Sváby eladja Mercijét, kevesebb baleset, több hibás légzsák

2014.11.20. 07:54 Módosítva: 2014.11.20. 07:56

Ne gondold, hogy a Totalcarnál csak akkor indul az élet, amikor te már órák óta pörgeted a mókuskereket. Hidegindító címmel új sorozattal indítjuk a hétköznapokat, hogy legyen értelme kimászni az ágyból. A Hidegindító nem megterhelő olvasmány, amíg elfogy a kávé, beköti a cipőjét a gyerek, amíg megjelenik a hátad mögött a főnök, vagy bezötyögsz a suliba, éppen a végére is érsz. Ha egy témáról még többet olvasnál, a forrás linkjén megteheted, ha nem, nem. Jó reggelt, ez ilyen egyszerű.

Jó reggelt, november huszadika virradt ránk, a nap, amelyen II. Erzsébet későbbi brit királynő megnősült, akarom mondani férjül vette urát, Fülöp herceget 1947-ben. Hogy a Windsor-dinasztia turbulenciáinál maradjunk, 1995-ben Lady Diana is ezt a napot választotta, hogy bejelentse, félre... akarom mondani, megcsalta Károly herceget.

Kezd hidegebb lenni, ma hajnalban úgy 4-7 fokkal indítottunk, és az Időkép szerint napközben 9-11 fokig melegszik a levegő. Az eső szinte az egész országban megszűnik, sőt, a Dunántúlon még a nap is fog sütni, kelet felé inkább felhős lesz az ég. Ma a kosok ügyeljenek arra, hogy vezetés közben ne váljanak ingerültekké, a többi 11 csillagjegy számára jó hír, hogy ők szabadon dühönghetnek, ha sok a hülye az utakon. Egyébként ma Jolán napja van, de valamiért még további 14 név viselői rúghatnak be úgy, hogy fel tudjanak mutatni egy védhető okot.

Ma már tényleg annyira olcsó a benzin, hogy köpje szemen magát, aki két nappal korábban tankolt. A mi családunk például 160 forintot bukott egy meggondolatlan Baleno-tankolással. Ha ez így megy tovább, havi pár forintos olcsóbbodással úgy 10-13 év múlva ingyen lesz a benzin, rengeteget spórolhat az, aki addig nem tankol. 

wtf.gif

Pezseg a használtautó-piac

Olyanokat is kifoghat az ember, mint Sváby András 58 ezret futott, M-zárolt Mercedes G típusú terepjárója. Ne gondoljanak luxusautóra, ez a slaggal tisztítható kivitel, ponyvával, 1988-ból. Hogy mennyit kér érte az ismert tévés? Azt már mindenki túrja ki a Hahuról.

svábymerc

A magyar törvények ugye börtönnel fenyegetik az óratekergetőket, de a Hahu statisztikái szerint ez csak egy időre vette el a kedvet az órahitelesítő szakemberek foglalkoztatásától, mára gyakorlatilag pontosan ugyanaz zajlik, mint a törvény kihirdetése előtt. Ám mégis akadnak üdítő kivitelek, akik nemcsak bevaklják, hanem még büszkék is a 600 ezer feletti futásteljesítményre, sőt, igazolni is tudják. Mint például ennek a Zafirának a tulaja, aki minden egyes megtett kilométerért egy forintot kér. Azonban a 600 ezer feltti autók körében inkább poénból írnak be a hirdetők egy nagy számot.

Képernyőfelvétel (25)

