Gyereknevelés önvezető Teslával

2016.05.23. 08:51

A Dezsők ünneplik névnapjukat az év 143. napján, május 23-án. Jó reggelt mindenkinek, kezdődik a Hidegindító. 1990-ben éppen ezen a napon alakította meg kormányát Antall József, a rendszerváltás utáni időszak első miniszterelnöke. 1995-ben ezen a napon jelent meg az internetes alkalmazásokban ma is meghatározó Java programnyelv első változata, és 2012-ben Adam Lambert lett a világon az első olyan vállaltan meleg énekes, aki albumával az első helyen debütált a Billboard kétszázas listáján. A nap szülöttei Anatolij Karpov világbajnok orosz sakkozó, Martinek János olimpia-, világ- és Európa-bajnok öttusázó és Rubens Barrichello brazil Formula 1-es versenyző. A nap dala pedig egy Blink 182 sláger, mert a zenekar dobosa, Scott Raynor szintén ma ünnepli születésnapját.

Hírsaláta

Nem kevesebb mint 160 milliárd forintnyi, vagyis 400 millió angol font összegű támogatást kapott a kínai kézben lévő London Taxi co., hogy kifejlessze a brit főváros ikonikus taxitípusának elektromos meghajtású változatát. A Geely kezében lévő vállalat tervei szerint 2017 negyedik negyedévében kezdődik a villanyos London cab forgalmazása és az amúgy szintén Nagy-Britanniában működő gyár évi 36 ezer példány elkészítését vállalta. (Autonews)

A Stern TV beszámolója szerint a müncheni tartományi bíróság a múlt héten kedden hozott ítéletében a tulajdonos keresetének helyt adva kötelezett egy autókereskedőt egy a dízelbotrányban érintett 1,6 literes EA189-es dízelmotorral rendelkező Seat Ibiza visszavásárlására. A Volkswagen AG szombaton megerősítette a hírt, és bejelentette, hogy az érintett kereskedő a konszernnel egyetértésben megfellebbezi a döntést. Az autók ugyanis minden korlátozás nélkül ugyanúgy részt vehetnek a közúti forgalomban, mint korábban. (MTI)

Több mint nyolcvanezer, 2012 és 2016 közt gyártott Fiat 500-at hívnak vissza világszerte a kuplungkinyomó-szerkezet lehetséges hibája miatt, jelentette be a gyártó FCA Group. A hiba a megnövekedett kuplungholtjáték formájában jelentkezhet, amely nehézkessé teszi a sebességváltást. A visszahívás a turbós motorral szerelt 500-asokat nem érinti és eddig nem okozott balesetet. (Autonews)

Vasárnap harmadik alkalommal tartják meg a fogyatékossággal élők – mozgásukban, látásukban, hallásukban, beszédükben vagy mentálisan akadályozott emberek -, valamint a velük szimpatizáló ép barátaik, ismerőseik, szövetségeseik a Rehab Critical Mass felvonulást. Az esemény célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére, azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra, melyek haladéktalan megoldást igényelnek. Május 29-én 13 órakor gyülekeznek a résztvevők a Clark Ádám téren és 14 órakor a Lánchídon keresztül vonulnak az Erzsébet térre, ahol koncertek, kulturális- és családi programok várják őket. (Bővebben itt)

Közlekedési koffein

Az 5-ös főúton, Kecskeméten a 90-es km-nél egy személyautó és egy autóbusz ütközött össze, útszűkület mellett halad a forgalom. Az M1-es autópályán Hegyeshalomnál ellenőrzést tart az osztrák hatóság, kamiontorlódás alakult ki a külső sávban. Az M3-as autópálya mogyoródi szakaszán beton elválasztó elemeket telepítenek. Budapest felé a 19-es és a 24-es km között a belső sávot zárva tartják, a forgalmat sávelhúzással a külső és a leálló sávra terelik. A Vásárosnamény felé vezető oldalon a 20-22 km között a daruzási munkálatok idejére lezárták a külső sávot, várhatóan 15.00 óráig csak a leállósávon halad a forgalom. Az M0-s autóút déli szakaszán, Diósd térségében az M1-es autópálya felé vezető oldalon, a 9-es kilométernél javítják a burkolatot, emiatt a két belső sávot lezárták, a forgalmat sávelhúzással a külső és a leállósávra terelik. Több km-es a torlódás. (Útinform)

Gyereknevelés Teslával

Az önvezető funkciót tartalmazó szoftverfrissítés után nem sokkal érkezett a Tesla Model S, parkolást segítő megoldása, amelynek segítségével az autó, saját indítókulcsával, kívülről is manőverezhető, így a tulajdonos szűkebb helyekre is be tud parkolni a széles és hosszú villanyautóval és a garázsból ki-beálláshoz sem kell a volán mögé ülnie. Ezt használta ki egy amerikai apuka, hogy megtréfálja a fiát.

Kerüld el a dugót!

Tájékozódj az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben, az Androidra és iOS-re is ingyenesen letölthet Waze közösségi navigációs alkalmazással. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyíts a térképen a környéketekre!

Totalcar retro

"Beülve azonnal az ADK tűnik fel (Azannyát, De Kényelmes!). Az ülések hatalmasak és puhák, de nem olyan süppedősen puhák, hanem mintha valami deformálódó sűrű zselébe ülnénk; az ember azt várná, hogy kiszálláskor majd cuppanunk." Tizennégy éve éppen ezen a napon írtuk meg a Volvo S60 D5 bemutatóját. Ma ez is egy olcsón vehető, stílusos használt autó. 

Ma nyári meleg, holnap eső

Hétfőn is marad a nyárias meleg, azonban nyugaton, északnyugaton ismét élénk, erős lehet a délies szél. Eleinte sok lesz a napsütés, kora este azonban nyugat-délnyugat felől záporok, zivatarok érkezhetnek. Hajnalban 10-14 fok várható, míg délután 24 és 28°C közötti csúcshőmérsékletekkel számolhatunk. Hát, így indul ez az új hét, az Időkép szerint.