Baltával hadonászott az autók között

2015.11.16. 06:44

November tizenhatodika van, ha hinni lehet az előrejelzéseknek, ez a hét már jelentősebb lehűlést hoz. Ma ünnepli névnapját Ödön és Edmond. Néhány órával ezelőtt a magyar labdarúgó-válogatott legyőzte Norvégiát, ezzel kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. Ami hamarosan itt is van, hiszen ebből az évből már csak 45 nap van hátra. Kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, itt a Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Súlyos másodperceket javított nürburgringi köridején a Pagani. A Zonda R-rel 2010-ben még 6 perc 47 másodperces eredményt értek el. Az utolsó Zonda, a Revolucion viszont még gyorsabb tudott lenni, és éppen 6 perc 30 másodperc alatt teljesítette a Nordschleifét. (worldcarfans)

  • Csőd szélén a Caparo. A brit szupersportkocsi-márka elnöke elhunyt, a producerként (Blöff, A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső) is ismert Angad Paul mindössze negyvenöt éves volt. Ha a vállalatnak nem találnak komoly szándékú befektetőt, végleg lehúzhatják a rolót. (autoblog)
  • Elárverezik az utolsó Mitsubishi Evolution széria első darabját. A japánok mindössze 1600-at terveznek a Final Editionből. Az első példányt már hirdetik is az eBayen, sőt négy licit már érkezett is rá. A licit pillanatnyi állása 38900 dollár, azaz 11,3 millió forint. (leftlanenews)

Anno – november 16.

  • 2000-ben első amerikai elnökként a kommunista Vietnamba látogat Bill Clinton.
  • Hetven évvel ezelőtt ezen a napon alapították meg az UNESCO-t, vagyis az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetét.
  • Hetvenöt esztendeje ezen a napon kezdte bombázni Hamburgot a Brit Királyi Légierő, válaszul a Coventryt ért német támadásra.
  • Éppen kilencvenöt éves a Quantas ausztrál légitársaság.

Totalcar retró

  • Öt évvel ezelőtt az Opel Astra Sports Tourert mutattuk be új autóként, tíz éve pedig zajcsillapításhoz adtunk tanácsokat.
  • A 2002. november 16-i tévéműsorban mélyrehatóan foglalkoztunk a Trabanttal. Az első rész itt, a második itt, a harmadik pedig ide kattintva látható.

TC-hétvége

  • Vasárnap egy olyan finn nagyvasat mutattunk, amelyben nincs kormány, tolatni nem lehet vele, mégis elmegy bárhol – már ha elfér. Fillérekből políroztunk, és persze volt friss merítés is.
  • Szombaton védőmaszkokról írtunk. Kiderült, hogyan lehet elkerülni, hogy szipussá váljunk. Emellett azt is megmutattuk, miért teljesen más világ autós szemszögből is Tokió.
  • Karottával a Petőfin készült portré pénteken este. Erre a linkre klikkelve megnézheti, ha lemaradt. (petofilive.hu)

Ma

  • Stump Bandi megmondja a frankót a Peugeot 208-ról. Arról a kisautóról, amely a matt fekete-neonzöld kombinációval hódít éppen.
  • A Totalbike-ot pedig nemcsak Zách Dani Yamaha XSR700-tesztje miatt lesz érdemes követni, hanem azért is, mert a héten rajtol a milánói EICMA motorszalon, ahonnan futószalagon jönnek majd a hírek.

Közlekedési koffein

  • Az 51-es főúton, Érsekcsanád belterületén a 150-es km-nél három személyautó ütközött egymásnak. A fél útpályát lezárták, váltakozva halad a forgalom. (utinform.hu)
  • A 84-es főúton, a 38-as km közelében Nemeskeresztúr térségében két személyautó ütközött egymásnak. A főutat teljes szélességében lezárták, a forgalmat Jánosháza felé terelik. (utinform.hu)

Cukor

  • Baltával hadonászva zavarta a forgalmat egy férfi a 26-os úton, Miskolc közelében. Ezzel nem kis riadalmat okozott, egyelőre nem tudni, miért tette. Az esetet a Borsod Online olvasója rögzítette fedélzeti kamerájával.  (boon.hu)

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

Ma ünnepli 49. születésnapját Joey Cape, aki énekesként, dalszerzőként és gitárosként is tevékenykedik. Többek közt az idén éppen húszesztendős Me First and the Gimme Gimmes zenekarban. Elsősorban ismert slágerek punk vagy pop punk feldolgozásait játssza a formáció.

A nap képe

A „Pózolj repülőgép-hajtóművel” verseny mai győztese: egy Lamborghini Aventador Super Veloce. A kép a HRE Performance Wheels fotózásán készült.