Kispálya, nagy foci

2016.11.06. 07:05
Ha egy szóval kéne jellemeznem Máltát, azt mondanám, bézs. Na nem a szó clarksoni értelmében, ahhoz nem elég unalmas, épp ellenkezőleg. Egyszerűen csak ez a szín dominál. Hogy is lehetne unalmas egy hely, ahol az egy főre jutó Ferrari F40 valószínűleg megelőzi a magyar átlagot, és az autós kultúra érdekes ötvözete az olasz középosztálynak, a JDM-nek és a Goodwood Revivalnak, némi kubai behatással.

Bevallom, azelőtt nem hallottam a Malta Classicról. A Le Mans Classic, Goodwood FoS, na meg a Parkoló Parádé kontinensén egy Malta Classic el tud veszni a statikus zörejben. Nagy kár, de talán most még többen el fognak rá menni, a szervezőkön ne múljék. Vagyis de, rajtuk múlik, és a lehetőségekhez mérve nagyon jó munkát is végeztek. Azért hangsúlyozom a lehetőségeket, mert bármennyire is festői a helyszín, ha autóversenyről van szó, Málta kihívásokkal küzd. Igazából már csak simán autózás terén is.

 

Azon most nem csúsznék el, hogy Máltán a rossz oldalon vezetnek. Boldog-boldogtalan rá akarta tenni a kezét az országra, az angolok ezalól nem kivételek. Ezért lehet az, hogy az egyik legnagyobb importtermék a japán belpiacos autók mellett az angol nyugdíjas. Utóbbiak szerethetik is Máltát, hisz amellett, hogy sziget, baloldali közlekedéssel, mindenki beszél angolul, mindenki kedves, az időjárás pazar, a strandok gyönyörűek. Az egész ország az, csak autózni nem könnyű. A helyiek szerethetik a kihívásokat, mert imádják az autókat, és az autóversenyeket. Hébe-hóba meg is rendeznek hát néhány hegyi felfutót, de a nagy esemény az autósok naptárában a Malta Classic.

 

Hogy kellően népmesei lehessen a történet, itt jó volna mondani, hogy évtizedes hagyományokkal rendelkezik, mint amúgy gyakorlatilag minden Málta gazdag történelmében, de a rendezvényt először 2007-ben rendezték meg a valettai körgyűrűn. Az utat azóta kicsit átépítették, úgyhogy a verseny átkerült Valettából Mdinába, amin több sofőr is morgolódott, hisz szinte alig van az új helyszínen előzési pont, és a környék sem olyan festői. Laikus vagyok, de azért vitatkoznék, mert előzés akadt épp elég, a környék pedig gyönyörű. Nem azt mondom, az előzési pont itt kicsit mást jelent, mert zsebkendőnyi helyen, szűk utakon kéne minimum negyven éves autókkal előzgetni, de hát így lehet kispályán nagyot focizni.

 

Több mint hetven autó vett részt a versenyen. Minik, MG-k, Jaguarok, Alfák, Lotusok, Triumphok, Civicek, Porschék, hangok, színek, szagok. Nehéz volt eldöntenem, merre is kezdjem a nézelődést, de hamar rájöttem, legjobb ha a desszerttel nyitok:  1960 Ferrari 250GT SWB Berlinetta, egyike a 176 darabnak.

Azé az Egon Hoferé, aki úgy Ferrari-gyűjtő, hogy egy időben nemhogy Maranellóba, de még Olaszországba sem volt hajlandó betenni a lábát. Az olasz bíróság, valamint a Ferrari Múzeum szerint a tulajdonában lévő Ferrari 330P nem eredeti, hanem másolat. Abból a versenyautóból három készült, és Hoferével többek között Graham Hill is versenyzett. Több verzió is létezik a történetre, de a legvalószínűbb szerint Hoferé az eredeti kasztni, de a motor-váltó nem az, míg ami a Ferrarinál van, abban a motor-váltó az eredeti, és a kasztni készült utólag. Hogy még szebb legyen a sztori, mindkét autónak ugyanaz az alvázszáma.