Reggeli káröröm

Hogy ne csak a rosszat lássuk

  • Talán másnak is feltűnt, hogy Magyarországon folyamatosan csökken a balesetek száma. Ennek részben az az oka, hogy többnyire valóban kevesebb a baleset, ilyenkor megjelenik róla egy sajtóközlemény. Ha viszont véletlenül több a baleset, ahogy a közelmúltban történt, akkor nincs sajtóközlemény. 2014 sajtóközleményes év, hisz kevesebb a baleset, a fő okok változatlanul: az elsőbbség meg nem adása és gyorshajtás. És sajnos megint elfelejtik odaírni, hogy a gyorshajtás valójában a rosszul megválasztott sebesség, vagyis többnyire a nem az útviszonyoknak megfelelő tempóval autózás, és csupán a töredéke a valódi gyorshajtás. De majd erre hivatkoznak, ha traffipaxokat kell vásárolni.
  • Szintén jó hír, hogy Jules Bianchi már önállóan lélegzik és már nem tartják mesterséges kómában. A francia versenyzőt hazaszállították Japánból Franciaországba.
  • A biciklipumpa új alkalmazására mutatott be egy lehetőséget K. János és M. Ferenc, akik hangtompítót faragtak belőle, illegálisan tartott fegyvereik egyikére, számolt be a Police.hu.

Hóhelyzet

Amerikába tegnap beszökött a tél, még Hawaii-n is volt olyan rész, ahol fagyott. több államban pedig elég tisztességes mennyiségű hó esett, lám, a kép is illusztrálja, amit az MTI tett közkinccsé. Aki erős a hóval borított autók megismerésében, nyugodtan kommentelje be, hogy pontosan milyen típust hómentesítenek a fotón, annyit segítek, hogy egy rövid ideig itthon is árusították. Aki elsőként kommenteli be a helyes megfejtést, nyereménye egy négygigás Suzuki Vitara pendrive, Suzuki határidőnapló, toll és nyakbaakasztó.

buffalo

A helyek, ahol majd eszedbe jut a dugóban...

...hogy: ja, nem kellett volna erre jönni, ezt írta a Totalcar reggel!

  • Például előre szólunk, hogy lezárják az M3-ast a 89-114-es kilométer közelében. Ez amúgy Nagyfüged és Füzesbony között van – az ok: rendőri intézkedés. Hogy ez mit jelenthet?! Valószínűleg az éjszakai üldözés utózöngéiről lehet szó, a webkamerák képe alapján már mintha menne a a forgalom ezen a szakaszon is.
  • Budapestre viszont nem jelentett be új forgalmi korlátozást mára a BKK, talán a jelenlegi helyzetet látva ez nem is baj. Viszont még pár megállót kihagynak az alacsony vízállás miatt a BKK hajójáratai.
  • Ami a traffipaxokat illeti, a rendőrség elég tervszerűen dolgozik, viszont a helyszíneket nem túl felhasználóbarát módon közli, egy egész hónapot tartalmazó pdf-ben. A mai menetrendet kimásoltuk. Aki látja őket, ne felejtse el jelenteni a Waze alkalmazásban.
07.00-09.00 Bp. XVIII. Gyömrői út
07.00-09.30 Bp. XIV. Stefánia út
07.15-09.45 Bp. XXI. Weiss Manfréd út
07.30-10.00 Bp. XV. Késmárk u.
09.00-11.00 Bp. III. Aranyhegyi út
09.00-11.00 Bp. IX. Távíró u.
09.30-12.00 Bp. XI. Budafoki út
10.30-12.30 Bp. XVIII. Üllői út
10.30-13.30 Bp. XV. Szerencs u.
11.00-13.30 Bp. XIV. Kacsóh Pongrác út
11.15-13.45 Bp. XXI. II. Rákóczi F. út
12.00-14.00 Bp. IX. Illatos út
12.00-15.00 Bp. III. Szentendrei út
13.30-15.30 Bp. XI. Nagyszőlős u.
14.00-16.00 Bp. XVIII. Alacskai út
15.00-17.00 Bp. IX. Távíró u.
15.00-17.00 Bp. XIV. Kacsóh Pongrác út
15.00-18.00 Bp. XV. Szerencs u.
15.15-17.00 Bp. XXI. Ady Endre út
16.00-19.00 Bp. III. Bécsi út
16.30-18.30 Bp. XI. Andor u.
19.30-22.00 Bp. X. Gyömrői út
21.30-00.00 M7 bal pt 14+200 kmsz

Miről maradtál le tegnap a Totalcaron?

Megnyílt a Los Angeles-i autószalon, akad pár újdonság.

Napi agyszint

  • Az élet olyan, mint a nedves avarral borított kanyar: élvezni igazán csak akkor fogod, ha néha elrúgod keresztbe'. (Stefano Pistoelho)