francia és olasz autótípusok kizárásával folytatom a mélyfúrást. Nem vagyok valódi autószakértő, ráadásul, ha magam akarom hazavezetni a választottat, biztonsági játék kell. Igen, tudom, most néhányan haragot éreznek, és a sok százezer kilométeren át gondtalanul működő Renault Espace-ukra mutogatnak, de nem ők fogják törölgetni a homlokomat, amikor megtörténik a baj. 

A következő Rulettkerék-autó megbízható és hosszú utakra alkalmas, rohadásra nem hajlamos jármű lesz. A Népítéletek közt rengeteg lovagköltészeti remekmű szórakoztat. Az autó, különösen ha német, egyeseknek vallás, ezért óvatosan bántanék meg bárkit, aki az egzisztenciáját áldozná egy kilencvenes években gyártott Mercedes C vagy E osztály életben tartásáért. Sokan vannak ők, sajnálok minden érintettet, és gratulálok annak, aki ebből a pokolból ép elmével jut ki. 

Kétezer köbcentis vagy még nagyobb, erős, büszke limuzinok közt találom magam, ezer euró környékén. Meglepő, de egyikben-másikban még ott csillog rengeteg gondtalan kilométer ígérete, amit nyaralásokra, vagy kétszemélyes hétvégi szökésekre válthatnék a barátnőmmel. De jó is volna! Csak sajnos, amikor egy ilyen autót birtokba veszünk, sokszor megfeledkezünk arról, hogy egy 1,5-1,6 tonnás, benzinmotoros 5-ös BMW vagy Audi A6 üzemanyagot kér a menésért. 

Hát akkor legyen dízel, de a térhez ragaszkodom, és legyen Audi, mert az árban még elérhető, miközben például a BMW 5-ös, azaz E34-es dízeleinél az 525TD és TDS hengerfejproblémáival tele a net. A sorhatos blokk még akkor is szépen szól, ha gázolajon nyammog, ezt a hangulatot még a teherautó-motoros Csikós-Volvo is tudta, de azzal is nagyon kellett vigyázni. Vigyáztunk is, de én nem vigyázni, hanem autózni szeretnék. 

Az Audi még alig volt több mint átcímkézett és megfazonírozott nagy-nagy Volkswagen, amikor a kilencvenes évek elején gyártani kezdte a mai szemmel is gigantikusnak tűnő, felső-középkategóriás 100-ast. Azt hiszem, nyomon vagyok, a keresést innen folytatom holnap, mert ennyi rohadóautó-hirdetés átnyálazása felér egy vérmérgezéssel, rá kell pihenni egy kicsit.