 

Egon valószínúleg pár éve nem ilyen hírnévre vágyott, és az volt a benyomásom, nem is ilyet érdemel. Autóversenyen kevés ennyire kedves emberrel fújt össze eddig a szél. Már a pénteki gálavacsorán jót beszélgettünk, a szombati szabadedzésen pedig jól rám is ijesztett. Épp a sorban előtte állót fotóztam, és ahogy ott térdeltem, a fülem majdnem hozzáért a Ferrari első sárvédőjéhez. Egon ekkor látta időszerűnek, hogy beindítsa, és egy kicsit túráztassa a motort. Ijedten megfordultam, Egon pedig csak vigyorogva integetett. Felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, ha szívrohamnak kell elvinnie, akkor azt egy Colombo Tipo 125 V12-es okozza. Odasétáltam Egonhoz és a feleségéhez. Azt tudom, hogy Goodwoodról kérdeztem, és mintha mondta is volna, hogy nem szeret ott versenyezni, mert nem vigyáznak eléggé a másik autójára. Pontosan nem emlékszem, mert a 250 GT illatával voltam. A beszélgetést hirtelen zártuk rövidre, mert Egon lehetetlen helyzetbe hozott:
-Egon, gyönyörű ez az autó!
-Nem gondolod, hogy inkább a feleségem gyönyörű?- majd mindketten felnevettek. Erre nem tudtam, hogy mit is lehet mondani, úgyhogy egy zavart soksikert kövétően odébálltam. Azt hittem, ezzel már megvolt a Ferrari-túladagolásom, de az aranylövést este kaptam.

Napokkal azután, hogy hazaértem, még mindig azon agyaltam, hogy hogyan lehetnek ennyire autós népek a máltaiak. Közel félmillióan kuporognak két apró szigeten. Bármennyire is festői, Málta akkor is tízszer elférne Baranya megyében. Autópályájuk nincs, lakott területen kívül a megengedett legnagyobb sebesség pedig 80 km/h. A négyszázötven-ezer lakosra háromszázötven-ezer autó jut, és míg naponta negyvenöt új autót regisztrálnak, csak huszonkilencet vonnak ki a forgalomból. Talán épp ezért is olyan magas a regisztrációs adó, amit a kocsi árából, euro-besorolásából és hosszából számolnak ki. A ferrarisok mesélték, hogy egy új 459 Italia forgalombahelyezése nagyjából nyolcvanezer euróba kerül.

 

Ez mondjuk annyiban minőségi előrelépés, hogy a hetvenes-nyolcvanas években két literben maximalizálták a regisztrálható autók méretét. Emiatt a mai napig sok korabeli német prémiumautó szalad Máltán, Toyota dízelmotorral. A máltai leleményességet dicséri, hogy a különböző autós szervezetek összeálltak, és kikönyökölték a kormányzatnál a hétvégi rendszámot. Bár a hétvégi sofőr sosem egy jó ajánlólevél, de a helyi hithű autósoknak nagy felüdülés, ugyanis lényegesen olcsóbban regisztrálhatnak ilyen rendszámmal autót, amit aztán péntek éjféltől vasárnap éjfélig használhatnak.

A helyi korlátok miatt a külföldi sofőrök komoly előnyben voltak, de az volt a benyomásom, a végeredmény csak formalitás. Eleinte az érződött, mintha néhány helyi mágnás a külföldi haverokkal csapatna egy picit, a kékgalléros nép pedig ezt nézheti a palánk túlóldaláról. Minél több emberrel beszélgettem, annál jobban omlott össze a véleményem. Ez egy autós ünnep volt, ami szinte minden helyi autóst, motorost megmozgatott. Sosem hittem volna, hogy élőben fogok Ford Consul Corsairt látni. Két látogató is ilyennel jött. A Mdina mellett található völgy visszhangzott nemcsak a kétütemű DKW F12 pokoli üvöltésétől, vagy a Triumph TR2 Macau csatakiáltásától, de a közel huszonötezer látogató tapsától. Így nem nehéz beleszeretni Máltába.